Összefogtunk egy jobb világért! – Több mint 80 diák teljesített Trastevere projektet az idei tanévben

Június 12-én ünnepi eseménnyel és eredményhirdetéssel zárult a 6. Trastevere – Diákok egy jobb világért projekt a Piarista Kilátó Központban.

Ez a nap a diákok munkájának bemutatása, értékelése mellett arról a közös küldetésünkről is szól, hogy összefogjunk egy jobb világért. Ez a fenti cél vezeti a Trastevere projektet, mely a közösség, az együttműködés és a teremtés védelmének jegyében született meg – mondta köszöntőjében Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök.

„Fontos felismernünk, hogy a világot, amelyben élünk, csak közösen tudjuk jobbá tenni. A teremtett világ védelme nem csupán természetvédelmi feladat – mélyen emberi, erkölcsi és társadalmi küldetés is. Ezért különösen fontos, hogy embertársaink közvetlen támogatásáért is tegyünk. A diákprojektek ebben kulcsszerepet játszanak, hiszen önkéntes tevékenységeken keresztül formálják a társadalmat, mutatják be egy új szemléleten, képi alkotáson keresztül. Nem csupán tanulás történik itt, hanem közös tanulás – egymástól, egymással.”

Megemlékezett Ferenc pápáról, aki a Laudato Si’ enciklikával a motorja lett a bolygónk jövőjének megóvását szorgalmazó kezdeményezésnek.

„Ahogy Ferenc pápa mondta: »a dolgokon lehet változtatni« – és ezt most Ti bizonyítottátok az alkotásokon keresztül, hogy lehet jobbá, örömtelibbé tenni a világot.”

Dr. Varga Árpád, az NMHH képviseletében megköszönte a diákok munkáját, elszántságukat, amivel önmagukat is formálták. „Minden diák a lehető legtöbbet tett azért, hogy kifejezze érzéseit, gondolatait, építő szándékú elképzeléseit a ma minket érintő társadalmi és környezeti kérdésekről.”

Az idei Trastevere folyamatban 12 mentor vett részt tartományszerte, akik elkötelezetten támogatták a fiatalok munkáját a projekt minden szakaszában, segítve ezzel nem csupán a vállalt feladatok teljesítését, hanem a közösség formálódását is.

Nagy öröm számunkra, hogy az idei évben a ferences rendtartományból is csatlakoztak a projekthez. A budapeste, kecskeméti, mosonmagyaróvári, nagykanizsai, sátoraljaújhelyi és váci piarista csapatok mellett a budapesti Szent Angéla Ferences Gimnázium diákjai valósítottak meg projektet. A 20 csapatban összesen 87 diák tett egy jobb világért. Kisfilmjeiket eddig több mint 8000-en tekintették meg – emelte ki Katona Miklós, a Piarista Kilátó Központ vezetője, a projekt felelőse.

A projektek közül 3 csapat részesült kiemelt dicséretben.

Bronz oklevelet kapott 10 kis lépés a nagy változásért! című kisfilmjéért a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Piarista Kollégium Zöld küldetés csapata.

Ezüst oklevelet vehetett át a Mancs őrjárat című projektért a Nagykanizsai Piarista Iskola Állatvédők csapata.

A tanév arany oklevelét a Kecskeméti Piarista Iskola Vive Laetitia csapata nyerte el Egy szebb napért kezdeményezésükért.

A 20 kisfilm megtekinthető a rendtartomány youtube-csatornáján.

A díjátadó után a diákok egy élményporgramon vettek részt kisebb csapatokban, amely során egy fiktív hazai város disztópikus jövőjébe utaztak, a 2056-os Újrétfőházára, ahol különböző problémák megoldásán dolgoztak közösen.

Köszönet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a Partneriskolai Programért, amelyen keresztül támogatás nyújtottak a piarista intézményeknek, hogy a diákjaink minél jobb feltételek mellett tudjanak alkotni, elmélyülni a biztonságos médiahasználatban.

Hálás köszönet a diákoknak, a mentoroknak, a Piarista Kilátó Központ munkatársainak elkötelezett munkájáért, amellyel az idei tanévben is kicsit jobbá tehettük a világot!

Piarista Rend Magyar Tartománya/Piarista Kilátó Központ

Pillanatképek