Vass Péter piarista szerzetes a névadója a Piarista Alapítvány szociális ösztöndíjának. Bár neve és munkássága sokak számára kevéssé ismert, „a csalhatatlan ízlésű esztéta” nagyfokú szociális érzékenységgel rendkívül sokat tett a magyar fiatalságért, különösen a hármashegyi és nagyhegyesi „csudaparasztok” felkarolásával.
Vass Péter 1911-ben született Tatabányán. 17 évesen tette le első fogadalmát. „Egyéniségét legszembetűnőbben a mérsékelten haladó eszmék s főleg a szociális szempontok iránti fogékonyság jellemzi” – írta róla ezüstmiséje alkalmából rendtársa, a tudós Balanyi György.
1936–1944 között a rend debreceni gimnáziumában tanított. Debreceni tanár korában fölfedezte, hogy „a Debrecen-környéki nagy vacuum tele van hintve jeltelen házakkal, magukban óvakodó tanyákkal, bizalmatlan, maguknak élő gazdálkodókkal, vagy berogyott életű, testileg-lelkileg a minimumra igénytelenedett szolganéppel.” Ezért 1938-tól tanyai misszióba kezdett, vasárnapokon kijárt misézni Hármashegy és Nagyhegyes tanyaközpontokra, 1942-től pedig a tehetséges fiúkat (akiket tréfásan „csudaparasztoknak” nevezett) bevitte a gimnáziumba.
1945-ben a tatai piarista gimnáziumba került, ahol nem mindennapi pedagógiai feladatnak válik részesévé: a háború vége felé ebben az iskolában is akadozott illetve szünetelt a tanítás, de ha volt is, a környékbeli diákok nem tudtak odautazni, hiszen még a békésebb időszakokban is bizonytalan volt a vonatközlekedés.
1949-ben, az államosítást követően mint győri egyházmegyés Alsógallára került, ahol 1955-ig szolgált. Itt – ahogy maga írja – „a Gondviselés jó humorérzékkel a sváb paraszti és az ipari bányászvalóságot” az ölébe tette: „nesze neked, katedrán csenevészedett filozopter, tanuld meg az életet!” Olyan világgal találkozott itt, mely kora bölcsészei illetve teológusai jelentős része számára ismeretlen volt, itt többet tanult, mint az egyetemen, „és több életismeretet, mint amennyit a könyvben meg lehet írni.” Itt kénytelen volt megtanulni „a pasztoráció modern nyelvét”, hiszen „a parasztnak a kövek, és a malterosláda többet mond, mint az ékes pasztoráció.” Két templomot is renovált, harangot öntetett, kelyhet csináltatott, s Feszty Masával ő készíttette el az időközben országos hírűvé vált keresztutat.
1957 és 1962 között Budapesten, a XX. kerületi Stromfeld Aurél általános iskolában, majd 1963 és 1965 között a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanított. Hasonlóan piarista kollégájához illetve sorstársához, Egyed Andráshoz, ő is szívén viselte a gyermekek közösségi életre való nevelését, mint ahogy arra több dokumentum is utal.
Politikai per áldozata lett, és megjárta a börtönt, végül könyvelőként dolgozott a tatabányai bányánál. Foglalkozott irodalmi tanulmányokkal, fordításokkal és Prohászka műveinek újra kiadásával. 1982. január 3-án hunyt el.
Cikkünk Szende Ákos írásának szemlézésével készült el: Piarista eszmék és sorsok a 20. századból c. kötet (2013). A tanulmány teljes terjedelmében cikkünk alatt érhető el.
