Lukács evangéliuma szerint a gyermek Jézus „növekedett érettségben, bölcsességben és kegyelemben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Erre a szentírási részre támaszkodva osztja meg velünk gondolatai a rendfőnök arról, hogy mit jelent az Isten elgondolása szerinti növekedés, mit jelent a piaristák számára érettségben, bölcsességben és kegyelemben növekedni Isten és az emberek előtt.
A generális atya 2021. júniusi levele
Növekedjünk Isten elgondolása szerint!
Levelemet a közelgő egyetemes káptalan lényegi témáihoz kapcsolódó közös reflexiós folyamatunk idején írom, kevéssel azután, hogy részt vettem a piarista rend általános testvériségének gyűlésén, melyet a járványhelyzet miatt online formában tartottunk meg. Mindkét fórumon jelenlegi növekedési folyamatunk a téma, és örömmel tölt el minket, hogy a Kegyes Iskolák különböző kontextusaiban egyre több olyan fiatal csatlakozik hozzánk, akik szeretnének szerzetessé lenni, továbbá hogy a rend lassanként egyre több területre terjed ki és egyre több misszióban vesz részt. Nagy a mi örömünk, ugyanis az a mi küldetésünk, hogy szolgáljunk, s közben bármit tegyünk vagy éljünk is meg, az mindig kevesebb lesz az emberek szükségleteinél és a velünk szemben támasztott kihívásoknál. Örülünk ennek a fokozatos növekedésnek.
Aggódom azonban, nehogy abba a hibába essünk, hogy a növekedést csak mennyiségi kérdésként fogjuk fel, vagyis, ha csak az érdekelne bennünket, hogy miként lehetnénk többen, és hogyan juthatnánk el új helyekre. Ezért újabb szempontokat szeretnék elétek tárni, melyek segíthetnek növekedésünket a tisztán mennyiségi szempontokon túl – melyek természetesen ugyancsak fontosak – más szempontok szerint értékelni és azok mentén szervezni.
Lukács evangéliumából merítettem az ihletet, mely szerint a gyermek Jézus „növekedett érettségben, bölcsességben és kegyelemben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Erre a szentírási részre támaszkodva szeretném veletek átgondolni, mit is jelent az Isten elgondolása szerinti növekedés. Mit jelent a piaristák számára érettségben, bölcsességben és kegyelemben növekedni Isten és az emberek előtt? Néhány egyszerű gondolatot szeretnék megosztani veletek e mondat minden eleméről.
ÉRETTSÉG
Mit jelent az érettségben való növekedés? Kétségkívül többféle irányból is megközelíthetjük ezt a kihívást. Saját valóságunkra gondolva én négy szempontot emelnék ki. Úgy gondolom, e négy szempont nagyban hozzásegítene bennünket, hogy növekedni tudjunk abban az érettségben, amelyet Kalazancius gondolt el a rend számára.
Letisztult identitás és terv. Ez az első, igen lényeges pont. Egy csoport, egy közösség vagy egy szerzetesrend csakis akkor tud növekedni, ha tisztában van azzal, hogy micsoda és mire kapott meghívást. Mindaz, amit azért teszünk hogy elmélyítsük identitásunkat, hogy jobban megismerjük az alapító elgondolását és annak jelenkori vetületeit, hogy igényesebben éljük meg karizmánkat, hogy megerősítsük mindazon dinamikákat, amelyek életet adtak hosszú történetünk során – ezek mind segítségünkre lesznek.
