Pedro Aguado generális atya 2023. júniusi levele.
Hatéves ütemtervében a Generálisi Kongregáció négy „inspiráló forrást” választott azért, hogy segítsenek kifejezni és megérteni a Kegyes Iskolák 48. egyetemes káptalanjának központi üzenetét. Arra törekszünk, hogy ez a négy forrás – mely magának a Generálisi Kongregációnak az olvasata a káptalanról és a hatéves időszakról –, inspirálja minden tevékenységünket és projektünket.
Ez a négy kulcsterület: „szinodalitás”, „kilépés”, „identitás és hitelesség” és „teljes körű fenntarthatóság”. Közülük többnek is szenteltem már „üdvözlő levelet” (salutatio), a mostaniban a harmadik kulcsterületre szeretnék összpontosítani: hitelesség és identitás. Amikor fiatal szerzeteseinknek beszélek arról, hogy ez mit jelent, különösen az örökfogadalmak kapcsán, akkor a két szóra ezzel a kifejezéssel utalok: „Új Kalazanciusnak kell lenni.”
Ezt a levelet húsvétkor, a feltámadás vasárnapjának délutánján írom. Ez a nap általában derűs és nyugodt a San Pantaleo-i közösségben. Megünnepeljük az eucharisztiát, részesülünk a pápa Urbi et Orbi áldásában, majd az ünnepi étkezés előtt, a hagyományainknak megfelelően megújítjuk fogadalmainkat. [1.] A délután nagyon csendes, melyet arra használtam, hogy megírjam ezt a rendtársi levelet, amely a húsvéti időszak befejeztével pünkösd után fog eljutni közösségeinkhez. De húsvéti kontextusban íródott, és ez segített abban, hogy megértsem, és próbáljam megosztani, mi a piarista hitelesség és önazonosság útjának titka.
Szilárdan hiszem, hogy ezt a titkot Kalazancius tárja fel és ajánlja számunkra, mint csodálatos lelki feladatot: „Amelyik hívő lélek azt szeretné, hogy intézményünk a lehető leggyümölcsözőbb legyen számára, […] Krisztus Urunkhoz ragaszkodjék, és törekedjen arra, hogy egyedül neki éljen, és egyedül neki tetsszen.” [2.] Kalazancius világosan ugyanazt a meggyőződést fejezi ki, mint egyetemes káptalanunk, amely azt javasolja, hogy „Járjunk Krisztussal, aki hivatásunk középpontja.” [3.] Ez a titka a piarista hitelességnek és identitásnak: új Kalazanciusnak lenni, egyre inkább azonosulva Jézus Krisztussal, az Úrral.
Abból az evangéliumi szövegből szeretnék kiindulni, amelyet minden olyan szentmisén felolvasunk, amelyen Kalazanciust ünnepeljük: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be.” [4.] Kétségtelenül ez Kalazancius életének a középpontja, azonosulás Jézussal, úgy, hogy átadja magát azoknak, akikkel maga Jézus azonosul.
Kikkel azonosul az Úr? Nagyon szemléletes a válasz erre a kérdésre. Három evangéliumi szakaszt szeretnék kiemelni, amelyben Jézus világosan kifejezi, hogy kivel azonosul. Az egyik közülük az, akit az imént említettem: a gyermek. Van egy másik nagyszerű szöveg, a Mt 25,40, amelyet Kalazancius konkrétan idéz Konstitúciója bevezetőjében. [5.] Ebben a részben Jézus a szegénnyel azonosul („éhes voltam, szomjas voltam, mezítelen voltam, börtönben voltam” stb.). A harmadik pedig a Mt 10,40, az apostoli beszéd, amelyben világosan kimondja: „Aki titeket befogad, engem fogad be.” Nagyon szép megfigyelni Jézus e három azonosulását: a hiteles tanúval, a szegénnyel és a gyermekkel.
Én mindig azt gondoltam, hogy Kalazancius (és később Paula Montal, Faustino Míguez vagy Celestina Donati) egyértelműen felfedezte, konkrét gyakorlattá váltotta, életprojektté tette és az egyháznak és a társadalomnak ajándékozta ezeket az azonosulásokat a Kegyes Iskolák formájában, melyet mi szerény büszkeséggel piarista életnek és küldetésnek, a hivatásunknak nevezünk.
Ezért hiszem, hogy kihívásunknak, a hitelességnek és az önazonosságnak nagyon konkrét neve van: Kalazancius. Mindannyian vállaljuk azt a csodálatos kihívást, hogy új Kalazanciusok legyünk. Minden fogadalmat tevő fiatalnak ezt mondom: a kicsiségeddel, a növekedési igényeddel, mindazzal, ami vagy, ez életed horizontja: új Kalazanciusnak lenni.
