Piarista – álljon a jelző akár szerzetes, akár tanár vagy diák előtt, nemcsak identitást adó tartalmat hordoz, hanem egy sajátos ízt is. Ennek meghatározó fűszere a vitorlástábor. július 19-én Trauttwein Éva, a Magyar Kurír munkatára a balatonberényi piarista vitorlástáborban járt.
A Balaton déli partjának legnyugatibb csücskében vagyunk, az úgynevezett zöld sarokban. Az egyik oldalon a Kis-Balaton vadregényes világa, a másik oldalon a tanúhegyek határolta magyar tenger távolba nyúló horizontja.
„Kormányos, a gross, a mancsaft figyeljen a fokra, a schwertet csumára, vigyázz, átcsap a baum. Ejts egy kicsit a vitorlán, ezen a csapáson le tudsz menni "– a motoros hajóról Levente ad segítő instrukciókat a vitorlázóknak. De csak módjával, mert versenykör következik. Négy perc visszaszámlálás a rajtig. A távolban a bója, cikázva, félszélben közelítenek.
„A gyerekeket bevonzza ez a sajátos nyelv – a német, angol, francia és magyar keveréke –, a bennfentesség érzetét kelti" – mondja Zsódi Viktor SP, a piarista vitorlástábor vezetője.
A piaristák minden nyáron hat turnusba várják ide az ország különböző részeiben működő iskoláikban tanuló diákjaikat. Évről évre februárban nyitják meg a jelentkezést, a helyek órák alatt betelnek. A 2007-ben vásárolt, 2010-re felújított, diákszállás céljaira alkalmassá tett balatonberényi telephelyen kilenc hajó (a legtöbb kétszemélyes Laser Pico, de van három egyszemélyes Laser, egy kalóz és egy flying junior is) várja hétről hétre a huszonhat gyereket, a velük foglalkozó tanárokat és öregdiákokat.
Az elméleti oktatás után máris vízre szállás következik, a gyakorlati elsajátítást motorcsónakról segítik utasításokkal – néhány nap alatt megtanulható olyan szinten a hajózás technikája, hogy már élvezetet jelent a vízen való közlekedés. Látogatásunkkor, a tábor ötödik napján erről tanúságot is tesznek a diákok a reggeli flaute-ban (szélcsend), majd a feltámadó szélben is.
„A piarista vitorlázásnak komoly múltja van. A történet az 1960-as években kezdődött, amikor a diákok a tanáraikkal közösen épített kalózokkal hajóztak a Balatonon. Az első ilyet Kovács Mihály SP tanár úr vezetésével építették" – mutatja Zsódi Viktor a fényképet arról, amikor a Mikszáth téri épület ablakán eresztették le a földre a hajótestet. Ma már maguk nem építenek hajót, de a karbantartást, javítást együtt végzik a diákokkal.
„A vakáció idején a vitorlázás a piarista pedagógia meghatározó része. Szociológusok hívják fel a figyelmet arra, hogy az olló jómódú és hátrányos helyzetű gyerekek között a nyári szünetben különösen szélesre nyílik – amikor az egyik a szobában tévézik vagy a flaszteren focizik, a másik tenisztáborban, külföldön nyaral. A vitorlázás úri sport, amit mi a piaci ár töredékéért, minden diákunk számára elérhető áron tudunk biztosítani. Volt, hogy diákunk a mi vitorlástáborunkban ismerte meg a Balatont, így a táborral hozzá tudunk járulni a hátránykompenzációhoz" – mutat rá a mögöttes célokra Zsódi Viktor.
Majd arról is beszél, hogy a vitorlázás technikás sport, folyamatos figyelmet igényel. Alkalmazott fizika, hiszen tapasztalhatóvá teszi a fizika törvényeit, valamint megtanít az időjárás kikövetkeztetésére is a légköri jelekből. A hajók nagy része – mindegyik Laser Pico – kétszemélyes. A gyors haladás a kormányos és a mancsaft jó együttműködésére épül, így alakul ki köztük egyfajta bajtársiasság.
A diákság számára azonban a tábor a nyárról, a szabadságról, a mozgás élményéről, a barátkozásról, az esti focizásról szól. De a vitorlázás romantikája, a teremtett világ, a természet szépsége is megfogja a táborozókat, a fiúkat is. Viktor atya elmeséli, hogy egyik tanítványa vitorláson kérte meg a szerelme kezét.
A jelentkezéskor osztálytársak csapatokba tömörülve szereznek maguknak helyet egy-egy turnusban, de a táborban ez feloldódik, és egy hajóban ül a szegedi a pestivel, a kanizsai a kecskemétivel. Szinte minden piarista iskolából van itt diák, idén első ízben mosonmagyaróváriak is részt vesznek a táborozáson.
„Szabadon, a Balaton közepén, élvezve a vízen való siklást" – fogalmaz Dani. Osztálytársa elmondja, ha nem lenne a tábor, nem lenne módja megtanulni vitorlázni. Itt megkapja a lehetőséget, mégpedig türelmes oktatótól, a szegedi öregdiáktól, Leventétől. Feri harmadik alkalommal jött. „Egy pöff (hirtelen széllökés), a szél belekap a vitorlába, és megindít” – meséli élményét. A nagy szélben, viharban a legjobb – véli az egyik tizenegyedikes, aki legszívesebben nem venné figyelembe a tiltójelzést. Viktor atya hozzáteszi, másodfokú viharjelzés esetén nem mennek vízre, de állandó kapcsolatot tartanak a siófoki központtal, hogy mi várható, mikor szűnik meg a korlátozás.
Levente, aki harmadszor dolgozza át a nyár négy hetét a táborban, azt mondja, alig fordul elő, hogy valaki ne szeretné meg a vitorlázást. Az öregdiákok nemcsak oktatnak, az esti játékokban is nagy szerepük van. „Szerencsére a vastag falak lecsökkentik a térerőt, nincs más lehetőség, ki kell jönni játszani az udvarra” – mutat körbe a telephelyen. Középen füves térség, kifeszítve a röplabdaháló, de oldalt ott a focikapu is.
Piarista – a vitorlázás feledhetetlen élményei újabb életre szóló ízt adnak ennek a szónak. Ezért is hálát adnak a tábort záró szentmisén. Köszönet a Jóistennek mindenért, a természetért, a megszerzett új tudásért, a társakért, a lehetőségért, az élményekért.
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Fotó: Merényi Zita, Piarista Vitorlázó Egyesület
