Hajnalban indulok el Kolozsvár felé a Hargita expresszel, amely nem nagyon szolgál rá az expressz névre, mert főleg a magyar-román határ elhagyása után ugyancsak döcögve halad. Püspökladánytól már nincs elektromos vezeték, dízelmozdony húz minket, Nagyváradtól pedig csak egy sínpár van Bánffyhunyadig. Így azután, ha a járatok nem akarnak a nyílt pályán szembetalálkozni, kis állomásokon hosszú perceket kell várni a szembejövő vonatra. Ahogy lassan begördülünk az első romániai állomásra – Episcopia Bihorului/Biharpüspöki – útitársam, egy öreg székely kimutat az ablakon. „Látja ott azt a hatalmas dombot? Ceausescu építtette, egy óriási víztározó van benne. Ha a magyarok megtámadják Romániát, kinyitják a zsilipeket és itt minden víz alá kerül…“ Kísért a múlt…
Hajnalban
indulok el Kolozsvár felé a Hargita expresszel, amely nem nagyon szolgál rá az
expressz névre, mert főleg a magyar-román határ elhagyása után ugyancsak
döcögve halad. Püspökladánytól már nincs elektromos vezeték, dízelmozdony húz
minket, Nagyváradtól pedig csak egy sínpár van Bánffyhunyadig. Így azután, ha a
járatok nem akarnak a nyílt pályán szembetalálkozni, kis állomásokon hosszú
perceket kell várni a szembejövő vonatra. Ahogy lassan begördülünk az első
romániai állomásra – Episcopia Bihorului/Biharpüspöki – útitársam, egy öreg
székely kimutat az ablakon. „Látja ott
azt a hatalmas dombot? Ceausescu építtette, egy óriási víztározó van benne. Ha
a magyarok megtámadják Romániát, kinyitják a zsilipeket és itt minden víz alá
kerül…" Kísért a múlt…
Aztán elhagyjuk Nagyváradot és
kezdünk felkapaszkodni a hegyek közé. Egyre több a hó, kis falvak fehérsapkás
házai mellett haladunk Kolozsvár felé. Már délutánra jár az idő, amikor
megérkezem a „kincses városba". Szállásomon Kállay Emil vár, délelőtt érkezett
Csíkszeredából, és Sas Péter művelődéstörténész, akivel évek óta együtt dolgozunk
a piarista múlt emlékeinek közzétételén. Számos piarista vonatkozású könyve
jelent már meg: Bíró Vencel írásait adta közre, írt a piarista templomról,
annak kincstáráról, kriptánk halottas címereiről, ő rendezte sajtó alá a
Kolozsvári Kalazantínum c. kötetet is. Együtt indulunk vacsorára Fodor György
konfráter barátunkhoz, haditanácsot tartunk a másnapi programokról.
Másnap reggel 9 órakor szentmisét
tartunk a Piarista templomban. Kovács Sándor főesperes úr ugyan csak előző
éjjel érkezett haza, de jó házigazda lévén átjött koncelebrálni és meleg hangú
köszöntőt mondani a szentmise elején. Velünk misézik a bácsi plébános is. A
padokat öregdiákok, valamint a Báthory István Elméleti Líceumból átjött tanárok
és diákok töltik meg. Homiliámban idézem a régi mondást: „Aki nem ismeri meg a múltját, az nem értheti meg a jelent és nem lesz
jövője." A Piarista Napnak az a célja, hogy megelevenítsük a múltat,
tanuljunk belőle és hála ébredjen a szívünkben. A hívek könyörgésének kéréseit
öregdiákok és mai diákok olvassák felváltva. Az orgona mellől utódiskolánk
kórusa énekel. A szentmise végén lemegyünk a Kalazancius oltár elé és
elénekeljük a piarista himnuszt: O Pater parvulorum…
Aztán rövid tisztelgő látogatás
következik utódiskolánkban, a Báthory Líceumban. Úgy érezzük, otthon vagyunk.
Nem csak azért, mert ez egykori iskolaépületünk, hanem a barátságos fogadtatás
miatt is: Tímár Ágnes igazgató szeretettel fogad mindig, mint családtagokat.
