A címben szereplő kérdést körbejárva tartott előadást május közepén a tavaly 300 éves fennállását ünneplő budapesti Piarista Gimnázium két tanulója, Fejér András és Végvári Domonkos.
A bemutatót az idei Örökség Éve keretében, a „Ne menj el mellette” címmel meghirdetett pályázathoz kapcsolódva rendezték meg. A szervezők elsődleges célja az volt, hogy felhívják az ifjúság figyelmét a nagy múlttal rendelkező régi épületek illetve az örökségvédelmi értékek fontosságára. A pályázók feladata a kutatómunkán túl a különböző korosztályok megszólítása és a kreativitásuk kiaknázása volt.
Az elmúlt 10 évben megújult, tavaly 100 éves jubileumát ünneplő gimnáziumi épület előkelő elhelyezkedésével, történelmi gazdagságával és a benne dolgozó és együtt élő munkacsoportok sokszínűségével tökéletes választás volt a pályázat kritériumait tekintve. Az előadók – diákként – mindennapos használói, „lakói” az épületnek, akik hiteles és élő képet tudtak festeni róla; lelkesedésük hamar átragadt a nézőközönségre is.
Fejér András és Végvári Domonkos a bemutatót alapvetően három témára fűzte fel: az épület múltja, jelene, majd a jövő lehetőségei kerültek szóba.
A jelenlegi épületet bemutató videót követően a résztvevők megismerkedhettek a római és török emlékekkel, melyeket az épület helyszínén zajló ásatások során tártak fel. Ezután a régi épületegyüttes kialakulásáról és bővítéseiről, majd pedig a 20. század eleji városrendezési program után megépült, végleges forma létrejöttéről beszéltek:
A régi Városház tér helyén 1913 és 1917 között Hültl Dezső tervei szerint új piarista székház épült, tágas tantermekkel és elegáns kápolnával. Falai között azelőtt nem látott pezsgő élet folyt. A Sík Sándor által alapított 2.sz. BKG cserkészcsapat és a Vörösmarty Önképzőkör és mellett Mária-kongregáció, gyorsírókör, segítő egyesület, természetjáró kör, öregdiákszövetség működött, és tucatnyi sportágat műveltek a diákok. A lelkes piarista tanárok és diákjaik megfeszített munkával javították ki a második világháború súlyos pusztításait. 1946-től a gimnázium mellett általános iskolai osztályok is indultak.
A kommunista diktatúra azonban ki akarta szakítani az egyházakat a magyar társadalomból, ezért 1948-ban minden egyházi iskolát államosítottak. A piarista iskola ennek folytán Ady Endre Gimnáziummá alakult. Két év múlva azonban a vallásszabadság látszata kedvéért megengedték nyolc katolikus gimnázium újranyitását. Köztük volt a budapesti piarista iskola is, amely négyosztályos fiúgimnáziumként ismét megnyílhatott, de 1953-ban minisztériumi rendelkezésre át kellett költöznie a józsefvárosi Mikszáth Kálmán térre, a Sacré Coeur nővérek egykori Sophianum intézetének épületébe. Mivel a rend tanári karát legjobbjaiból válogathatta össze, kivételes minőségű iskola jött létre, amely a zaklatások és a diákok továbbtanulásának akadályozása ellenére szellemi menedékhely és inspiráló tudományos műhely maradt. Sík Sándor konferenciabeszédei tömegeket mozgattak meg, a kórus számára Kodály Zoltán komponált, a fizika szakkörben Kovács Mihály vezetésével kibernetikai gépeket (proto-számítógépeket) és vitorláshajókat építettek.
Végezetül a két diák a most is látható állapothoz vezető utat ismertette:
A rendszerváltás után az iskola helyzete lassan változott. A régi épületben található piarista kápolnát ugyan az iskola már 1992-ben használatba vehette, de az épület jövője csak lassan körvonalazódott. Végül 2011-ben a gimnázium visszaköltözhetett eredeti helyére, a Piarista utcába (amelyet addig Pesti Barnabás utcának neveztek, de 2013-ban visszakapta régi nevét). Eközben 1995-től fokozatosan hat évfolyamos gimnáziummá bővült. Tanári karában a piarista szerzetesek mellett egyre több világi tanár is helyett kapott (jelentős részben az iskola saját diákjaiból). Továbbra is megmaradt fiúgimnáziumnak, és mint ilyen, a piarista rend európai iskolái között egyedüli maradt. Ezen felül megtudhattuk azt is, hogy hogyan rekonstruálták a tornyot, miért nem létesült uszoda a földszinten és sok más izgalmas kérdésre is választ kaphattak a jelenlévők.
Az utolsó etap a jövőre koncentrált, melynek keretei közt több kezdeményezésről is beszéltek az épület használói igényeinek és kényelmének kielégítése céljából. (Például ilyen a tanításra és tanulásra minél alkalmasabb légkör megteremtése, a kihasználatlan terek betöltése. Ezzel kapcsolatban mind Golda János rendi főépítész, mind a diákság ötletei is teret kaptak.)
„Határozott célunk volt az, hogy a Piarista Központ történelmén és fejlődésén keresztül bemutassuk azt a piarista rend és az épület építészete által is képviselt irányzatot, amely képes a régi és új egymás mellett való ízléses megjelenítésére, a modernitás régi értékekkel való ötvözésére. Emellett fontosnak tartjuk, hogy az itt lakók és dolgozók számára ne csupán egy épület legyen, hanem közelebbi kapcsolatba kerülve vele, ők is alakíthassák és fejleszthessék azt a benne zajló élet még jobbá tétele érdekében”. – mondta el Fejér András.
A diákok előadásukhoz a Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltárában szerezték meg a szükséges háttér információkat Dr. Koltai András levéltárvezető segítségével. A 2011-es átépítéssel kapcsolatban Golda Jánossal, a rend főépítészével készítettek interjút, ezen kívül diáktársaik körében kérdőíves felmérést is végeztek.
Fejér András – Végvári Domonkos – Szathmáry Melinda
