„Boldogok a tisztaszívűek” – meghívó imakonferenciára

Olasz drukker

Tavaly alkalmam volt részt venni egy imakonferencián, amely a fiatalok tisztaságra neveléséről szólt. Lelkileg és szakmailag is nagy élményt jelentett. Idén is megrendezi az Orszá

„Boldogok a tisztaszívűek!"

Meghívó imakonferenciára

 

Kedves Testvérek! Egy éve elkezdtünk összefogást szervezni mindazokkal (atyák, pedagógusok, mozgalmak vezetői, ifjúsági vezetők, katekéták, szülők, …), akik tesznek, és szeretnének még többet tenni azért, hogy az ifjúságot Krisztus elszánt követésére és ezzel összefüggésben keresztény élethivatásuknak és állapotuknak megfelelő normális, tiszta életre segítsük. Összefogásunkhoz már több mozgalom és csoport is csatlakozott.

A húsvét utáni hétvégén ismét megrendezzük az imakonferenciát, hogy tovább gondolkodhassunk és erősödhessünk az imában és az elszántságban, hogy az uralkodó közszellemmel szemben kitartsunk az Istennek tetsző életre nevelés melletti elköteleződésben és a tisztaság értékének megvallásában.

A konferencia a katolikus Egyház tanításának keretében zajlik. Szeretettel várjuk mindazokat, akik ebben a szellemben be szeretnének kapcsolódni a közös munkába.

 

Helyszín: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának épülete (1083 Bp., Práter u. 50/a)

Megközelítéséhez ld.: http://old.utcakereso.hu/bp.8.Pr%C3%A1ter_u.50.

 

Időpont: 2009. április 17. 18.00 – április 19. 13.30 (Ha csak egy részébe tudsz bekapcsolódni, kérlek, jelezd, mettől meddig.)

 

Szállás: aki nem tud Budapesten szálláshelyet találni, jelezze; aki a budapestiek közül szívesen adna szállást, úgyszintén jelezze.

 

Anyagi hozzájárulás: önkéntesen, anyagi helyzetednek megfelelően. Irányár: kb. 1500 Ft.

Étkezés: reggeli, vacsora a hozott javakból, az ebédhez süteményt várunk!!!

 

Szervezők: Bíró László MKPK családreferens püspök atya, Roska Péter atya és munkatársaik

Védnökök: a Szűzanya, Szent Imre, Goretti Szent Mária

Tiszteletbeli védnökök: Bódi Magdi és Kaszap István

 

Jelentkezés: e-mailben (imakonferencia@gmail.com) vagy levélben az OLI címén (1068 Bp Városligeti fasor 42.). Az újként jelentkezőktől kérjük a következő információkat:

Név, foglalkozás, lakhely, telefonszám, email; tartozol-e közösséghez, melyikhez? Miért fontos Neked a téma? Mit tettél már eddig az ügy érdekében, illetve mit szeretnél tenni érte?  Milyen kérdésekre keresel választ? Mihez keresel segítséget? Miben tudnál segítséget adni másoknak?

 

Jelentkezési határidő: 2009. március 31.

 

Akinek van zsolozsmáskönyve, kérjük, hozza magával, valamint kérjük az atyákat, hogy albát, stólát hozzanak magukkal!

 


Imakonferencia a fiatalok tisztaságra neveléséért – 2009. április 17-19.

(programtervezet)

Április 17. Péntek

18.00   Gyülekezés/szentségimádás

18.45   Bíró László püspök atya bevezető gondolatai, beszámolója a Mexikói Családkongresszusról

Kérdések

 

20.00   Orvosi szempontok: a szerelem-hormon működésének új felismerései alátámasztják az Egyház tanítását (Gloviczkyné Henter Eszter)

  • 20.30-21.30 Szentségimádás (Emmánuel közösség)

 

Április 18. Szombat

8.30     Szentségimádás (Pure Fashion csapata és cserkészek)

9.00     Köszöntés, bevezető gondolatok a délelőtthöz

9.10     A test teológiája (Puskás Balázs)

9.30     Tiszta szerelem hétvége az Antióchia mozgalomban (Orosz Árpád és Mária)

10.30   Szünet

11.00   A visszatérés lehetősége (Csókay András és családja tanúságtétele)

12.00   Szentmise

13.00  Ebéd

14.15   A délutáni program bevezetője

14.30   Szerelemről beszélni az iskolában – családórák (Családi életre nevelés program (CSÉN) beszámolója – Komáromi Mária, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes)

16.10   Fakultációk (Antióchia, CSÉN)

18.00   Vacsora

19.00   Plénum

20.30-21.30 Szentségimádás (Nyolc Boldogság Katolikus Közösség )

 

Április 19. Vasárnap

8.30     Szentségimádás

9.00     Fiatalok a fiatalokért – adj egy évet az életedből! (Pure in Heart mozgalom /Dublin/ tanúságtétele)

10.30- 11.15   Mit viszünk haza? (Fogassy Judit SDSH nővér összefoglalója)

11.30   Szentmise

12.30   Agapé