Augusztus 25-ére, Kalazanci Szent József ünnepére elkészül a Piarista Nővérek új gyermekotthona Nagykárolyban – Bori nővér írása.
Amíg minden a helyére kerül, az épületek felújítása befejeződik, s új lakói elfoglalhatják otthonaikat, még sok minden hátra van. Ezekbe az előkészületekbe nyerhetünk bepillantást a következő beszámolóból.
Az Óperenciás tengeren és a Szamoson innen, a fényi erdőn túl, ott, ahol a Kigyósi-ér és az Ecsedi láp szörnyein győzedelmeskedő hősi vitézek leszármazottai ma is élnek, Nagykároly népe éli mindennapjait szorgos munkával és hősökhöz méltó bátorsággal. De ezt a tájat nemcsak Szatmár népe szerette, hanem gyakori tündér-látogatások helye volt. Az idejáró tündérek a felnőttek életébe megújult erőt, pillanatnyi pihenőt, virágsziromnyi vagy épp hópehelynyi örömet hintettek, míg a gyerekeknek mesét hoztak, nap mint nap csodát álmodtak. Ennek a csodának kis tükörcserepe tündérszárnyon a December 1. utca 30. szám alá is eljutott…
A sokak által zárda-iskolaként ismert épületegyüttes felújítási munkálatai ezen a nyáron véget érnek. A főépületben és a jobbján húzódó épületrészben zajló munka nyomán új formát kaptak a falak, a tetőzet, egyre-másra lakájossá váltak a lakóhelyiségek, helyükre kerültek az ablakok, ajtók, immár a főépület világszép bejárati ajtaja is régi pompájában ékeskedik. Az átalakítások az udvar rendjét is érintik, helyükre kerülnek a térkövek, a világítótestek. S újjászületik a főépület mögötti udvarrész is, melynek ígéretes jövőjét egyelőre földkupacok és termetes cölöpök jelzik.
A csoda tükörcserepecske lehullása után óriási ijedt szárnysuhogás támadt, hogy félő volt, a hatalmas smaragdzöld udvar végében álló romos épületben komoly károk keletkeznek. Régóta állt ott, senki nem emlékezett már rá, miért is építették, s csak az ide védelemért behúzó tégladarabok, otthont adó lyukak nélküli szögek és éppen állományon kívül helyezett kiszolgált falécek élvezték védelmét. S ekkor a tündérek úgy döntöttek, ez így nem mehet tovább: helyre van szükség egy kicsi zöldséges kert számára. Egy helyre, ahol minden gyerkőcnek lehetne egy saját sora a zöldséges ágyásban, hol ki-ki gondozhatná a rábízott a rubin retket, zizzenő zöldborsót. Alig fedte be a szivárványszínű csillogó varázspor a fűszálak hegyén ringatózó harmatcseppeket, valaki már nyitotta a nagykapu lakatját…
A lakóépületek szakszerű felújítása mellett szükségünk volt arra is, hogy az épületegyütteshez tartozó udvaron is rendet tegyünk. Ennek az első állomása volt, hogy az udvar végében álló romos épületet egy lelkes házbontó csapattal „támadtuk meg”. A reggeli lelkes nekibuzdulás szinte elsöpörte a tetőzet halvány ellenállását. A magasság szédítő vonzásának fittyet hányva bátor tetőbontók mentek a magasba, s az általuk levett tetőcserepeket kézről kézre adtuk, így meztelenedett a tetőszerkezet, s növekedett az épen maradt cserepek sora. A tetőszerkezet sem tartotta magát túl erősen, s hamar darabokban hevert a földön. Mire ebédre harangoztak, már egy jó falrészt is lebontottunk. Szótlanul kanalaztuk a kondérban főtt ízletes gulyáslevest, azzal a határozott érzés kísérte étvággyal, hogy ilyen jót már régen ettünk. De nem sokat mérlegeltük emlékeinket, mert legfürgébbek már újra a falakon vagy azok mellett álltak; döntötték a falat, hullott a tégla, ami már csak arra várt, hogy megtisztítsuk s halomba rakjuk. Mire elérkezett az uzsonna ideje, kiszedtük az alapként szolgáló téglasorokat is, s azok megtisztítva, rendezett sorokban kerültek új helyükre.
