A Piarista Rend Magyar Tartománya pályázatot hirdet a Váci Piarista Gimnázium igazgató (magasabb vezető) munkakörének betöltésére.
A Váci Piarista Gimnázium vezetőjének feladata az oktatási és nevelési feladatok irányítása, a köznevelési intézmény szakszerű, törvényes és fenntartható működtetése, a fenntartó által rendelkezésre bocsátott vagyon és eszközök gondos kezelése, a munkáltatói jogok gyakorlása, az intézmény képviselete és döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe.
Pályázati követelmények:
- egyetemi szintű végzettség és tanári szakképzettség a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint,
- pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,
- legalább négy év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a cselekvőképesség, büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.
A pályázónak a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet – a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról 26. § szerinti valamennyi feltétellel a pályázat benyújtásának időpontjában igazolható módon rendelkeznie kell.
Előnyt jelent:
- piarista intézménnyel a felhívás közzétételét megelőző napon fennálló köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, munkaviszony, megbízási jogviszony vagy egyházi szolgálati jogviszony, legyen az szerzetes, pedagógus vagy jelenleg nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott kolléga,
- más intézménytípusban vagy más munkáltatónál szerzett szakmai és vezetői gyakorlat,
- lelkipásztori ajánlás,
- ha a jelölt a vezetői megbízás időtartama alatt nem tölti be a rá irányadó nyugdíjkorhatárt.
Hogyan látjuk a Váci Piarista Gimnázium leendő vezetőjét?
- Elfogadja a Katolikus Egyház tanítását és azonosul a Piarista Rend alapelveivel (https://piarista.hu/identitasunk-alapelveink/).
- A fenntartóval egyeztetve a tartományi jövőképhez illeszkedő stratégiai célokat alkot és felelősséget vállal a megvalósításukért, eredményes stratégiai és operatív vezetője az intézménynek.
- Komplex gazdasági fenntarthatóságra törekszik.
- Tevékenyen részt vesz a piarista pedagógia értékeinek éltetésében; egyszerre törekszik a katolikus iskolai nevelés megvalósítására, miközben keresi a színvonalas és korszerű oktatás módszereit.
- A gyermekek számára a családokat, kollégákat, szerzeteseket, öregdiákokat befogadó nevelői közösséget épít.
- A helyi (váci) piarista küldetés éltető tagjaként felelősséget vállal a nevelőtestület és a szerzetesi közösség együttműködésének fejlesztéséért, előmozdításáért.
- Hatékonyan támogatja a pedagógusokat és valamennyi munkatársat, felelősséget érez jóllétükért.
- Aktívan kapcsolódik a tartományi vezetéshez és a többi piarista intézmény hálózatához.
- Vezetői csapatban dolgozik, mely minden lényeges küldetés- és működési dimenzióban támogatja.
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok és igazolások:
- A pályázó fényképes, részletes szakmai önéletrajza,
- az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési valamint pasztorális elképzeléseket,
- az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmányok másolata,
- pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség meglétét igazoló oklevél másolata,
- a pályázó legalább négy év pedagógus munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlatát igazoló dokumentum,
- 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a cselekvőképesség, büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely megfelel a Púétv. 27. § által meghatározottaknak,
- a pályázó aláírt nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez.
A jelentkezés benyújtásának módja:
Kizárólag elektronikus úton, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökének (Zsódi Viktor Sch.P.) címezve a tanugy@piarista.hu email címre küldve.
A tárgyban kérjük megjelölni „Igazgató – Vác”.
A benyújtás határideje: 2025. január 6., hétfő, 16.00 óra
A magasabb vezetői megbízás határozott időre, 2025. március 1. – 2028. július 31-ig szól.
A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, vagy a megbízással egyidejűleg létesített határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban (Púétv.) vagy egyházi szolgálati jogviszony keretében történhet.
Munkavégzés helye: 2600 Vác, Konstantin tér 6.
További információ a fenntartóról: https://piarista.hu/
További információ az intézményről: https://vac.piarista.hu/
A pályázattal kapcsolatban tájékoztatást nyújt: Szabados Zsuzsa, tanügyigazgatási vezető (+36 30 998 1579)
Az elbírálás módja: a jelöltekről és vezetői programjukról a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke a kongregáció tagjainak meghallgatását követően dönt.
A döntés határideje: 2025. február 5.
Letölthető pályázati felhívás
Piarista Rend Magyar Tartománya