Balla János piarista szerzetes híres öregdiákokat bemutató cikksorozatának jelenlegi főszereplője Kossuth Lajos, aki 1810-1816 között a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium tanulója volt.

 

A monoki születésű Kossuth Lajos (1802–1894) több szeretettel és több gyűlölettel találkozott életében, mint bármelyik magyar kortársa. Halála után a helytállásnak és az előrelépésnek kivételesen hatékony ösztönzőjévé vált, de önkényes értelmezések, kisajátító és torzító törekvések kiszolgáltatottjává is. A köztudatban élő Kossuth-kép hiányosságai és torzulásai indokolttá teszik, hogy egy rövid áttekintésben foglalkozzunk a nagy államférfi korai tanulmányaival, amely hozzánk, sátoraljaújhelyi piaristákhoz kötötte hat évig (1810–1816).

1844-ben elkezdett, de be nem fejezett önéletírásában (Némely adatok életem folyamából) így emlékezett meg a piaristáknál eltöltött évekről: „Atyám vallásos ember volt, de nem vakbuzgó, sem türelmetlen, tehát teljességgel nem akadt fel azon, hogyha Újhelyben akar iskoláztatni, a piaristákhoz kell járatnia. Ezt tevé, mert a szomszéd Pataktól betyáros durva társalgási szelleme miatt irtózott. Én tehát hat évig az újhelyi piaristák gimnáziumának koptattam küszöbét; tanítóim szerettek, mert könnyen tanulva mind a hat éven át első eminens valék; s ha mondanám, hogy ott mégis keveset, vagy semmit sem tanultam, igazságtalan volnék, bár semmi reálist nem tanultam is. A humanisztikus irányú nevelés sajátságához tartozik, hogy szakemberré nem nevel, tehát úgyszólván semmi pozitív eredményét nem láthatjuk későbbi életünkben e szerint tett tanulmányainknak, de a lélek általánosan mégis fejlődik s bizonyos receptibilitással öntetik el az értelmi képesség, szélesebben, terjedtebben, mint az úgynevezett reális irányú nevelésnél. Én azt gondoltam, szakembert reális irányú iskola nevel, sokoldalú, művelt férfiút a humanisztikus irányú s ez mint alap nem zárja ki amazt, mint felépítményt. Én az újhelyi kegyes szerzetesbeliek iskolájára hálával emlékezem. Sohasem vettem magam s nem vették szülőim észre, hogy vallás tekintetében vagy türelmetlenek, vagy térítgetők voltak volna; s én, szülőim, kivált igen vallásos anyám vezérlete alatt protestáns szellemirányú gyermek valék, bár oktatóim római szerzetesek.”

Összegezve: Kossuthot neveltetése a nemesi-értelmiségi pálya hagyományának folytatására készítette fel. A régi magyar piarista iskolák szakismeret helyett latinos műveltséget, szónoki és íráskészséget, érvelési képességet, közéletben kiválóan használható felkészültséget fejlesztettek a fiatal Kossuthban. 1848-ban is hálával gondolt vissza a piarista iskolára. Október 23-án Magyaróváron, a Halpiacon összegyűlt nemzetőrökhöz intézett beszéde során Burián Boldizsár piarista házfőnök üdvözlő szavaira a következőket mondta: „Én ezen szerzetnek mindenkor tisztelője voltam, s iránta különös hálával lekötelezve érzem magamat. Azért is őszinte hálával veszem tiszteletüket. Talán nem is tudják az urak, hogy én is növendékük voltam s hogy tudományomat, a hazafiúi érzésemet Önök, ha nem is egész kiterjedéssel, de legalább első magvait s talpkövét vetették s csepegtették belém; azért is e hasznos szerzet iránt hálás érzéssel lenni meg nem szűnök.”

A sátoraljaújhelyi iskola a 19. század elején

Korábbi írásunkban Deák Ferenc kanizsai piarista diákéveit mutattuk be. Tanulmányaikat szinte párhuzamosan, ugyanabban az oktatási rendszerben végezték – egy év korkülönbség van köztük Kossuth javára. Érdemes itt utalnunk a két öregdiák későbbi barátságára: Kossuth Ferencnek, tehát Kossuth Lajos fiának a keresztapja Deák Ferenc volt. Az a Deák Ferenc, aki római katolikus és az a Kossuth Ferenc, aki evangélikus. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy egész életében megfigyelhető vallási türelme Kossuthnak a piaristáknál fejlődött ki. Annál is inkább, mert maga az igazgató, Sivulszky József vitte el konfirmálni az abaúji Felsőkemencére.

Most térjünk vissza az újhelyi iskolánkhoz. Eredetileg Pikóczy Eleonóra, egy százados özvegye Tokajban alapította 1721-ben, amikor minden ingó és ingatlan vagyonát a piaristákra hagyta. A rendtagok 1727-ben telepedtek meg a városban és 1737-ben kezdtek tanítani. Az iskolát 1758-ban négyosztályos kisgimnáziummá alakították, majd 1789-ben II. József elrendelte átköltöztetését Sátoraljaújhelyre, a feloszlatott pálosok helyére, ahol 1806-ban hatosztályossá alakult. Ekkor tehát a gimnázium négy grammatikai és két humanista osztályból állott.