A tervezettnél hamarabb végeztünk a házbontással, s csapatunk közben tovább gyarapodott erejük teljében lévő társakkal, ezért még e nap folyamán megtisztítottuk egy kiszáradt fa lombjait az ágaitól, és az udvar egyik csücskét némi bozóttól. Voltak, akik szemrebbenés nélkül pár lépéssel a fa legmagasabb ágai közt termettek, s ott motoros fűrésszel vágták le a felesleges gallyakat. Nekünk, inkább földi halandóknak, már csak az ágak összegyűjtése maradt, s termetes kupacot raktunk belőlük.
A tündércsoda apró tükörcserepe kicsiket pattanva követte a szálló varázspor apró fénylő pontocskáit a megürült kazánházig. Egyszer csak meredeken csúszott le a tető mentén, majd végig gurulva az ereszcsatornán csengő-bongó zenével töltötte meg a levegőt. A játékos dallam színekkel öltöztette fel a régi házat, s a tündérek sürgölődése nyomán pázsit terült a fehér falak alsó szegélyére, virágok bontották szirmukat, pillangók és katicák rebbentek fel a levelek árnyékából, a kihajtó ágak csúcsúról dalos madarak küldték éneküket az ég felé életre keltve a fal fehérjét. Még ezen a napon egy váratlan látogató érkezett az udvarra. Egy fiatal kalapos nő lépdelt a járdán a ház felé, egyik szemében vidám mosoly csillogott, a másikban egy kis csendes szomorúság fátyla libbent. Ahogy a ház elé ért, megállt, s csak nézte a kopott falat. A tündérek azonnal tudták, hogy ő látja a pázsitot, virágokat, katicákat és a pillangókat, madarakat és, talán, még a dallamot is. A tündérek ámulatára szempillantás alatt hosszú fehér szárú ecsetet fogott a kezébe és rajzolni kezdett…
A következő tervünk egy igazi kis babaház volt. Egy üresen álló melléképület hasznosítása jó alkalmat kínált tervünk megvalósítására. Első lépésben kitakarítottuk a hajdan kazánháznak használt kis épületet, majd hozzáértő kezek vakolták kívül-belül, s fehérre festették a külső falakat. Ezután állhattunk neki az épület csinosításának. A bátrak ismét a magasba másztak, hogy a bádogtetőt rozsdátlanítsák. Addig a többiek a kis épület két ajtaját és az ajtókereteket festették zöldre. A festés jól haladt, ezért az ereszalja lécei is csakhamar zöld színben pompáztak. A bádogtető pedig nem sokkal később meggypiros színt kapott, miközben volt, aki a meszelés fortélyait sajátította el az épület belső falain.
A legizgalmasabb részre a következő hétvégén került sor: mesevilágot festettünk a külső homlokzati falra. Tömzsi füvek között hajladozó kisvirágok bontották szirmaikat, ahogy az első vázlatrajzok felkerültek a falra. Majd ahogy színesedni kezdett a fal, hajladozó ágakra ülő madarak torkából dalvirágok szaladtak szét pirosan, és tulipánok szirmai szemérmesen takargatták huncut mosolyukat. A ragyogó napsütésben fénylő fehér falon végül kibontakozott a teljes kép, de a viráginda és a szárnyaló madarak nem maradtak meg a házfal szabta keretek között. A meggypiros tető jobb sarkáig, és a zöld ajtókra is színes minták kerültek. A lenyugvó nap fényében még a körvonalakat és a katicabogarak szárnyait igazítottuk. Másnap délutánra már alig maradt valami feladatunk: a mesés babaház ott állt a szemünk előtt!
