Tízsorosok – Szilvásy László

Tízsorosok.

Egy piarista mesél magáról tíz sorban. Sárközi Sándor atya kezdte el ennek a sorozatnak a készítését,ő kereste meg rendtársait a tízsorosok ötletével. Most, a Hivatás Éve aktualitásával a központi honlapra is kikerülnek szép sorban a tízsorosok, hogy jobban megismerjük a magyar piaristákat, életüket, hivatásukat.

Már nem tudnám pontosan megmondani, miért akartam piarista lenni a gimnázium utolsó évében. Biztosan volt bennem romantikus vágyódás egyrészt a Szent, másrészt a tanárság iránt (itt akár ellentmondást is felfedezhet az éles szemű olvasó). Volt bennem ifjúkori idealizmus, a kecskeméti piaristák példáját követni-akarás, az a vágy, hogy tovább éljem azt a közösséget, amit a négy gimnáziumi év alatt megtapasztaltam, szóval sok minden, és nem nagyon kiérlelten.

Hogy most miért vagyok most piarista, mi adott örömet az elmúlt 20 évben, és ad örömet ma is? Mindenekelőtt azok a pillanatok, amikor azt érzem az osztályban, hogy most érdekli őket, amiről beszélünk, csillognak a szemek és jönnek a kérdések, vagy csak mély csöndben figyelnek… Vagy az a pillanat gyónások közben, amikor szinte hallani a kövek legördülését a szívekről… Vagy kosárlabda edzések és meccsek végén, amikor jóleső fáradtsággal tekintünk vissza az elmúlt egy-másfél órára: nagyot küzdöttünk együtt… Ilyenkor tudom, hogy újra és újra ott van a Szentlélek közöttünk és cselekszik; ezek a KAIROS, a megismételhetetlen pillanatai. Ezekért érdemes sok órát robotolni és küzdeni a figyelemért, az érdeklődésért; kimerülten lerogyni órák után a székre és nézni magunk elé a semmibe. A piarista élete egyfajta örök körforgás, régi diák elmegy, új diák jön, nincs vége, nincs állandóság, minden nap ugyanaz és mégis más: és akkor egyszer csak jön a KAIROS, a pillanat. Ezekért a Lélek-pillanatokért csinálom, s ez véget nem érő örömet ad.