Szeretettel várunk minden érdeklődőt a bosei ökumenikus szerzetesközösség alapító perjelével, Enzo Bianchival való találkozásra és beszélgetésre korunk egyházáról és szerzet
A beszélgetést Fehérváry Jákó bencés szerzetes vezeti. A közönségnek is lesz lehetősége kérdéseket feltenni és reflektálni. Tolmácsolást biztosítunk.
Enzo Bianchi napjaink nyugati szerzetesi (monasztikus) lelkiségének egyik leghitelesebb képviselője. Több szerzetesi és ökumenikus témájú szentszéki dokumentum előkészítésében vett részt. Számos írásában és előadásában szólt a zsinat utáni egyház és szerzetesség előtt álló utakról, lehetőségekről, kihívásokról. Az általa alapított és vezetett bosei szerzetesközösség ma Olaszországban a zsinat utáni szerzetesi megújulás egyik legfontosabb központja. Megszólalásaiban egyszerre veszi figyelembe a hagyomány leghangsúlyosabb elemeit, és a posztmodern létforma adottságait. Prófétai hangvétele, ugyanakkor a spiritualitásban és az embertudományokban való tájékozottsága különösen alkalmas, hogy a kereszténység és a szerzetesség sallangoktól mentes lényegét felmutassa.
„A szerzetesélet csak az evangéliumnak és az idők jeleinek való radikális engedelmességben válhat prófétaivá. Majd ha a szerzetesek nem csak állítják magukról, hogy a színelátás világosságában járnak, hanem tudnak is a hitben élni, ha újra ráébrednek arra, hogy minden életforma csak átmeneti és töredékes, ha lesz bátorságuk ahhoz, hogy minden konfliktushelyzetben érvényt szerezzenek az agapénak és a kiengesztelődésnek, amikor a peremen való létet és gyengeségüket ajándékként fogadják majd el, és nem mint egy mihamarabb kiküszöbölendő veszteséget szenvedik el, akkor jelenik meg majd bennük a prófécia.
[…] A II. Vatikáni Zsinatot követő években – az ellenállások és nosztalgikus reakciók ellenére – az egyházban jelen lévő különféle életállapotok felfogása radikálisan megváltozott […] Nincsenek kiváltságos utak, tökéletesebb életállapotok, amelyek a szerzetesek vagy papok számára lennének fenntartva. Csak a szentségre kapott közös meghívás különféle megvalósítási módozatai és a napi Krisztus-követésben keresett tökéletesség léteznek. A »kiváltságos keresztény csoportok« eltűnése magával hozza mindannak radikális újragondolását is, amit kétértelmű és megtévesztő kifejezéssel még ma is »sajátosan Istennek szentelt« hivatásoknak neveznek. […] Egy olyan világgal szemben, amelyet egyszerre fenyeget az arctalan tömeggé válás és az individualizmusba való bezárkózás, valóban jel lehet azon férfiak és nők tanúságtétele, […] akiknek osztozáson alapuló közös élete a szentháromságos kommuniót beszéli el az egyház és a világ jelenidejében."