Kicsi tündérlegénykék már jó ideje két zörgő rozzant biciklit és néhány kiszolgált autógumit jártak körbe igen nagy szakértelemmel. Két közös van bennük – mondta végül az egyikük hosszas megfontolás után. Hogy gurultak már eleget – állapította meg a balján álló. És a másik – nézett körbe csillogó szemmel megint az, amelyik először szólalt meg, ahol sokat játszanak a gyerekek, mindennek szépnek kell lenni. Mire van szükség ehhez? Virágokra! – kiáltották szinte egyszerre.
Kalandos kísérletbe fogtunk, hogy két rozsdás kerékpárból és néhány régi autógumiból virágtartót készítsünk. A bicikliken egyszerre négyen-öten, néha hatan is dolgoztunk, hogy lecsiszoljuk a megkopott eredeti festéket. S ezután lemázoltuk mind a két, valaha volt járművet tetőtől talpig, kerekestől (gombostól). Majd az elkészült alapra apró virágokat és pettyeket pingáltunk, a biciklik kosara és csomagtartója helyére pedig virágtartó kosarak kerültek. Később, majd az elkészült udvaron árnyas helyre támasztva, cserepes virágokkal fogjuk feldíszíteni őket.
Az autógumikhoz gumiragasztóval és néhány gombolyag madzaggal közeledtünk. Fentről kezdve, szépen körbe haladva tekertük be a gumikat. Aljat és lábakat szerkesztve neki, azokat is beültetjük majd virágokkal.
Gömbölyödő gombolyag, gombolyodó göndörök és száz más csodát találtak a tündérek ebben a kertben, szívük és mosolyuk fénye pedig megezerszerezte a számukat. Mi lenne, ha…- kezdett bele az egyikük. Mi lenne, ha…- vágott a szavába folytatásként a másik. Mi lenne, ha itt maradnánk, lakást vennénk, s itt lakoznánk – fejezte be a harmadik. Egyetértőleg bólintottak. Egy alkalmas helyre volna szükségünk, ami nem túl nagy, de nem is túl kicsi, ami ennyiünknek elég tágas, de azért télen befűthető, ha jönnek a zord idők. Aminek van ablaka-ajtaja, ahol meglátogathatnak bennünket a barátaink: a manócskák, a békák, katicák, gyíkok és pillangók, és persze, a halacskák is! Fontos lenne egy tó is, legalább is egy kis tavacska, aminek a partján ott ülhetnénk és lóbálhatnánk a lábunkat, miközben nagy közös mesemondásokat tarthatnánk. Márpedig akkor szükség lesz egy mesemondó padra is! Így teltek a napok ezen a nyáron a Nagykárolyban megtelepedett tündérek körében. Sok terv, még több tennivaló állt még előttük, amelyeket meg akartak valósítani az ősz beállta előtt. S hogy még új otthonra is leltek, maguk is alig hitték, csak az örömet érezték, amely erre a gondolatra felerősödött a szívük tájékán.
A kertrendezés részeként egy kicsi, de sokat ígérő részletre találtunk az udvaron. A kaputól befelé vezető forgalmas bejáró mellett húzódik meg, egyelőre tele pakolva az építkezéshez felhasználandó eszközökkel. De később talán otthont adhatnánk itt, egy kis tavacska melletti hűvösben, manócskáknak, békáknak, katicáknak, gyíkoknak és pillangóknak, és persze, halacskáknak is! Mindenekelőtt pedig a varázslatos tündéreknek, akik meséjükkel álmot szőnek majd nehezen elálmosodó gyermekeink szempillájára. Az előkészületek ugyan még nem látszanak, de már gyarapodik a kupac, amely azokból a kövekből épül, amivel majd a tavacska partját és fenekét rakjuk ki. Mindig kutató tekintettel keressük az ide ültethető növényeket, és készül már az a padon ücsörgő tündérke, aki arra lesz hivatva, hogy odacsalogassa maga mellé a többieket is.
Itt tartunk most, de reméljük, mire ezeket a sorokat olvassák, egy tündérhajszállal előrébb is.
Forrás: http://szatmariegyhazmegye.ro/url/Koltozesre-keszulve
