Tartalmas, sokrétűen gazdag nevelési konferencián vehettek részt április 13-án, szombaton a Piarista Rendtartomány és sok más iskola pedagógusai. A konferencia középpontjában az a téma állt, hogy miképpen reagálhat az iskolai munka a mai nemzedéknek arra az információs túlterheltségére, amely a digitális kommunikáció következtében egyensúlytalanságot hoz az életükbe.
Bevezető előadásában Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök kiemelte, hogy az egyháznak és az iskola világának egyaránt reflektálnia kell az idők jeleire, a fiatalok életét módosító társadalmi-technikai változásokra.
Freund Tamás professzor, az MTA elnöke Belső világunk és az információrobbanás hatásai a kreatív gondolkodó képességre címmel tartott előadást, arra is kitérve, milyen cselekvések következnének a helyzetből, miért lenne fontos az iskolában a mindennapos testnevelés mellett a mindennapos katarzis is.
Online kapcsolódott be Daniel Toro Candamil Sch.P. kolumbiai piarista szerzetes Motiválás a hitre nevelésben című előadásával, majd Performatív tanulási környezetek teremtése a tanórán címmel Valaczka András, a piarista Pasztorális-Pedagógiai Titkárság igazgatója folytatta a programok sorát.
A szünetben a vendégek megtekintették a piarista tantestületek posztereit az Aulában.
Délután izgalmas szekciókon vettek részt a jelenlévők: Szűcs Petra Pozitív pedagógia a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban; Benyhe Bernát Önismeret, drámapedagógia az Osonó Színházműhelyben; Katona Miklós és kollégái Életpálya-kompetenciák fejlesztése a váci Piarista Kilátó Központban címmel vezetett foglalkozást. Kormos Zoltán Digitális eszközök a történelemórán, Subai Géza Science-jellegű interdiszciplináris projektlehetőségek, Jilly Viktor Célnyelvi kommunikáció a nyelvórán címmel adott elő.
Pasztorális-Pedagógiai Titkárság
Képek: Csapó Viktória