Örömmel értesültünk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásban részesítette a piaristák két kecskeméti telephelyét érítő fejlesztésünket.
A projekt keretein belül kívánjuk megvalósítani a Jókai utcai kollégium felújításának I. ütemét, a Czollner téri épületegyüttes egyik épületének felújítását, illetve a felújításokhoz szükséges tervezési feladatokat lebonyolítását.