Ferenc pápa rendkívüli missziós hónappá nyilvánította 2019 októberét, hogy ráébresszen bennünket annak tudatára, hogy megkereszteltként mindnyájunknak misszionáriusi hivatása van. Az alábbiakban Pedro Aguado rendfőnök atya gondolatait közöljük.
Regulánk azt írja: „Létjogosultságát rendünk az evangelizálásra irányuló küldetéséből meríti, amelyet az egyháztól kapott. Ezért együtt halad az egész emberiséggel, osztozik a világ földi történelmében, készséges lélekkel közreműködik annak megújításában és átalakításában azzal, hogy az evangélium programja szerint a teljes ember kibontakozásán munkálkodik” (97).
Kérjük ebben a hónapban az Urat,
hogy növelje a missziós lelkületet a teljes piarista közösségben!
A piarista rend missziós jellegét – ahogyan azt egyetemes káptalanaink egyértelműen megfogalmazzák – kétféleképpen kell értelmezni: egyrészt a rendtartományoknak tovább kell folytatniuk a munkát, mégpedig úgy, hogy saját valóságukat azok között azon nemzet keretei között bontakoztatják ki, ahol már amúgy is jelen vagyunk, figyelve arra, hogy nevelői karizmánk a misszió új platformjain továbbra is a gyerekek és fiatalok érdekeit szolgálja; másrészt rendünknek hallgatnia kell a meghívásra, hogy egyre inkább megélje missziós lelkiségét mind új helyszíneken, mind azokban az országokban, ahol bár már egy ideje jelen vagyunk, mégis elsődleges missziós területnek számítanak úgy, mint például Japán. Nemcsak hogy nem feledkezhetünk meg az „ad gentes” misszióról, hanem annak is tudatában kell lennünk, hogy Kalazancius mindig hitt abban, hogy misszionáriusoknak kell lennünk azokon a területeken, ahol az embereknek a Jézusba vetett hitről tőlünk kell először hallaniuk. Ferenc pápa is azt írja, hogy „valamennyien meghívást kaptunk erre az új missziós kilépésre” (Evangelii gaudium, 20).
Érdemes elolvasnunk alapító atyánk egyik fontos gondolatát, melyet a mikulovi Dietrichstein bíboroshoz intézett egyik levelében fogalmazott meg. Ahogy mindnyájan tudjuk, Kalazancius idejében „a misszionárius” kifejezésen többek között egy olyan evangelizációs munkát értettek, amely az európai országokban élő „eretnekek megtérítésére” irányult. Így ír Kalazancius: „A levélben, amelyet úgy vélem, Eminenciád fogalmazhatott meg a Hitterjesztés Szent Kongregációja számára, a Szentlélek munkásságát látom, ugyanis néhány Elöljáró lelkébe egyfajta Intézményünkkel szembeni ellenszenv férkőzött be, és úgy értesültem, nem mindenki nézi jó szemmel, hogy külföldi országokba küldjük embereinket, miközben annyira kevesen vagyunk, és embereink még csak nincsenek is annyira felkészítve, mint más szerzetek képviselői. Engedek minden józanabb megítélésnek és beszédnek, de mivel mi az isteni akarat és hatalom munkatársai vagyunk, és magunktól nem kezdtünk volna bele ilyen tevékenységekbe, szeretném remélni, hogy Istenünk megadja hozzá a kellő erőt. Én most sokkal inkább készen állok, mint valaha, hogy folytassam a megkezdett munkát, és meggyőződésem, hogy a pokol dühöngő erői sem tudnak leigázni bennünket, mely erők szegény családunk miatt mind itt, mind más vidékeken is érzik nagy vesztüket. Biztosíthatom Eminenciádat, hogy mindent megteszek Eminenciád szolgálata érdekében, és könyörgök, [vegye számításba], hogy akárcsak a természet növényei, mi is lassan növekszünk; könnyebb és sokkal gyorsabb lenne, ha lennének az országnak saját emberei, ugyanis nagy nehézséget jelent nekünk a távolság és a nyelvi különbség. De nem hátrálunk meg; sőt, azt remélem, hamarosan több embert küldhetek, akik közé magamat is szívesen érteném, mert így személyesen is kifejezhetném szeretetemet Eminenciád szolgálatában és alárendeltjei javára. Isten részesítse boldog és hosszú életben. Alázatos tisztelettel Eminenciád jóakaratára bízom magam” (2049. levél).
Egy Dietrichstein bíboroshoz intézett másik levelében így ír Kalazancius: „Eminenciás uram, kérem, nagy tekintélyével bátorítsa azokat a tökéletlen munkásokat, hogy példájukkal előre tudják vinni a művet, és hogy sokakat másokat is meghívjanak az új szőlő munkálására.”
Ugyanez a kihívás áll előttünk ma, a terjeszkedés új időszakában is: hogy hivatásunkat teljes mélységében megéljük, és hogy így másokat is meg tudjunk hívni, hogy osztozzanak benne. Kalazancius tökéletesen tudatában volt annak, hogy csakis akkor lesz jövőnk, ha hivatásunk mély és hiteles megélése által mások is meghívást éreznek majd arra, hogy a piarista misszióért adják életüket. A misszió, az életpélda és az elhívás közötti kapcsolat világosan látszik szent alapítónk életében. Ez a kapcsolat világítsa meg és irányítsa imánkat a mai napon!
