"Az iskolának fel kell ismertetni a diákokkal, hogy az élet elmélyedésből is áll, a megértéshez csöndre, gondolkodásra, erőfeszítésekre van szükség. Nem teljesítményre kellene sarkallni a fiatalokat, hanem arra, hogy a világot, az embereket, önmagukat megismerjék." – vallja Jelenits István piarista szerzetes, tudós-teológus. A Helyi Téma interjúja.
Jelenits István piarista szerzetes nyolcvanéves. A Széchenyi-díjas,
Corvin-lánccal kitüntetett tudós-teológus pedagógusi és papi
tevékenységét, „közösség- és lélekerősítő munkáját" a közelmúltban a
főváros Pro Urbe díjjal ismerte el.
– Hol tanít most?
– A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakán, ugyanitt az
informatikusképzésben részt vevőknek tartok bevezetést az etikába és az
esztétikába, valamint megkértek, hogy a Színművészeti Egyetem bábszínház
szakosainak tanítsam az Ószövetséget.
– Tanított gimnazistákat és szakmunkásképzősöket is. Most egyetemistákkal foglalkozik. Melyik korosztályt könnyebb megszólítani?
– Amikor elkezdtem tanítani, korban közelebb álltam a gimnazistákhoz.
Mára az idő felgyorsulása is nagyon megnöveli a korosztályok közötti
különbséget. Azért most is meg lehet találni az utat minden
korosztályhoz. Nem látom reménytelennek a helyzetet, ma sem születnek
rosszabb emberek, mint régen.
– Megváltozott az iskola szerepe is.
– Én a háborús időkben jártam a Piarista Gimnáziumba, akkoriban az iskola által jutott el hozzánk minden.
Boldogok voltunk, hogy a tanárok könyveket adnak a kezünkbe, elvisznek
minket kirándulni. Egymásra voltunk utalva. Most lehet utazni,
szórakozni, a családok el tudnak menni nyaralni, síelni. Ez a normális, a
gyereket sokféle hatás éri, amelyek mellett bizonyos szempontból
elsápad az iskola. Mégis az a feladatunk, hogy versenyképesek legyünk a
tévé, rádió, internet kínálta izgalmakkal. Az iskolának fel kell
ismertetni a diákokkal, hogy az élet elmélyedésből is áll, a megértéshez
csöndre, gondolkodásra, erőfeszítésekre van szükség. Nem
teljesítményre kellene sarkallni a fiatalokat, hanem arra, hogy a
világot, az embereket, önmagukat megismerjék. Sokszor látom, hogy az
egyetemen is csak krediteket vadásznak, nem a tudás foglalkoztatja őket,
és a vizsga után elfelejtik az egészet. Ebben kellene változást
elérnünk.
– Ezért biciklizett el tanítványaival Rómába?
– A kirándulás közös tapasztalás, amelynek összetartó ereje van. Ma már
ez is nehezebb, mert a régi utak képletesen is járhatatlanok. Mi még
megálltunk, és ittunk a Dunából, vagy ha a Balatonon eveztünk, és
elfáradtunk, bárhol sátrat verhettünk, mert még nem összefüggő
mulatópart volt mindenhol. Meg kell találni a közösségi programok új
fajtáit.
– Mivel tudja biztatni pedagógustársait?
– A tanár – ahogy Kosztolányi mondja – „az emberek apja", ma is nagy
szükség van rá. Nem szabad elfelejteni, hogy nekünk is szeretni és
tisztelni kell a diákot, nem csak fordítva. Ha valaki nem így teszi a
dolgát, inkább hagyja abba! Én tanítok, amíg csak tudok. Sokszor nem
rögtön jön a visszajelzés, de nem baj, ha csak 10, 20, 30 év múlva
lesznek hálásak azért, amit kaptak.
Forrás (szöveg és kép): Helyi Téma
