Ma 10 éve távozott közülünk Lénárd Ödön atya (Budapest, 1911. szeptember 11. – Kismaros, 2003. május 23.), akit a kommunista hatalommal való szembenállása miatt három koncepciós perben is elítéltek. Közel 19 esztendőt raboskodott börtönben.
Lénárd Ödön Budapesten született 1911. szeptember 11-én. A piaristák kecskeméti gimnáziumában érettségizett. 1926-ban belépett a piarista rendbe, 1929-ben egyszerű, 1933-ban ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett, közben 1931 és 1936 között Budapesten teológiát, latint és történelmet hallgatott az egyetemen. Kosáry Domokossal együtt Szekfű Gyula közvetlen diákköréhez tartozott. A neves professzor Lénárd Ödönt a tudományos pályára méltónak találta, és megpróbálta kikérni rendjétől, de a piaristák azzal érveltek, hogy nem tudósokra, hanem tanárokra van szükségük. 1936-ban Grősz József püspök szentelte pappá. Az egyetem után 1937-ben gyakorló tanárként működött Budapesten és Kecskeméten, majd 1938 és 1945 között a szegedi piarista gimnáziumban tanított, 1939-től igazgatóhelyettesi pozíciót töltött be. 1946-tól az Actio Catholica kulturális titkára volt Budapesten, 1947-től pedig szociológiát tanított a rendi képzőben (Kalazantinum). Az AC-nál feladatai közé tartozott az iskolák államosítása elleni katolikus mozgalom ügyeinek intézése, a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségével és Mindszenty József esztergomi érsekkel való kapcsolattartás.
1948. június 17-én letartóztatták és izgatás vádjával hat évi börtönre ítélték (BFL XXV. 1. 3008/1948; 3073/1948; 16680/1949). A Gyűjtőfogházban és a váci börtönben raboskodott, 1953. augusztus 1-én amnesztiával szabadult. Mivel az államesküt nem tette le, egyházi beosztást nem kaphatott. Triciklis kifutóként dolgozott az Óbudai Cipőjavító Szövetkezetnél, majd annak megszűnése után, 1961-től vízóra-leolvasó. 1961-ben a kádári kommunizmus egyházpolitikai lépéseként több száz katolikus papot és hívőt tartóztatott le az államvédelem. Lénárd Ödön ismét börtönbe került (BFL XXV. 60. e. 025/1961; 044/1962), Márianosztrán és Sátoraljaújhelyen őrizték, 1963-ban ismét amnesztiával szabadult. Független adminisztrátorként dolgozott a Közgazdaságtudományi Egyetem konyháján. 1966 áprilisában újból letartóztatták, és novemberben nyolc évre ítélték (BFL XXV. 4. f. 9060/1966; 9215/1967), a Gyűjtőfogházban raboskodott.
A Helsinki-egyezmény hatására 1975 után jelentős enyhülés következett be a kelet–nyugati kapcsolatokban. 1977. június 9-én a pápa a Vatikánban fogadta Kádár Jánost (az egyetlen ilyen magas színtű kapcsolatfelvétel a kommunizmus történetében). Kádár az MSZMP PB 1977. június 28-i ülésén számolt be római útjáról, megemlítve, hogy Agostino Casaroli érsek az ő közbenjárását kérte a még mindig börtönbüntetését töltő katolikus pap, Lénárd Ödön érdekében. A PB határozata értelmében az Állami Egyházügyi Hivatal kezdeményezte az Igazságügyi Minisztériumnál a kegyelmi eljárást, majd megpróbálták elérni a piarista rendnél, hogy Ödön atya hagyja el az országot. Lénárd Ödön összesen 6749 napot (18 és fél év) ült börtönben, többet, mint bárki más politikai fogolyként.
1979-től előbb Budapesten, majd 1985-től Kismaroson vezette az illegálisan alakult ciszterci nővérek közösségét. 1991-ben minden ellene hozott bírósági ítélet semmisnek nyilvánított a Legfelsőbb Bíróság.