Eme evangéliumi szövegek fényében három biztos utat szeretnék javasolni ahhoz, hogy hitelességben és önazonosságban járjunk.
1. NAPRÓL NAPRA. Ez az első út. Kalazanciusnak ehhez a központi tapasztalatához – mely az ő Jézussal való azonosulásából és az azokkal való azonosulásból áll, akikkel Jézus azonosul – nem lehet rövid idő alatt eljutni. Ez egy életfolyamat. Egész életre szóló kihívás. Valójában Kalazancius is későn fedezte fel a gyerekeket. Időbe telt, amíg a tudatára ébredt, amíg lelkileg is tudatosította magában Jézus megerősítését, melyet végül a Konstitúcióba foglalt: a szegényeket. Vannak, akik megtérési folyamatról beszélnek, és talán ez az érvényes szó Kalazancius tapasztalatának kifejezésére.
Arra szeretnélek hívni benneteket, hogy úgy szemléljétek Kalazancius folyamatát, mint Jézus felfedezésének becsületes, őszinte, progresszív útját, melyet olyan valaki járt végig, aki sohasem hitte, hogy élete lezárult, és hogy Jézus követésének vágyában már mindent megtett, amit meg kellett tennie. Ez Kalazancius titka. Nyitott volt a Szentlélekre, aki a valóságon keresztül szól, és hűséges volt hivatásához és szolgálatához. A hűség fogalmához tartozik a nyitottság arra, hogy ezt a hűséget valami új létrehozására fordítsuk. Az első javaslat tehát ez: haladjunk napról napra. Amikor részt veszünk egy ünnepélyes fogadalomtételen, mindig azt kell mondanunk fiataljainknak, hogy az ünnepélyes fogadalom nem cél: hanem őszinte elköteleződés arra, hogy mindig a cél felé haladjunk.
Csak egyféleképpen lehet piaristának lenni: napról napra. Hitelesen megélve minden pillanatot, minden imát, minden nevelési értekezletet, a Kalazancius Mozgalom minden csoportját, minden közösségi találkozót, minden eucharisztiát, minden fiatalt, akit meghallgatsz és kísérsz, minden iskolai órát. Napról napra, mindennapos hűségben. Kalazancius hiteles életre hív bennünket. Imádkozzunk, hogy életünk közelítsen az övéhez!
2. A KÖZÉPPONTBÓL ÉLVE.Kalazancius életében csak egy középpont van. Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy egyetlen középpontból éljünk. Ez a középpont Krisztus. Van egy rész a Példabeszédek könyvében, melyet mindannyian felidézünk, amikor Kalazanciusra emlékezünk: „Az Úr félelme a bölcsesség iskolája, az alázatosság megelőzi a dicsőséget.” [6.] Mi, piaristák sokszor felidézzük ezt a mondatot, és felidézünk az Úr félelmére vonatkozó sok más szentírási szakaszt, [7.] mert Kalazancius számára nagy volt a jelentőségük. Csak példaként említem azt, amikor megkéri a tartományfőnököt, hogy mit tanácsoljon egy papságra készülő fiatalembernek: „Igyekezzen alkalmassá tenni magát a papságra, minden nap növekedve a szent istenfélelemben, és legyen különösen szorgalmas az alázatosság elsajátításában, amely nagyban fel fogja magasztalni Isten előtt.” [8.]
A megszentelt életnek mindig volt, van és lesz egy többlete, amely a gyökerében van: az egész élet odaadása, anélkül, hogy bármit is megtartanék magamnak; teljes mértékben szeretni Krisztust és a küldetést, más csodálatos, jó és szent szerelmek nélkül; teljes mértékben bízni, anélkül, hogy a saját életed ura akarnál lenni; törekedj arra, hogy szabadon élj a küldetésért, és ne legyenek más kötelékeid, mint a saját hivatásod és annak következményei. A piarista megszentelt élet hitelessége annak az őszinte tapasztalatnak az eredménye, hogy a saját életünkre vonatkozóan keressük Isten akaratát, anélkül, hogy attól félnénk, hogy a lelkünk mélyén azt találjuk, hogy Isten „mindent” kér tőlünk. Ezért szenteljük magunkat Istennek.
Ezt a központot mindig ápolnunk kell. Ez életre szóló feladat, melynek számos területén kell dolgoznunk. Nem akarom említés nélkül hagyni a legfontosabbakat: küzdjetek azért, hogy ne összpontosítsatok más, nem fontos dolgokra, amelyek néha öntudatlanul csapdába ejtenek bennünket; ügyeljetek a személyes imára, amely kiváltságos tér arra, hogy lelketek mélyén őszintén találkozzatok Istennel; egyre növekvő egyensúlyban éljétek meg az imát, a közösséget és a küldetést; legyetek még áttetszőbbek saját magatok, a rendtársak és Isten számára; mélységesen szeressétek a piarista hivatást, a legjobbat adva magatokból a gyerekeknek és a fiataloknak; szeressétek nagylelkűen a rendet, elvégezve a szükséges lelki teendőt, hogy mindig a Kegyes Iskolák rendelkezésére álljatok… Sokat fog segíteni, ha Kalazanciust szemléljük, és megtanuljuk tőle, hogy a középpontból éljünk.