Sok piarista szerzetesnövendékünk van, akiknek joguk van ahhoz, hogy tiszta identitáskép szerint élhessenek, és ennek kialakulásához nemcsak időre van szükség, hanem dolgozni is kell rajta. Vannak igen fiatal jelenléteink, melyeknek világos referenciákra, továbbá piaristákra van szükségük a növekedéshez. Vannak igen szilárd alapokkal rendelkező tartományaink, amelyeknek egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy megosszák az alapvető identitáselemeket a teljes piarista világgal. Egy olyan piarista kincs birtokban vagyunk, amelyet el kell mélyítenünk, terjesztenünk kell, publikációkban meg kell jelentetnünk és fel kell kínálnunk másoknak. Nagy munka áll előttünk. A Generálisi Kongregáció éppen most indított el egy új részleget a generalátuson a „kalazanciusi identitás és karizma” előmozdítására.
Fenntarthatóság. Erről a kihívásról beszélünk legtöbbet. Az átfogó fenntarthatóság fogalma egyre nagyobb teret nyer köreinkben, és elgondolkodtat minket. Vannak olyan tőlünk független társadalmi dinamikák, amelyek megnehezítik és meggyengítik életünket (politikai irányok, gazdasági válság, világjárvány stb.). Vannak azonban olyan dinamikák is, amelyek igenis tőlünk függnek. Ezeket fel kell vállalnunk: projektek alapján végzett munka; vezetői csoportok; belső együttműködésünk növelése; kapcsolódás a piarista rendhez; az „élet kulcsfontosságú területeinek” ösztönzése; külső források megszerzésére irányuló képességeink növelése; hálózati együttműködés és új hálózatok kialakítása; toborzás; a fiataloknak e mentalitás mentén való képzése; a testvériség előrevitele, stb.
Az élet fakasztásának képessége. Az érettséghez hozzátartozik, hogy képesek vagyunk életet fakasztani. Mindig is így volt a rend életében. A tartományokat az érettség tette képessé arra, hogy valóságaik fenntartása és gyarapítása mellett új jelenléteket is alapítsanak a világ különböző pontjain. E mentalitásnak köszönhetően rendünk ma az élet és a küldetés új lehetőségeivel nézhet szembe. Fiataljaink nagyon is értik ezt. Tudják, hogy nem csak azért jöttek a rendbe, hogy fenntartsák azt, ami már megvan, bármennyire is szeretik és csodálják azt. Mostani valóságunk idősebb rendtársaink munkájának és bátorságának gyümölcse. A fiatalok hálásak érte, és elkötelezettek továbbvitelében, ugyanakkor arra is meghívást éreznek, hogy új válaszokat adjanak. Ez nagyon jó dolog: olyan ajándék, amelyet tudnunk kell támogatni.
Éltető dinamikák. Előző egyetemes káptalanunk nagyban hozzájárult a Kegyes Iskolák egészéhez azzal, hogy jóváhagyta életünk kilenc kulcsfontosságú területét, mely meghatározta a most végződő hat év irányát. Még távolról sem aknáztuk ki az összes bennük rejlő lehetőséget, ezért tovább kell dolgoznunk rajtuk, miközben új irányokat keresünk. Nyilvánvaló, hogy új irányok is fel fognak bukkanni, amelyeken a káptalan dolgozni fog: ilyenek például a szinodalitás sajátos folyamatai, a fiatalok várakozásai, a rendi kultúra megújítása stb. Fontos időket élünk. Vigyáznunk kell arra, hogy a problémák és nehézségek ne fedjék el a hozzánk érkező kéréseket, amelyekkel foglalkoznunk kell. Maga az érettség nem általunk valósul meg, de igenis tehetünk azért, hogy megteremtsük a feltételeket az érettség kialakulásához. Ez az élet kulcsfontosságú területeiben rejlő igazi kihívás.
BÖLCSESSÉG
Mit jelent a bölcsességben való növekedés? Érdemes megneveznünk a bölcsességben való növekedés konkrét formáit. Biztos vagyok abban, hogy mindnyájan nagyon gazdag és színes módon tudnátok megközelíteni ezt a kihívást. Én is szeretnék megosztani veletek négy lehetséges megvalósítási formát.