Miként Kossuth azt visszaemlékezéseiben megírta, eminens diák volt hat évig – akárcsak későbbi barátja és minisztertársa, Deák Ferenc Nagykanizsán. Mit jelentett ez a XIX. század első felének iskolájában? Az ún. második Ratio educationis (1806) szerint „a tanárok a tanév kezdetén tanulóikról jegyzeteket készítenek, amelybe később pontosan feljegyzik, hogy ki-ki az egyes hónapban milyen előrehaladást tett, és tanulótársai között milyen helyet érdemelt ki. Mindegyik tanuló számára az előrehaladást lehet különlegesen kiváló, vagy jó, vagy közepes, vagy rossz; ennek alapján megfelelő csoportokat kell alakítani, és ezek egyikébe érdeme szerint sorolandó be mindenki. Akinek előrehaladása igen jeles és dicséretre méltó, azokat kiváló vagy kitűnő jeggyel (eminens) különböztetik meg, a jók az első csoportban kapnak helyet, a közepeseket a másodikba sorolják, a harmadikba jutnak a rosszak. (…) Ugyanilyen módon kell lebonyolítani az erkölcsi magatartás értékelését is.” Ezután az egy csoportba kerülő diákokat rangsorolták. A különböző tantárgyak eredményeit összevontan értékelték, vagyis a félévvégi márciusi, illetve az évvégi augusztusi vizsgák alkalmával kaptak egy-egy érdemjegyet a tanulók. Külön osztályzatot csak magyar nyelvből, hittanból és magaviseletből kaptak. Kossuth a kanizsai gimnáziumban mindvégig az eminens kategóriába tartozott.

Számokban

Tanév	Osztály	Kossuth Lajos eredménye
1810/11	1. grammaticae	5 diákból a harmadik legjobb tanuló
1811/12	2. grammaticae	46 tanuló közül lett osztályelső.
1812/13	3. grammaticae	az eminens kategóriában (pontosabb adat nincs.)
1813/14	4. grammaticae	39 diák között szerepel
1814/15	1. humanistae	41 diák között osztályelső
1815/16	1. humanistae	35 diák között osztályelső (újrajárta az osztályt)

Forrás: Kossuth Lajos Gimnázium (Sátoraljaújhely), Iskolai anyakönyv 1778-1833. Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, I.1.a: Archivum Provinciae Hungariae vetus, For. 33: Juventus scholastica, Fasc. 4.

 

Mikszáth anekdotája

A kis Kossuthot, mint újhelyi piarista diákot az író Különös házasság (1900) című regényében örökítette meg:

– Ott azt a fiatalt kell leütni, azt a sáfrányszínűt vagy azt a fehéret! – kiáltá a kocsmáros. – Ni, ott szalad az ólak felé.

De a két nagy diák nem bírt eredményre jutni, az eldobott husángok is célt tévesztettek, mire a kis diák kihúzta zsebéből a parittyaszíjat, követ tett bele, és meglóbázván azt a levegőben, hirtelen elereszté az egyik madzagot.

Süvített a kő, mint a nyíl, szállt, szállt, aztán csak egyet fordult a csirke a saját tengelye körül, és összeesett. Éppen a kis ostoba koponyáját találta összezúzni: legalább nem sántul meg, sem a konyhakés nem metszi a torkát, hanem kimúlik szép rögtöni halállal a csirkefaj elleni hadjáratban a csatatéren.

– Valde bene! – lelkesedett a kocsmáros. – Így csak az Isten tud lőni meg a Dőry úr. (Még akkor nem volt meg a makkfilkónak ez a mostani személyesítője, mert különben ismerte volna Tell urat a kocsmáros.)

A kis diák másik kövecskét emelt föl, s most már a fehér csirkét kommintotta meg vele, hogy azt is rögtön elhagyta a lelke.

– Kell-e még több? – kérdé némi színészi pózzal a kisfiú.

Nevetni lehetett volna ezen. A kevélységén. No, nézze meg az ember. Az a csöpp nebuló hogy kineveti ezeket a nagydiákokat: kell-e még több?

Szerencsére nem is hallották, észre sem vették eddig. Mérhetetlen nagy úr a pataki jogász arra nézve, hogy egy donátista gyereket észrevegyen. Az oroszlán talán meglátja a hangyát a homokban a talpa alatt, de a pataki jurista nem látja meg a donátistát. Ami nem lehet, az nem lehet. Vannak rendkívüli távolságok stb.

Mindennek dacára a zömökebb pataki, a szőke, kerek fejű odalépett a fiúhoz, és vállon veregette.

– Ezt jól csináltad, barátja az erénynek! Nagyra nőj, öcsém!

Egyebet nem mondhatott neki, hanem ezt a keveset aztán legalább úgy megfogadta a kis nebuló, elannyira megnőtt, hogy a szeme-szája tátva maradt tőle a kerek koponyájúnak huszonöt-harminc év múlva, mikor ráemlékezett.

– Hogy hívják a gyereket? – kérdé aztán hanyagul, elmenve a kocsis mellett, aki kezdte már leszedni az abrakostarisznyákat.

– Kossuth Lajoskának – felelte a kocsis. – Ügyes fiú – jegyzé meg a kerek fejű egyszerűen. (Először hallotta ezt a nevet, de nem utoljára.) – Diák, ugye?

– Az a.

– Hol?

– Újhelyen.

 

Balla János SP