Bocsa József atya, a váci Szent Anna templom igazgatója március 2-án ünnepelte 65. születésnapját. Ebből az alkalomból rendtársa, Dr. Nemes György interjút készített vele.
Bocsa József atya, a váci Szent Anna templom igazgatója március 2-án ünnepelte 65. születésnapját. Ebből az alkalomból rendtársa, Dr. Nemes György interjút készített vele.
Kedves Bocsa atya! 65 éves lettél, ebből 47-et már együtt töltöttünk a rendben, sőt két alkalommal is jónéhány évig egy házban dolgoztunk. Együtt voltunk Budapesten, mint növendékek és fiatal tanárok, majd, immár több mint másfél évtizede együtt dolgozunk a váci házban. Születésnapod alkalmából tennék fel néhány kérdést!
Mondj valamit a gyerekkorodról, indíttatásodról!
Gyermekkorom a sokak számára nem könnyű 50-es évekre esik. Falun nőttem fel. Szüleim az örökölt és a munkájukkal szerzett néhány holdon gazdálkodtak. Gyermekkoromat meghatározza ez a természet közeli élet. Bár az egész nemzet számára ezek nehéz évek voltak, bennem, mint gyermekben mégsem hagytak traumatikus nyomokat, mert családom együtt volt, ott megtanultam a kevésnek a beosztását, a munka szeretetét, a föld szeretetét – és Isten szeretetét is. Kisgyermekkoromtól ott voltam a templomban, ministráltam, hittanra jártam, bár azért, hogy hittanra írasson, édesapámnak a sarkára kellett állnia. 56-ról is vannak személyes emlékeim: amiket a hírekben, újságokban vagy a vezetékes rádión keresztül hallottam. Emlékszem, hogyan vonultunk fel mi is lovas kocsikkal végig a falun a tanácsházáig…emlékszem, hogy azokban a napokban imádkoztunk is órák elején és végén az iskolában, nemcsak a hittan órákon…emlékszem, ahogy az asszonyok megsiratták Nagy Imrét. És átéltem néhány év múlva, ahogyan jöttek a kirendelt (többnyire pedagógus) agitátorok, akik arról próbálták meggyőzni a szüleimet, hogy lépjenek be a tsz-be, és arra is, hogy voltak, akik az ellenkezőjét mondták annak, amit mondaniuk kellett volna. És átéltem – ezt már fájdalmasan – ahogyan elvitték az istállóból a lovakat és a teheneket. Átéltem a tsz-korszakot, amikor szüleim már nem a saját földjükre mentek dolgozni. Kapáltam én is a háztáji kukoricát, dolgoztam a kis háztáji szőlőben.
Még alsó tagozatos voltam, amikor a káplán (később derült csak ki, hogy pálos szerzetes volt) megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e pap lenni. Igent mondtam rá. Kis átmeneti elbizonytalanodás után a gimnáziumba már azzal a szándékkal mentem, hogy pap leszek. Ott is volt egy kis elbizonytalanodás. Akkor feltettem magamnak a kérdést: ha nem pap, akkor mi? Tanár – jött a válasz. És azután olvastam az Új Emberben a hirdetést, hogy a Piarista Rend felvételt hirdet: akik paptanári hivatást éreznek magukban, jelentkezzenek. Így léptem be közvetlenül az érettségi után a Piarista Rendbe.
Mire emlékszel szívesen a növendékkorodból? Volt-e valami meghatározó élményed?
Bár jó tanuló voltam a gimnáziumban, egy falusi gimnázium, összehasonlítva egy piarista gimnáziummal, hagyott kívánnivalókat maga után. Kicsit küzdenem kellett a két diploma megszerzéséért. Ami igazán meghatározó élmény volt későbbi piarista életem számára is növendékkoromból, az a karizmatikus megújulással való személyes találkozás volt. Ez azt erősítette bennem, hogy életünk minősége nemcsak a saját teljesítményeinken múlik, azon, amit úgymond „leteszünk az asztalra”, hanem azon is – és lehet, hogy azon még inkább – amit átadunk Istennek, amit Őrá bízunk, azon, hogy engedjük-e Őt tevékenykedni az életünkben.
Arra törekedtem ezután, hogy a volánt adjam át Istennek, és ne csak az anyósülésre engedjem.
Mesélj valamit pályakezdő tanári éveidről! Nekem ezekről az évekről nagyon jó emlékeim vannak, hiszen több közös programot szerveztünk, és egy kicsit patronáltál is, amikor az én munkámon még inkább látszott, hogy bizony pályakezdő vagyok!
