Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszonykor emlékezünk meg a Szerzetesek világnapjáról. Ezen a napon hálát adunk a szerzetesekért és együtt imádkozunk a szerzetesi hivatásokért. A budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban a gyertyaszenteléssel és körmenettel kezdődő szentmisét Horváth Zoltán plébános vezetésével Farkas Ferenc káplán és Wettstein József piarista szerzetes, a plébánia egykori tagja mutatta be.
A szentmisében a piarista szerzetes, paptanár tanúságot tett hivatásáról. József atya bevezetőjében elmondta, hogy a budapesti piarista gimnáziumban töltött évek alatt rengeteg útravalót kapott, de ugyanígy a terézvárosi plébánia közösségében is, ahol nagy ifjúsági élet indult el a 70-es években.
„Itt mi fiatalok együtt és egymást segítve törekedtünk minél több jót tenni, amivel egymást és másokat segíthettünk Jézus felé.”
Ez a korszak sok nehézséget hordozott a hitélet gyakorlásában, mégis ekkoriban, az egyetemi évek alatt érlelődött meg benne a papi, szerzetesi hivatása. Így diplomázás után, 1979-ben jelentkezett a piarista rendbe. 1985-ben szentelték pappá és újmiséje is ebben a templomban volt.
Mi, keresztények nagyon világosan tudjuk, hogy „kettős állampolgárok” vagyunk bizonyos értelemben – mondta beszédében a piarista szerzetes. Egyfelől ennek a világnak a gyermekei, polgárai vagyunk, ami komoly dolog, hiszen a második isteni személy, az Ige testté lett, belépett ebbe a világba és közöttünk lakott – ezt ünnepeltük épp 40 nappal ezelőtt. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy ezen az érzékelhető, megtapasztalható világon túl egy sokkal nagyobb, tágasabb horizont alatt élünk: a transzcendens horizontja alatt, az Isten végtelen szeretete alatt.
A Teremtő Atya gyermekei vagyunk, a Megváltó Fiú testvérei, a Megszentelő Lélek eszközei. Ez a világ a hit által nyílik meg előttünk és a hit által tudunk belekapcsolódni. Ez a második állampolgárságunk, már itt a földi életünkben tagjai, építőelemei vagyunk Isten országának.
Ebből a kettősségből kiindulva azt mondhatjuk, a szerzetesség megpróbálja minél inkább megvilágítani az Isten országát, minél közelebb hozni ehhez a világhoz. Ezt szolgálják a szerzetesi intézmények, mint például a fogadalmak, a kolostorok, rendházak, a konstitúciók, a szerzetesi napirend és az imádságos élet is.
A szerzetesség érzékeny a világi igazságtalanságra, problémákra, de nem evilági szinten próbálja megoldani azokat, hanem Isten országának eszközeivel, jeleivel próbál igazságosabb, testvériesebb világot létrehozni. Példaként említette a gazdagság és szegénység ellentétét, amely végig kíséri az emberiség történelmét. A gazdagok tékozló életével szemben álló szegénységre, kiszolgáltatottságra lehet Robin Hoodként megoldást keresni, és lehet Assisi Szent Ferencként az Isten országának eszközeivel: ő nem elvette a vagyonukat, és a szegényeknek adta, hanem lemondva a gazdagságról példát mutatott a szegénység boldog megélésére, az Isten felé vezető útra lépés örömére.
Wettstein József atya hasonlót élt meg szerzetesi hivatásában. A 70-es években szembesült az ateista diktatúra hazugságaival, a vallás megszüntetését célul kitűző félrevezető állításokkal. Lehetett volna forradalmi lelkülettel tenni valamit a rendszer ellen, de úgy érezte, másképpen kell megoldást keresni. Ezért jutott arra döntésre, hogy
„Isten országának tanúságtevője legyek a fiatalok felé”,
és Kalazanci Szent József példájára a tanításnak, az ifjúsággal való foglalkozásnak szentelje magát szerzetes paptanárként: piaristaként.
Úgy fogalmazott, nem is annyira megszentelt életnek nevezné a szerzetességet, hanem inkább a megszentelésre törekvő életnek mondaná, amely az Isten országának közelebbhozásával próbálja a földi életet megszentelni. Igazságosabb, testvériesebb világot teremteni az Isten országának eszközeivel.
Ma a pedagógushiány és az utánpótlás reménytelensége komoly problémát jelent. A tanári hivatás olyan áldozatot, odaadást kíván, amelyet egyre kevésbé vállalnak a fiatalok.
Mit mondana erre Assisi Szent Ferenc vagy Kalazanci Szent József? Hogy fókuszáljunk jobban erre a hivatásra, hiszen épp kereszténységünk miatt tud nagyobb odaadásunk lenni. Segítsük tanártársainkat, közösségeink pedagógusait és a tanárhivatást fontolgató fiatalokat, hogy erősödjön belső indíttatásuk. Fogjunk össze, hogy minél több keresztény fiatal menjen tanárnak, és hogy tanártársaink megmaradjanak, megerősödjenek hivatásukban. Álljunk mögéjük és így lesz Isten országa jelenvaló a jövő generációban – zárta gondolatait Wettstein József atya.
Szöveg és kép: PRMT/Csapó Viktória