Nyitott képzés. Képzésünk továbbra is alapvető fontosságú. Nemcsak a kezdeti, hanem az egész életünkön átívelő képzés. Csakis egy egyértelmű, a minket körülvevő valóságra nyitott képzés, a valóság megértését és átalakítását segítő képzés tehet minket képessé arra, hogy növekedjünk a bölcsességben. Rengeteg feladat áll előttünk: fiataljaink filozófiai, teológiai, pedagógiai és általában a világi tanulmányok terén való felkészültségének javítása; a könyvtárak megóvása és használata; olvasás; publikálás; szakirányú képzések nyújtása; a közösségen belüli képzések elősegítése; nyelvek; az egyház és a társadalom életében való részvétel; pedagógiai hozzájárulás, stb.
A valóság értelmezése. Kétségtelen, hogy alapítónk mestere volt a bölcsesség e dimenziójának: tudta, hogyan olvassa az őt körülvevő valóságot, hagyta, hogy e valóság kihívás elé állítsa, és kereste átalakításának lehetőségét. Piaristákként csakis ezekből a dinamikákból kiindulva tudunk továbbra is hasznosak maradni a világ számára, amelyben élünk. A részleges, rövidtávú vagy elrugaszkodott elképzelések nem méltóak Kalazancius fiaihoz. Jó volna elmélyíteni ezt a témát, mégpedig oly módon, hogy közösségeink valóban a valóság meghallgatásának tereivé váljanak. Isten a ma élő férfiak és nők küzdelmein és vágyain keresztül is szól hozzánk.
A Szentlélekre hallgatás és az evangéliumi megkülönböztetés. Tanuljuk meg a Szentlélekre nyitott szívvel végezni a megkülönböztetést: ebben rejlik a bölcsesség egyik központi dimenziója, melyben növekednünk kell. A megkülönböztetés messze nem az ideológiai harcokról vagy saját álláspontunk védelméről szól. Még csak nem is arról, hogy többségi mechanizmusok bevezetésével leegyszerűsítsük a döntéshozatal folyamatait. Ha a mi Urunk a nyugodt és higgadt megkülönböztetés helyett a közösség szavazatára bízta volna a döntést, „hogy felmegy Jeruzsálembe” (Lk 9,51), az eredmény bizonyosan negatív lett volna. Gondoljuk át ezt a gyönyörű és izgalmas kihívást.
Alakítsunk ki egy olyan „rendi kultúrát”, amely segít megmaradnunk a változás és megtérés dinamikájában. Egy szerzetesrend kultúráját olyan dinamizmusok és cselekvési módok alkotják, amelyek idővel megszilárdulnak és tartóssá válnak. Ha azonban nem oltjuk bele a dinamikák átalakításának lehetőségét, ha nem hozunk olyan döntéseket, amelyek növelik a változásra és fejlődésre való képességünket, akkor könnyedén beleeshetünk a „mindig is így csináltuk” csapdájába. Ez pedig nem bölcs dolog. Nem válhat kultúránk a „mindig is így csináltuk” melegágyává.
KEGYELEM
A kegyelem Isten ajándéka, de egyben egy életmód gyümölcse is. E két dimenziót ötvözve tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy mit is jelent a kegyelemben való növekedés.
A hit megélése és az Úr központi szerepe. Kétségtelen, hogy az Úr Jézus központi szerepének a megélése az életünkben segítségünkre lesz abban, hogy növekedni tudjunk abban a keresztények életét jellemző csodálatos dimenzióban, amelynek lényege Isten jelenlétének láthatóvá tétele. Újból meggyőződésünkké kell válnia, hogy hivatásunk nem más, mint hogy szentté legyünk. Ne féljünk kimondani és megosztani másokkal, hogy mindazt, amit teszünk és ahogyan élünk, Isten dicsőségére és felebarátaink javára tesszük és éljük meg. Olykor előfordult, hogy Kalazancius mottójának, amely egyébként egyetlen egységet alkot, csak az első, vagy csak a második részével törődtünk. Jó volna erről a témáról is elgondolkodnunk egy kicsit.
