Ünnepélyes átvonulás és iskolaátadó

Május 16-án reggel, 58 év után ismét a Duna-parton szólalt meg a tanításra hívó csengő a Piarista Gimnáziumban. Reggel a diákok ünneplőben vonultak végig a Mikszáth térről ahol Vízhányó Zsolt igazgató atya levette a régi épületről az iskola címerét. A menetet az iskola zászlaja és a régi épületről levett címer vezette a Március 15-e térre, majd Vízhányó Zsolt SchP igazgató és a tanári kar következett, végül pedig a diákok, osztályonként. A téren, a felújított épület előtt a tartományfőnök atya köszöntötte a diákokat szívhez szóló,bátorító beszéddel. Megköszönte az áldozatos munkákat, az előző tartományfőnökök tevékenységét, majd ezekkel a szavakkal zárta sorait: „Kedves Kollégák, kedves Fiúk, vegyétek hát birtokotokba az iskolát, Isten hozott Benneteket idehaza!" Ezután ünnepélyesen átadta az iskola kulcsát az igazgatónak, a diákoknak bevezetendő mágneskártyát pedig szimbolikusan a Diákönkormányzat vezetőjének. Az átadást követően a Pesti Barnabás utcai bejárathoz vonultak, majd Labancz Zsolt ünnepélyesen felakasztotta az iskola címerét a kapura. Az eseményen öregdiákok, szülők és rendtársak is részt vettek. A menetet és az átadó ünnepséget az iskola fúvószenekara kísérte.

Labancz Zsolt tartományfőnök atya ünnepi beszéde:

Kedves Fiúk!

Szeretettel, nagy örömmel és meghatódottsággal is köszöntelek Benneteket régi-új iskolánkban! Néhány héttel ezelőtt igazgató úr egy bátorító-lelkesítő levélben szólított meg Titeket. Így fogalmazott: „Fiúk, Mi vagyunk azok, akik hazaviszik az iskolát." Fiúk, az elmúlt héten hazahoztátok az iskolát, s most Ti magatok is hazajöttetek ebbe az iskolába. Isten hozott itt – ebben az épületben – idehaza Benneteket!

Ezt az ünnepi pillanatot szeretném megragadni arra, hogy köszönetemet fejezzem ki elsősorban néhány rendtársamnak.

– Köszöntet szeretnék mondani Jelenits István rendtársamnak, akinek tartományfőnöksége alatt kaptuk vissza az épület tulajdonjogát. Történt ez 1995-ben.

– Jó pár évvel később, Kállay Emil atya tartományfőnöksége idején költözött el az ELTE-BTK épületünkből, ekkor kaptuk vissza most már ténylegesen az épületet.

– Majd pedig Urbán József rendtársam tartományfőnöksége idején született meg a végleges döntés, hogy ez az épület lesz a budapesti piarista iskola helye; ezután indult meg a tervezés és a kivitelezés. Hogy ma itt lehetünk, ezt különösen is szeretném megköszönni neki, Urbán József atyának és egy másik rendtársamnak, Szilvásy Lászlónak, aki rendtartományunk gazdasági vezetőjeként az építkezésnek is rendi részről a vezetője volt. Többen jelen vannak a tartományfőnökség munkatársai közül is, akik fáradságot nem kímélve dolgoztak iskolánkért, megújulásáért. Kérem, egy nagy tapssal köszönjük meg nekik áldozatos munkájukat!

Az utóbbi napokban, sőt már hetekben, ti is sokat dolgoztatok, Fiúk, a költözködés miatt. Köszönöm elsősorban igazgató úrnak, Vízhányó Zsolt rendtársamnak a költözködés professzionális előkészítését, levezénylését, köszönöm Kollégáink munkáját, s a Ti munkátokat, lelkesedéseteket is, Fiúk!

A költözködés még teljesen nem fejeződött be, a pakolás még folytatódik; rendezzük, csinosítjuk iskolánkat. Ehhez még sok erőt és türelmet kívánok.

A mai nappal lezárul hát egy hosszú időszak iskolánk történetében. Mintegy 58 évnyi – mondhatjuk így – száműzetés után hazatérhettünk. Hazatérhetett az iskola, az iskola pedig – tudjuk jól – elsősorban Ti vagytok: diákok és tanárok együtt. A költözködés, egy új épületnek a belakása mindig a változásnak, a megújulásnak is a lehetősége. Most, amikor ebben az új épületben alakíthatjátok ki az iskolai életnek a színtereit, akkor arra hívlak Benneteket, kedves Kollégák és Fiúk, hogy ez a költözés legyen a személyes és közösségi megújulásnak is a lehetősége, alkalma.

Amikor 1953-ban búcsúztak szerzetesek és diákok az épülettől, az alkalom piarista szónoka arról beszélt, hogy mi nem kötődünk épülethez, bárhová vessen is a sors, ugyanazon elvek és ugyanazon lelkesedés alapján tudjuk végezni szolgálatunkat. Az akkori költözés gyászmenet volt, ma – a rossz idő ellenére – mindannyian ünneplő lélekkel jöttünk ide. Akkor az értékekhez való ragaszkodás volt a biztos támpont a nehézségek és a bizonytalanság közepette, ma azzal bizonyíthatjuk, hogy annak a nemzedéknek méltó örökösei vagyunk, ha megújítjuk elköteleződésünket ugyanazon értékek mellett. Egymás iránti mélységes tisztelet, nyitottság és tudásszomj a világ kimeríthetetlen gazdagsága felé, kitartó szorgalom és örömteli munka, hívő életvezetés, felelősségvállalás és megbízhatóság, bátorság az újra, szellemi igényesség és közösségalkotás. Ilyen értékek és egyben célok azok, amelyek jellemzik a piarista iskolát. Ez az új épület tisztaságával, tereivel, újdonságával, szépségével is hívogat erre a megújulásra. Engedjünk ennek a hívásnak!

Kedves Kollégák! Hamarosan elénekeljük a rendalapító Szent Atyánkat, Kalazanci Szent Józsefet megszólító énekünket. Szeretném most felidézni az ő alakját. Egyik rendi történetírónk jegyezte fel Rendalapítónk mondatát: „Megtaláltam Isten szolgálatának legjobb módját a gyerekek, a szegény gyerekek nevelésében, s nem hagynám el ezt semmiért a világon." Szívből kívánom, hogy ez a költözés segítsen Mindannyiunkat abban, hogy újra és újra meg tudjuk találni és meg tudjuk újítani ezt a kalazanciusi intuíciót, személyes elköteleződésünket Istennek ebben a gyönyörű és nagyon értékes szolgálatában, a fiatalok, a fiúk nevelésében.

Kedves Fiúk, örüljetek ennek az iskolának, hiszen számotokra épült! S ezt az ajándékot akkor fogadjátok jól, ha mindazt a szellemi, személyes és közösségi gyarapodást, amelyre az itt töltött évek során szert tesztek, egykor majd mások javára fordítjátok! A hála nagyszerű megnyilatkozása, ha másoknak adjuk tovább a jót, amelyet mi magunk kaptunk.

Kedves Kollégák, kedves Fiúk, vegyétek hát birtokotokba az iskolát, Isten hozott Benneteket idehaza!

Fotók: Turcsik István