Van egy különösen fontos támpont, melyet, ahogy említettük, Kalazancius nagyon kedvelt és megélt: az alázat. Ez az út, testvérek, Kalazancius útja, amelyre alapozva felépítette Kegyes Iskolákat és megformálta hivatásunkat. Kalazancius a leereszkedést javasolja. Ereszkedjünk le, hogy világosságot gyújtsunk a gyerekeknek, különösen a legelesettebbeknek. Egy olyan világban, mint a miénk, ahol a „felemelkedés” kísértése van napirenden, Kalazancius azt javasolja, hogy „hajoljunk le”. Ez spirituális dinamizmus, ne kételkedjünk benne. Ez talán Kalazancius egyik legmélyebb tanítása: ahhoz, hogy növekedjünk identitásunkban és az Úrral való azonosulásunkban, a legjobb út az alázat. Ezért a középpontból élni csodálatos lelki feladat. Bátorság!
3. A KEGYES ISKOLÁK ÉPÍTÉSE.Ez a harmadik támpont, amelyet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani és kiemelni, mert közvetlenül kapcsolódik ahhoz, amit egyetemes káptalanunk javasol, amely piarista utunk egyik központi témájaként határozta meg a „Kegyes Iskolák építését”.
A Kegyes Iskolák, a Kalazanciusi Család, a Piarista Testvériség lényegében eszközök Isten országának szolgálatában. Építeni őket, olyan Kegyes Iskolákért és olyan Kalazanciusi Családért dolgozni, amelyek még alkalmasabbak az életre és a küldetésre, hatalmas feladat. Ezért vagyunk itt.
A hivatásnak két olyan kulcsa van, amelyet Kalazancius nagyon erősen megélt: a misszió iránti elkötelezettség és a Kegyes Iskolák építése. Véleményem szerint mindannyian jól megtanultuk az elsőt, de a másodikat már nem annyira. Sokat dolgozunk, egész életünket, az időnket a küldetésnek szenteljük, de néha elfelejtjük, hogy a Kegyes Iskolák építésével, a Kalazancius által életre hívott projekt megszilárdításával is törődnünk kell. Ha Kalazancius csak annak szentelte volna az életét, hogy a gyerekeket tanítsa, vagy, hogy olyan iskolát hozzon létre, ahol a római gyermekek tanulhatnak, akkor most nem lennénk itt. Nem. Kalazancius szerzetesrendet épített, amely alapvetően Isten országának az eszköze.
Ezért ismét arra hívlak benneteket, hogy újítsuk meg elkötelezettségünket a Kegyes Iskolák, a Kalazanciusi Család és a Testvériség további építése mellett, mindazokon a dinamikákon keresztül, amelyek ezt lehetővé teszik. Az egyik legfontosabb pedig a Kegyes Iskolák iránti elkötelezett szeretet, mely arra késztet, hogy a legjobbat adjuk magunkból, hogy rendünk, a Kalazanciusi Család és a Testvériség egyre jobb és szilárdabb eszköz legyen Isten országának szolgálatában.
Most zártuk le a káptalani időszakot, és a Generálisi Kongregáció már közzé tette hatéves „ütemtervét”. Arra kérlek benneteket, hogy olvassátok el, és gondolkodjatok el rajta, mind személyesen, mind közösségi szinten, és próbáljátok meg kiszűrni belőle azokat a támpontokat, amelyek a leginkább segíthetnek abban, hogy növekedjünk a Kalazanciussal való azonosulásunkban.
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
[1.] A Kegyes Iskolák Konstitúciója, 24.
[2.] Kalazanci Szent József: A Páli Kongregáció Konstitúciója, 33–34.
[3.] Piarista Rend Generálisi Kongregációja: A Szentlélek vezetésével. A 48. egyetemes káptalan dokumentuma, 1. fő téma, Piarista Füzetek 27., Piarista Rend Magyar Tartománya, Budapest, 2022, 13. old.
[4.] Mt 18,5
[5.] Kalazanci Szent József: A Páli Kongregáció Konstitúciója, 4.
[6.] Péld 15,33
[7.] Különösen a Prédikátor könyvében.
[8.] Kalazanci Szent József: Opera Omnia, vol. VII, 263.
