„A nevelés a szeretet cselekedete, amely megvilágítja az utat, hogy képesek legyünk újra értelmezni a testvériség értelmét, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a leginkább sérülékenyebbeket.” (Ferenc pápa)
Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya
Horgasinamat verdeső
tarisznyában palavessző,
palavessző s palatábla…
Így indultam valamikor,
legelőször iskolába.
Le az utcán büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.
– Hova viszed, ugyan biza,
azt a legényt, te tarisznya? –
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szembe jöttek.
Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
– Éhes lehet a tudásra
az, akinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.
De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.
S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: – Ej, kis legény,
gyere fiam, bátran, ne félj!
Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett.
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.