Majdnem nyolcvan évesen, csaknem 19 évnyi börtönnel a háta mögött, szellemileg és fizikailag frissen kezdett hozzá Ödön atya 1990-ben a pereivel kapcsolatos iratok felkutatásához. Amikor Kismaroson létrehozta a Jelenkori Keresztény Archivumot (1990), hatással volt rá a német katolikus püspöki kar által a nácizmus és a katolikus egyház kapcsolatainak, történetének tudományos igényű feltárása céljából felállított Institut für Zeitgeschichte. Ajánlást kért az egykori egyetemi diáktárstól, az akadémia akkori elnökétől, Kosáry Domokostól, és egykori szegedi tanítványától, Paskai László bíborostól. Részben megnyíltak előtte az addig zárt irattárak. Még felbecsülni is nehéz lenne, hogy hány ezer oldal irat tartalmaz Lénárd Ödönnel kapcsolatban valamilyen feljegyzést. Szorgalmasan gyűjtötte az adatokat, többnyire kijegyzetelve az iratokat, mivel másolatot ekkor még csak ritkán kapott. Az 1995. évi levéltári törvény felszámolta az addigi bizonytalanságot, egyre több anyaghoz fért hozzá Ödön atya a levéltárakban. 1990-től haláláig gyűjtötte, rendszerezte az iratokat. Több alkalommal felvetette a főpapokhoz írt leveleiben, cikkeiben, tanulmányaiban, előadásaiban, hogy a katolikus egyháznak aktívan részt kell vállalnia saját közelmúltjának feldolgozásában, de legalább az iratok biztonsági gyűjtésében. Érvelése hiábavalónak bizonyult, ezért 1998-ban felállította Kismaroson a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Egyháztörténeti Intézetét. Az önálló gazdálkodású, egyszemélyes intézetet Ödön atya halála óta a Monostor korábbi apátnője, Tímár Ágnes irányítja.
Az Egyháztörténeti Intézetben található a Lénárd Ödön által összegyűjtött, lényegében tárgyilag rendezett 26 ifm anyag. A másik nagy gyűjtemény Hetényi Varga Károly végakaratának megfelelően került az intézet tulajdonába. A Hetényi Varga által évtizedek során feltöltött adatbázis és a több száz magnófelvételt képező oral history-anyag, valamint a hozzájuk tartozó fényképnegatív és csíkmásolat összes terjedelme 17 ifm. Ödön atya — ahogy halála óta Tímár Ágnes is — folyamatosan rendezte az anyagot, illetve folytatta a levéltári kutatásokat. A magnókazettán rögzített interjúkat CD-re másolták, a fotóanyagot rendszerezése, beazonosítása folyamatosan történik. Az intézet Lénárd Ödön szándékainak megfelelően minden visszaemlékezést, eredeti, vagy másolati dokumentumot, hagyatékot befogad és gyűjt, aminek segítségével archiválható és egyszer feldolgozható lesz az 1945 utáni magyar katolikus egyháztörténelem.
Lénárd Ödönnek hosszú élet adatott. A csaknem 19 évnyi rablét sem volt hiábavaló. Saját bevallása szerint emberségből, Isten-szeretetből sokat tanult a cellákban. Részben a börtönökben születtek a cigarettapapírra írt, és csodával határos módon kicsempészett értékes versek: Szürke habitusban (1950–1951); A második élet (1953–1960); Söma Izrael (1972–1977); Három év versei (1977–1980). — Válogatáskötetben: Lénárd Ödön: Rácsosztotta ég. Bp., é. n. 168 p.
Utolsó szabadulása után szamizdatként jelent meg három teológiai munkája: Só. A mai keresztény egyéni gondjai. Bp., 1981. 84 p.; Mécs. A mai keresztény közösségi gondjai. Bp., 1982. 280 p.; Só és mécs. Bp., 1984. 253 p.
1995-ben, 84 évesen jelent meg először Lénárd Ödön alapos történelmi munkája, amely kritikai módszerét, hangvételét, forrásgazdagságát tekintve is példaként szolgál az egyháztörténészek számára. Erő az erőtlenségben. Bp., 1995. 277 p.
Szellemileg az utolsó pillanatig épen, testileg egyre fáradtabban készült a Teremtővel való találkozásra. 2003. május 23-án megtért Istenhez. Május 30-án a Kismarosi Ciszterci Nővérek Monostorának sírkertjében csendes áhítattal vettünk tőle végső búcsút. Keresztények és világiak számára egyaránt példaértékű tiszta, hűséges életet élt.
Forrás: Szabó Csaba
Interjúfilm Lénárd Ödönnel:
