Az alábbiakban Szabó László piarista atya húsvéti gondolatait tesszük közé,amelyet a Zemplén TV-ben mondott el 2015. április 5-én, Húsvétvasárnap.
„Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!’’ Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból.”
Jó reggelt kívánok! A mai napon, Krisztus feltámadásának ünnepén így köszönt ránk az Isten. A hét első napja, kora reggel – új élet kezdődik. Élet kezdődik. Húsvét hajnalán az Isten újrakezdte és újraírta a teremtést – Fia feltámadásával új és elmúlhatatlan életet ajándékozott.
Hosszú volt az éjszaka – az élettől való elszakítottság, az idegenség és szeretetlenség éjszakája. Dermesztő hideg az önző versengés és harácsolás éjszakája. Félelmetes a hazugság, kétszínűség és gyűlölet éjszakája. Krisztus üres sírja és a feltámadás első hírnökei kiáltanak így: ember, ébredj fel, jó reggelt! Ébredj a jóra, ébredj az életre!
Mária Magdolna és a két tanítvány, ahogyan irányt és célt vesztve tanácstalankodnak, mi vagyunk. Ugyanúgy bolyongunk életünkben, biztonságot keresünk, egy élő és érző helyet, ahova szívünket köthetjük, ahol letáborozhatunk, amiből értelmezhetjük magunkat és értelmet adhatunk létezésünknek. Éltető kapcsolódásra vágyunk – olyanra, ami áttüzesít, elevenné és egyedivé tesz bennünket. Élni akarunk és az Életet soha el nem engedni.
Mekkora öröm töltötte el a tanítványok szívét! Mekkora utat jártak be a gyászon, kétségbeesésen, értetlenkedésen át a hitig – a hitig, hogy Jézusuk él! Ebbe a hitbe kapaszkodva adjuk hírül a világnak, hogy Jézus feltámadt a halálból, ő az élő Úr! Húsvétot hit nélkül vagy legalább a hit vágya nélkül nem lehet ünnepelni – a feltámadott Jézus nélkül a húsvét nem jelent semmit. Mint ahogy az életet adó Isten nélkül az emberi élet is csak üres és monoton biológiai működés bonyolult, de megtanulható törvényszerűségeknek kiszolgáltatva. Üres sírjainkba nézve lássuk be, hogy erre többé nincs út. Ez nem irány, ez zsákutca. A magány, az önzés, a magam ura vagyok kijelentések zsákutcája. Emeljük fel innen bátran fejünket az égre! Emeljük tekintetünket az életet adó Istenhez, kapcsolódjunk az Élet forrásához, és életet ajándékozva kapcsolódjunk egymáshoz!
Kedves Emberek! Jó reggelt kívánok! Merjetek, merjünk felébredni! Nyújtsuk kezünket az élő Krisztusnak – ő nem elvenni akar, hanem életet akar adni. Hagyjuk, hogy a tőle jövő élet járja át elgémberedett tagjainkat, elevenítsen és tüzesítsen, tegyen élővé bennünket! És szaladjunk örömtől ittasodva, mint a tanítványok. Vigyük az élet hírét a szomorú világba – emberek, ne féljetek többé, Krisztus győzött a halálon, az élet él és élni akar!
Húsvét alkalmából, a feltámadás fényében életet kívánok mindenkinek!
Szabó László SP