Beszélünk gondjaikról és jövőjükről. Most egy pillanatra az igazgatói irodában
együtt van a múlt és a jövő…
Átsétálunk a plébániára, majd
mikrobuszba ülünk és kiutazunk a külvárosba, ahol fél éve az elöljáróság
elfogadta azt a javaslatot, hogy Biró Vencel rendtársunk, egyetemi tanár, a
híres történelemtudós, Erdély múltjának kutatója, számos tanulmány szerzője, egykori
tartományfőnök emlékét egy utca örökítse meg. A kocsival egyelőre csak egy
bizonyos pontig lehet eljutni, onnan gyalog kell leereszkednünk a dombos
vidéken, csúszós úton a keresett utcáig. Nem is utca, hanem „sétány". Biró
Vencel sétány. Ki is van már írva az első telek kerítésére: „Str. Biró Vencel Istoric, teolog (1885 –
1962)". Egy két éven belül szép, új házak épülnek majd ide, a már felépült
villák méreteiből és stílusából látszik, hogy nem szegény negyed lesz a
városnak ez a része… Fényképezkedünk, majd vissza a plébániára. A főesperes úr
érdekes és elgondolkoztató adatokat mond: Kolozsvárnak jelenleg majd félmillió
lakosa van, ennek csak kb. 17 százaléka magyar, mindössze kb. húszezer római
katolikus él itt. Egyre növekszik a román nyelvű katolikusok száma, a piarista
templomban van számukra román nyelvű katolikus mise vasár- és ünnepnap: tele
van a templom. Új kihívások…
Délután ötre megtelik a szentegyház
utcai díszterem: a Piarista Nap legfontosabb eseménye következik. Papok,
öregdiákok, érdeklődők töltik meg a termet. Kovács főesperes úr mond köszöntőt:
nem csak udvarias szavak hangzanak el, hanem az egykori piarista tanárok és
munkájuk iránt érzett hálás tisztelet szólal meg szavaiból. A 35.
születésnapját ünneplő helyi „Visszhang" vegyes kar énekel a köszöntő után:
kristálytisztán, mély átérzéssel modern és klasszikus műveket. Kalazancius
atyánk útkereséséről és az életében megnyilvánuló isteni útmutatásokról
beszélek előadásomban. Majd Sas Péter ismerteti az erre az alkalomra kiadott két
albumot. Az első album facsimile kiadás. Biró
Vencel tanulmányát tartalmazza: A
kolozsvári Róm. Kath. Főgimnázium története 1579-1929 és Hankó János piarista témájú tollrajzait.
A másik albumban ugyancsak Biró Vencel
két tanulmánya kapott helyet: A kolozsvári
Római Katolikus Gimnázium története 1918-1940 és A Báthory-Apor Szeminárium története 1579-1933. Ezt követi Sas
Péter gondozásában és szerkesztésében az iskola tanárainak listája (1920-1944),
kolozsvári piarista öregdiákok visszaemlékezései, nagyon gazdag képanyag,
dokumentumgyűjtemény és az egész kiadást ismertető és keretbe foglaló utószó.
Öröm kézbe venni ezt a szép kiadványt.
A majd’ két órásra nyúló ünnepség
végén hálás öregdiákok és ismerősök gyűrűjében dedikálunk és beszélgetünk. A
kiadó igazgatója örömmel mondja, hogy sok példány elfogyott.
Másnap reggel együtt misézünk Kovács főesperes úrral a
Szent Mihály templom gótikus ívei alatt, majd búcsúzunk és indulok vissza.
Talán ezzel az évenként ismétlődő Piarista Nappal sikerült a múltat felidézni
és megerősíteni a szívekben a piarista emlékeket.
Hazafelé a vonaton régi fényképeket nézegetek. A
könyvbemutató előtt negyed órácskára átszaladtam Erdély István piarista tanár
úr Kolozsváron élő húgához, Rozáliához, akitől tavalyi látogatásomkor értékes
iratokat és fényképalbumokat kaptam testvére hagyatékából. Bátyja látta el
hosszú éveken át temesvári templomunkban a papi szolgálatot és bátorítója,
vigasztalója és tanácsadója volt a vissza- visszatérő öregdiákoknak és házigazdája
az érettségi találkozóknak. Most megint a kezembe nyomott egy halom fényképet,
őrizzük mi. Majdnem minden fénykép öregdiák találkozókon készült, csoportképek,
emlékek. Tudom, micsoda kincsei lesznek ezek a fényképek a piarista múzeumba
betérő öregdiákoknak.
Már lassan beesteledik, mikorra a vonat begördül a Keleti
pályaudvarra. Egy napig megint jelen voltak a piaristák Kolozsváron, egy napra visszaálmodtuk
a múltat. Jelenits tanár úr verssora jut eszembe: „Álmokból épül a jövendő".
Ruppert József