Fiatal tanárként belevetettem magam a diákok körüli, és a karizmatikus megújulás nyújtotta lelkipásztori munkába. Ezért lemondtam a doktorálásról is, bár vezető tanárom rábeszélt, hogy szakdolgozatomon csak keveset kellene dolgoznom, ő elfogadná azt doktori disszertációnak is. Tanácsára be is adtam kérelmemet és mellékelve hozzá a diplomámat, mely utóbbit azóta sem sikerült visszaszereznem az egyetemtől. Többször is be kellett volna munkahelyeimen mutatni, de végül is doktori cím és „diploma nélkül” tanítottam végig az életemet. Most meg 65 évesen már végképp nem hiányzik, halálom után úgyis legfeljebb a piarista levéltárba kerülne.
Kecskeméti korszakod?
Kecskeméten 17 évet töltöttem. Osztályfőnökként végig vittem másfél osztályt, és az elején a kollégiumban nevelőtanárként tevékenykedtem. Ez állóképességet is kívánt az embertől. Akkor jöttek elő komolyabban a lábaimmal való problémák. Ugyanis csípőficammal születtem, amit csak akkor vettek észre, amikor járni kezdtem. Itt a kecskeméti tartózkodásom első éveiben került sor egy korrekciós műtétre, amely kissé kitolta a protézisek beépítésének az idejét. Azóta már ezen is túl vagyok, erre már itt Vácra helyezésem után került sor. Hál’ Istennek mindkettő jól működik. A csökkent fizikai teherbíró képességemmel való komolyabb szembesülés befelé fordulásra késztetett, még nagyobb lelki elmélyülést hozott számomra. A munkámban pedig a diákok közti tevékenység helyett a rendi közösségben való nagyobb szerepvállalást hozott magával. Diákok osztályfőnöksége helyett a piarista atyák „osztályfőnöke” lettem: Házfőnök voltam egy híján 20 éven keresztül előbb Kecskeméten, majd itt Vácon.
Amikor Vácra kerültél, akkor én már itt voltam. Milyen fontos élményekről számolnál be ebből a korszakodból?
Vác számomra több területen a kiteljesedést hozta. Az első négy évben a házfőnökség és a templomigazgatóság mellett a novíciusok magisztere is voltam, és a rendi tartományi vezetésben is tevékenykedtem. Úgy érzem a sokféle korábbi tapasztalatok itt érlelődtek meg bennem, amelyeket jelenleg elsősorban templomigazgatóként és ökonómusként kamatoztatok. Itt sikerült beindítani – piarista hagyományra támaszkodva – előbb szombatonként egész napos szentségimádást a templomban, amely az elmúlt jubileumi évben örökimádássá nőtte ki magát. Sikerült felújítani és erre a célra kialakítani a templom bejáratánál az egyik oldalkápolnát. Így az elmúlt év szeptemberétől egy ilyen felírató fény-tábla hívogatja az erre járókat betérésre: „Örökimádás. Éjjel-nappal nyitva” A piaristák Vácon való megtelepedésének 300. évében sikerült visszaadni a templom eredeti funkcióját, hogy állandóan be lehessen oda menni, imádkozni. Ezt sokak együttműködése, heti legalább egy órás vállalása, az Oltáriszentség előtti „őrködése” teszi lehetővé.
Más egyéb programokat is sikerült a váci Piarista Templomban meghonosítani. Ezek a minden hónap 3. péntekén este 6 órakor ismétlődő „gyógyító misék”, amelyeken különösen a testi-lelki-pszichés gyógyulásokért imádkozunk. Évenként két alkalommal történnek megrendezésre az ún. „Kiengesztelődési Találkozók”, ill. az „Engesztelők Találkozója”, május ill. október végén. Mindezek Szent Istvánig vezetnek vissza minket, és igyekszenek napjainkban is elevenné tenni a magyarságnak a szentistváni korona-felajánlásból következő engesztelő hivatását. Erre az Istenanyának történő felajánlásra készítenek fel minden érdeklődőt, azokat, akik otthon elvégeznek egy 33 napos lelkigyakorlatot, a Szűzanyának való odaszentelődések Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) és Nagyboldogasszony (augusztus 15.) ünnepén minden évben. Ezekre az utóbbi rendezvényekre sokan érkeznek az ország távolabbi pontjairól, sőt a határokon túlról is a gyógyulást keresők, ill. a magyarság alaphivatását megélni akarók.
Az aktív iskolai munka mellett voltál elöljáró, rendi növendéknevelő, majd most ökonómus. Ezekről a feladatokról mit mondanál szívesen?
