Molnár Péter, a kecskeméti Piarista Gimnázium végzős tanulója egy teljes tanévet töltött vendégdiákként Salzburgban. A cikkben Péter beszámolóját közöljük.
Tizedik osztályosként, az egyhetes salzburgi csereprogram után döntöttem el, hogy ha lesz lehetőségem, megpályázom ezt a vendégdiák tanévet; igyekeztem mindent megtenni, hogy én is bekerüljek a kiválasztottak közé. A kalandvágy és az utazás mindig is közel állt hozzám, a városon is sokszor átutaztam már, így aztán kedvet kaptam, hogy itt töltsek egy évet, sőt, szükségem is volt egy ilyen lazább, pihenősebb, nyelvtanulós évre a kimerítő gimnáziumi évek után.
Rendkívül örültem, amikor értesítettek, hogy mehetek, beválasztottak, irány Salzburg! Nemcsak az iskola, diákok jelentettek újdonságot, hanem a kollégiumi élet is. Itthon mindig is szerettem volna kipróbálni, nos itt lehetőségem nyílt rá, új barátokat szereztem, más kultúrákat ismerhettem meg a többi vendégdiák által. A kezdet nehéz volt, a helyi dialektus megértése jelentette a legfőbb problémát: sokszor féltem megszólalni, mondván, biztos elrontok valamit és nem fognak segíteni kijavítani. Tévedtem. Ha nem is tudtam valamit pontosan elmondani, elég volt körül írni, az osztrákok rögtön korrigáltak, kitalálták, hogy mire gondolok. Hasonlóan jó tapasztalataim voltak az iskolában is, abszolút nem éreztem magam megkülönböztetve a nyelvi hiányosságok miatt. A legtöbb segítséget igazgató úrtól, osztályfőnökünktől és a kollégiumi nevelőinktől kaptuk, igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, és "beilleszteni" minket az osztrák közösségbe. Néhány tantárgyat már a tanév elején le tudtam adni, így sokkal egyszerűbb volt a tanulás, azokra az órákra járhattam, amik érdekeltek is. Külön megemlíteném, hogy emellett vettem fel olyan tárgyat is, amit itthon előtte sosem tanultam: ez volt az orosz nyelv. Nem kis kihívás német nyelven oroszul tanulni, de roppant érdekes és sokszínű volt ezáltal e tevékenység. Az osztrák iskolarendszerben minden tárgyat szívesen tanultam, a közvetlen tanár-diák viszony jó hatással volt rám, ha valamit nem értettem elsőre, mindig adódott lehetőségem kérdezni.
Az osztályunkba jól be tudtam illeszkedni, ebben leginkább a testnevelésórán játszott csapatjátékok és a közös sörözések segítettek. Sok barátom lett a kollégiumban, az esti focizások összehozták a diákokat.
Bőséges szabadidőmet sokféle tevékenységgel ütöttem el. Az őszi hónapokban leginkább élveztem a szabadságot, mint második gyerekkoromat; végre ismét jutott idő megnézni egy teljes sorozatévadot, elolvasni jónéhány könyvet. Gyakran edzettem a konditeremben és az uszodában is, általában mindig valamelyik magyar barátommal, így gyorsan telt az idő, hajtott minket a versenyszellem. Emellett igyekeztem a környéket részletesen felfedezni: sokat bicikliztem, vonatoztam, ezáltal számos olyan helyre sikerült eljutnom, amelyekről régóta csak álmodoztam, vagy eszembe sem jutott, hogy valaha is eljuthatok majd oda. Mi négyen magyar vendégdiákok sokat kártyáztunk és fociztunk – ezekre korábban nem volt lehetőség és idő – , végre jobban meg tudtuk ismerni egymást.
A sok lazulós program mellett jelentős szerepet töltött be a munka. Habár diák voltam én is kint, a több szabadidő miatt nekünk volt csak igazi lehetőségünk az iskola körüli feladatok elvégzésére. Ősszel levelet söpörtünk, télen havat lapátoltunk, tavasszal pedig a kertépítésben segédkeztünk. Májustól, az osztrák érettségik kezdetétől az osztályomnak nem volt több közös órája, így csak a nyelvóráim maradtak, és tudtam munkát is vállalni, zsebpénzért. Egy osztrák munkaszövetkezetnél kezdtem dolgozni; diákmunkásként felszolgáló, átépítőmunkás, árufeltöltő is voltam. Nyelvileg itt fejlődtem a legtöbbet: már az állásra jelentkezéskor is kreatívan kellett használnom a nyelvtudásomat, de ez a munkák során egyre rutinosabbá vált. Számos olyan helyzetbe kerültem, amikre nem voltam felkészülve, de pont ezekből tanultam a legtöbbet. Szerencsére a munkaszövetkezetnél barátságos kollegákat ismertem meg, majdnem minden munkahelyen összefutottam magyar honfitárssal is. Örvendetes volt belekóstolni az osztrák munka világába, a jövőre nézve nagyon hasznos tapasztalatokat sikerült merítenem ebből. Júliusban szívesen maradtam volna még, élni, tanulni, dolgozni és csavarogni, de jönnöm kellett haza, a honvágyam mindvégig hazahúzott.
Örülök, hogy életem eddigi legnagyobb lehetőségét nem hagytam ki, és úgy hiszem, e tapasztalatokat a javamra tudtam fordítani. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy merjen belevágni egy ilyen ismeretlen kalandba!
Hálás vagyok és köszönettel tartozom mindazoknak, akik azon munkálkodtak, hogy ez az év tökéletesen megvalósulhasson számomra! Isten áldását kérem erre a cserekapcsolatra még hosszú évekig.
Molnár Péter