Az Út megosztásának képessége. Azt követjük, aki így szólt: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Az Úrnak e kijelentése kell, hogy ihletet adjon nekünk a gyerekek és fiatalok szolgálatához: azért vagyunk itt, hogy olyan utakat ajánljunk a figyelmükbe, amelyek közelebb viszik őket Krisztushoz, sőt egészen hozzá vezetik őket. Erre csakis akkor leszünk képesek, ha velük együtt mi is végigjárjuk ezeket az utakat.
Az Igazság megosztásának képessége. Az Igazság, melynek hordozói vagyunk, nem ebből a világból való, sőt e világ nem is igazán értékeli és érti meg. Mégis, mi ennek az Igazságnak vagyunk a munkatársai. Sok dinamizmust foglal magában az „igazságban élt élet” személyes, hamisságtól mentes kihívásától kezdve – fáj kimondanom, de el kell ismernem, hogy ez nem jellemző minden rendtársunkra, és hogy olykor vannak „rejtett dolgaink”, melyek elhomályosítják bennünk az Igazságot – egészen addig a nagy és végső kihívásig, hogy mindig az evangélium igazságát és a keresztény életprogramot hirdessük anélkül, hogy kisebbítenénk vagy a pillanatnyi kulturális vagy uralkodó áramlatokhoz igazítanánk azt. Egyik kihívás sem könnyű: az első azért nem, mert bűnösök vagyunk, a második pedig azért nem, mert a taps kísértése mindig nagyon vonzó.
Az Élet megosztásának képessége. Mi más lenne a nevelés, mint életfelkínálás? Mi adja meg az identitás teljességét és küldetésünk értelmét? Rövid, de egyértelmű választ adok erre: a fiatalok legmélyebb kérdéseire és keresésére csakis abból kiindulva adhatunk választ, aki maga a válasz. Mi nemcsak azért vagyunk itt, hogy „felkészítsük a fiatalokat, hogy megtalálják a helyüket a világban”, hanem azért is, hogy képessé tegyük őket a világ átalakítására, és hogy ösztönözzük őket saját határaik leküzdésében, mégpedig úgy, hogy felébresztjük bennük az örök élet teljessége utáni vágyat. Olykor megelégszünk a rövidtávú válaszokkal, melyek nem rosszak, de messze nem tükrözik a teljességet.
ISTEN ÉS AZ EMBEREK ELŐTT
A piaristák a történelem során „Isten és az emberek előtt” járnak. Ha ezt egyre inkább tudatosítjuk, az segíthet magunkévá tennünk néhány olyan cselekvési irányt, amelyek az ajtónkon kopogtatnak. Hadd említsek meg néhány példát: vállaljuk fel, hogy „számot kell adnunk” (elszámoltathatóság) tanúságtételünkről és munkavégzésünk minőségéről; engedjük, hogy a keresztény közösség, a családok, a fiatalok, az oktatás világa stb. kihívások elé állítsanak bennünket; őszinte önkritikával hozzuk meg döntéseinket és járjuk utunkat, stb. A világban élünk, egyházi intézmény vagyunk, van egy nevelési programunk, az embereknek joguk van hitelt adni annak, amit mondunk, miután látják, hogyan élünk. Ez is a növekedés része.
Mindehhez olyan egyetemes káptalanra van szükségünk, amely segít az „Isten elgondolása szerinti” növekedés folyamatában, és amely képes megfogalmazni a rend számára néhány szóban, hogy mit jelent az Úr központi szerepe életünkben, hogy milyen piaristákra van szükségünk, hogy milyen kihívások állnak előttünk a Kegyes Iskolák előrevitelével kapcsolatban, és hogy milyen – pótolhatatlan – küldetés birtokában vagyunk. Ezek lesznek káptalanunk lényegi kérdései.
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