Itt Vácon idehelyezésem után négy évig öt feladatkört is elláttam. Tartományfőnöki asszisztens voltam, vagyis a magyar piarista rendtartomány irányításában is volt szerepem. Amikor a piaristák a rendszerváltáskor, 1990-ben visszatelepedtek Vácra, visszaköltözött ide a noviciátus is, és itt működik azóta is. Ez azt jelenti, hogy a rendbe jelentkező növendékek az egy éves jelöltidő után, amely jelenleg Szegeden van, itt töltik a próbaévüket, amely alatt a novícius magiszter irányításával elmélyültebben megfontolják, hogy valóban rendünkbe hívja-e őket Isten. Amikor idekerültem 1999-ben, Pázmándy Györgytől vettem át a magiszterséget, és négy évig novícius magiszter is voltam. A házfőnökségről már tettem említést. Ez, amíg én voltam házfőnök, egyrészt az atyák közösségének a szervezését jelentette, másrészt a közösség anyagi, pénzügyi, gazdasági ügyeinek az intézést. Rendi szabályzatunk azt tartja ideálisnak, hogy a házfőnök elsősorban az előbbi, közösségi, animáló funkciót töltse be. A házfőnökség hosszát is szabályozzák rendi irataink. Amennyit csak engednek, azt kitöltöttem. Én gyakorlatilag házfőnök és ökonómus voltam egy személyben 19 éven át és itt Vácon templomigazgató is. Négy éve e három feladatból kettőt látok el, a templomigazgatóságot, és a gondnoki, ügyintézői feladatokat.
Nagyon sokat dolgoztál a lelkiélet területén. A váci templomban is sok ilyen eseményt szerveztél! Magad is írtál könyveket, és vannak különféle kiadványaid is, amiket te gondoztál. Beszélj még ezekről!
Tettem már róla említést, hogy a növendékévek idején meghatározó tapasztalat volt számomra a karizmatikus megújulással való találkozás. Ebben olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai ember számra talán furcsának hatnak, de amelyek egyáltalán nem furcsák az egyház 2000 éves történelmében. Hogy ezek a tapasztalatok korunkban nem újak, hanem megvoltak mindvégig az egyházban, annak igazolását láttam a szentek életében. Ezt két, a szentek életéről szóló, könyvemben is be akartam mutatni. Az egyik címe: A szentektől tanulni. A másiké: Az egyháztörténelem nagy alakjai. Ez utóbbi a Mária Rádióban elhangzott előadásaimat tartalmazza. Történelem-latin szakos tanár vagyok. Itt Vácon sokirányú elfoglaltságaim miatt csak egyháztörténelmet tanítottam a gimnáziumban. Ez utóbbi könyvet ott tankönyvként használtam, és tudom ajánlani minden az egyháztörténelem és a szentek iránt érdeklődőnek.
Pályázati pénzből az első Orbán kormány idején kiadtam egy több, mint 30 kiadványból álló sorozatot ebben a témakörben: Egészséges és intelligens család. Öt területen kívánt ez a sorozat a családok segítségére sietni. Megjelent a „Sikeres gondolkodás bevált módszerei” c. kiadvány és más az intelligenciával kapcsolatos füzetek is hozzá. Minden gimnáziumban tanított tantárgyhoz kiadtunk egy füzetet. Ennek a sorozatnak a címe: Otthoni tanulási segédletek. Ezek elsősorban a listamódszer segítségével a vázát adják a tananyagnak. A harmadik témakör az otthoni szórakozásról szól, a negyedik a családi döntéseket akarja segíteni, az ötödik pedig alapvető jogi ismereteket nyújt.
A lelki életet segítő sok kisebb-nagyobb kiadványnak is a szerzője vagyok. A nagyobb lélegzetű kiadványok közül a legfontosabb a Szellemek megkülönböztetése c. könyv, amely a lelkiélet egy kézikönyvének is tekinthető. Lényegét tekintve egy szöveggyűjtemény, amely a 2000 év történetén át kíséri végig azt a témát, hogy hogyan különböztesse meg az ember azokat a hatásokat, külső-belső indításokat, ösztönzéseket, amelyek őt egyfelől Isten, a szentek és a szent angyalok felől érik, azoktól, amelyek másfelől a bukott angyaloktól, más néven ördögöktől, démonoktól érik, harmadrészt pedig önmagából vagy más emberektől származnak. Ez utóbbi könyv elektronikus formában jelent meg és a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható. Eddig említett könyveim, prédikációim, különböző alkalmakkor mondott beszédeim, és egyéb lelkiéleti kiadványaim a váci Piarista Templom előterében hozzáférhetők, valamint honlapomon és az Engesztelők Lapján. Ezek elektronikus hozzáférhetősége a következő.
Személyes honlapom: http://bocsajozsef.piarista.hu/
Pázmány Péter Elektronikus könyvtár: http://www.ppek.hu/
Engesztelők Lapja: http://engesztelok.hu/
Kedves Bocsa atya! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat. Amikor a rendházi ebédlőben köszöntöttelek, azzal fejeztem be, hogy annyit kaptam Tőled, hogy önzésből még sok boldog esztendőt kívánok Neked, hogy szolgáló tevékenységedet folytathasd. Ezt most megismétlem! A jó Isten éltessen sokáig!
Nemes György SP
