Nagyböjt harmadik hetének utolsó napján, március 19-én tartották a piarista nővérek alapítójuk ünnepét. A szentmise 12 órakor kezdődött a nagykárolyi Kalazanci Szent József-plébániatemplomban. A híveket Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök köszöntötte.
A piarista nővérek és az egész ünneplő közösség egy szívvel adott hálát a Jóistennek gondviseléséért. Ebben az esztendőben két kerek évforduló is okot adott a hálaadásra: 375 évvel ezelőtt halt meg Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója, és 175 éve született Boldog Celestina Donati.
A szentmisében sor került a nővérek ünnepélyes fogadalomújítására, amelyben megerősítették önfelajánlásukat Istennek, és a Boldogságos Szűz Máriára bízták magukat és a rájuk bízott gyermekeket.
A húsvéti előkészület jegyében az Istennel való személyes találkozás nélkülözhetetlen voltát, belső mozgatórugóink figyelemmel kísérésének szükségességét hangsúlyozta Molnár Lehel piarista szerzetes Boldog Celestina Donati ünnepén mondott prédikációjában. Szentbeszédében kiemelte: ahhoz, hogy a boldogság útján tudjunk járni, fontos, hogy felismerjük talentumainkat, kamatoztassuk tehetségeinket, amelyekkel megajándékozott bennünket a Jóisten. Celestina anya életét megvizsgálva azt látjuk, hogy a tehetségét folyamatosan kamatoztatta, nemcsak fiatalon, hanem idősebb emberként is. Sok könyvet olvasott és a tanítói vizsgáját is majdnem negyven évesen tette le. Nemcsak felismerte, mi az a talentum, amit ajándékba kapott, hanem folyamatosan fejlesztette is azt. Celestina anya már elsőáldozó korában eldöntötte, hogy teljesen Istennek szenteli az életét, azonban több évtized kellett ahhoz, hogy ez a vágya beteljesedjen: a hívő szülei ellenezték, hogy szerzetes legyen.
Néha azt is megtapasztaljuk, hogy kevesek vagyunk a céljaink eléréséhez – folytatta Molnár Lehel. – Ilyenkor újra és újra tisztáznunk kell, mi is az igazi célunk. Boldog Celestina is fiatal kora óta Istennek akarta adni az életét, de amikor elment egy zárdába, hogy ott Istennek szentelt életet éljen, két hét után úgy érezte, ez nem az ő útja. S bár látszólag kudarcot vallott, mivel abban biztos maradt, hogy Istennek akarja ajándékozni az életét, kitartóan kereste tovább, melyik lesz az ő útja Istenhez. Celestina anyára nézve láthatjuk, hogy sem a külső körülmények, sem az életkorunk, sem saját bizonytalanságaink nem lehetnek valódi akadályai annak, hogy boldogok legyünk. Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati egyaránt olyan emberek voltak, akik nem adták fel. Mindketten egyaránt negyven évesek voltak, amikor valami újba kezdtek, meg tudtak újulni és lendületet venni.
Boldoggá és szentté válásunk útján haladva nagyon fontos mérföldkő, hogy tisztázzuk a célunkat, és kitartsunk emellett a célunk mellett. De célunk követése és talentumaink kamatoztatása nagyon könnyen énközpontúvá tesz, ha mindezt nem abban a szellemiségben hajtjuk végre, amit például Celestina anyától tudunk eltanulni. Aki szorgalmasan együttműködött a gondviseléssel és minden körülmény között tudott a Jóistenre hagyatkozni. Adott az elhatározás, a tenni akarás és a tevékenység, amelyet a gondviseléssel együtt kell megvalósítani. Tevékenységet jelent, de olyat, amelyről tudjuk, hogy az eredménye nem csak rajtunk múlik. Így érkezünk meg a kereszt és az Eucharisztia lelkiségéhez. Amely azt jelenti, hogy teljesen és nagylelkűen rá tudom bízni gondolataimat, döntéseimet, tetteimet az Istenre. Ebből pedig nem egy görcsös boldogságkeresés következik, hanem egy derűs úton járás.
A Jóisten mindnyájunkat meghívott, hogy társai legyünk a teremtésben. Ne mulasszunk el mindent megtenni, amit lehet és aztán bízzuk egész ügyünket Istenre. Boldog Celestina Donati napján járjuk a boldogulás ösvényét, a szentek útjának az ösvényét bátor szívvel, figyelmes tekintettel, erős lélekkel, és bizalmunkat vessük a bennünket nagyon szerető teremtő Istenbe – fejezte be beszédét Molnár Lehel SchP.
Az eucharisztia liturgiája a felajánlási körmenettel folytatódott. A gyermekek az oltár elé járultak ajándékaikkal: virágot vittek, amely életük és a kapott hivatás kegyelméért mondott köszönetté vált. Egy csokor szőlővessző, mely a szerzetesi közösség jelképe, a gyerekek és nővérek tenyérformáját megörökítő színes napocska pedig a béke szimbólumaként került az oltár elé. Az emelkedett hangulat jókedvű ebéddel folytatódott, majd a tavaszi jó időben vidám játék és gitárral kísért közös éneklés következett.
Boldog Celestina anya egy helyen a következő tanácsot adja: „Az imádságban beszélgetni kell Istennel, beszélni hozzá, kérdezni és hallgatni rá”. Forduljunk hozzá, minden dolgok tudójához kérdéseinkkel, kétségeinkkel, engedjük, hogy válaszoljon, s hallgassuk is meg, fogadjuk is meg, éljük is meg, amit nekünk mond.
Forrás: Tóth Borbála SchP; Szatmári Egyházmegye
Fotó: Szatmári Egyházmegye
