Éppen huszonöt éves… – Generális Atya októberi levele

Idén, 2022-ben lesz huszonöt éve, hogy a rend 44. egyetemes káptalanja elfogadta a Világiak a Kegyes Iskolákban című intézményes dokumentumot. „Kerek” évforduló, mely arra késztethet bennünket, hogy hálásan nézzünk vissza arra az útra, amelyet ezek alatt az évek alatt bejártunk, és amelynek megtételéhez és fejlesztéséhez oly nagy mértékben hozzájárult ez az emlékezetes dokumentum.

Az 1997-es egyetemes káptalant nagyon érdekes jelmondattal hívták össze. Így szólt: „Karizma és szolgálat: egy történet, amelyre emlékezünk, és amelyet tovább építünk”. A Szent Dorottya Iskolában megkezdett kalazanciusi küldetés (1597) négyszázadik évfordulója hívott össze bennünket, és a rend mélységes örömmel ünnepelte ezt a – befejezetlen – történetet, melyet szent atyánk egy trasteverei plébánia parányi sekrestyéjében kezdett el.

Szerintem most, ennek a piarista világiakról szóló dokumentumnak az évfordulóján is jó lenne alkalmazni ugyanezt a jelmondatot. Valóban szép történet előtt állunk, amelyre emlékeznünk kell, és amelyet tovább kell építenünk. Ehhez kívánok hozzájárulni ezzel az egyszerű rendtársi levéllel. Utalni szeretnék néhány általam fontosnak tartott pontjára.

Azt hiszem először is fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mire törekedett az akkori káptalan ezzel a dokumentummal? Egy káptalanon semmit sem fogadnak el úgy, hogy nincs vele valamilyen szándékuk. Ha újra elolvassuk a jegyzőkönyveket és magát a dokumentumot, egyértelműen megjelenik az akkori években napirenden lévő három célkitűzés:

1. a piarista tudatosság tisztázása ebben a kérdésben;
2. megannyi világi kérdéseinek a megválaszolása, akik érdeklődnek a Kegyes Iskolák velük kapcsolatos projektje iránt;
3. annak elfogadása, hogy a világiak felé való nyitás az idők jele, amely mélyen megszólít bennünket.

Íme, az akkori három célkitűzés. Így áll a káptalan jegyzőkönyvében és magában a dokumentumban is. Mindnyájatokkal meg akarom osztani, hogy mind a három továbbra is valós, aktuális és provokatív. Továbbra is szükséges, hogy elmélyítsük és tisztázzuk mindazt, amit megélünk; továbbra is érkeznek hozzánk javaslatok és törekvések azoktól a személyektől, akik osztoznak karizmánkban és küldetésünkben, és a rendből válaszok és új lépések iránti vágyat, kérdéseket és aggodalmakat váltanak ki. Haladunk az úton, testvéreim.

Amellett, hogy megállapítjuk, hogy a célok továbbra is időszerűek, azt is ki kell jelentenünk, hogy mindháromban sokat léptünk előre. Említenék néhány adatot erről az útról és haladásról, utalva a felmerülő nehézségekre és eltévelyedésekre is.

1. A dokumentum, melyre most emlékezünk, kánonilag a szavazatok 65%-ával került elfogadásra a 44. egyetemes káptalanon. Mindannyian tudjuk, hogy egy javaslat vagy direktórium elfogadásához abszolút többségre van szükség. A dokumentumot elfogadó szavazás egyértelmű többséget mutat, ugyanakkor kifejezi a nehézségeket és a kétségeket is. Évekkel később, a jelenlegi Részvétel direktóriuma, amely az 1997-es dokumentum frissített változata, a káptalanon részt vevők szavazatainak 84%-ával került elfogadásra. Talán nem túl lényeges adatok, de segítségükkel megértjük, hogy kihívás és időigényes folyamat előtt állunk, melyet a rend egyre inkább megért és vállal.
2. Másrészt tudjuk, hogy a részvétel négy módozata megszilárdult, és mindegyikük előmozdításával kapcsolatban számos gazdag tapasztalat áll rendelkezésre. Igaz, hogy a karizmatikus és jogi integráció továbbra sem terjedt el széles körben, de azért nem jelentéktelen választás. Az is igaz, hogy a munkatársaink kísérésében végzett munka, a megosztott küldetési folyamatok gazdagsága és a testvériség fejlődése lenyűgöző volt.
3. Ezen alapvető tények mellett sok egyéb dolgot is említek, amelyek magunk között elég világosak: helyes, gazdagító és szükséges a karizma és a küldetés szerzetesek és világiak közötti megosztása; minél nagyobb a világiak kalazanciusi önazonossága, annál jobb a közöttünk felnővő gyerekeknek és fiataloknak; gazdag és kreatív a piarista hivatás sokfélesége; a világiaknak ajánlott piarista szolgálatok a küldetés gazdagodását, sőt új szolgálatok életre hívásának lehetőségét hozzák magukkal; a piarista jelenlét modellje egyre természetesebben tör utat magának közöttünk; a testvériség és a rend különböző módokon osztozik a küldetésben, különösen jelentős az „ITAKA-Escolapios” hálózat; a testvériség fokozatosan felvértezi magát az irányítás és a kísérés struktúráival, és mindez új körülmények között és új demarkációkban születik stb.
4. Mint minden folyamatban, ebben is adódnak nehézségek és olyan helyzetek, amelyeket szükséges felülvizsgálni. Említek néhányat: egyes helyeken megtalálni a módját a testvériség kellő beilleszkedésének a tartomány és a jelenlétek dinamikájába ahhoz, hogy növekedni tudjon, és azzal járuljon hozzájuk, ami, egy fontos piarista egység; a világiak megosztott küldetési dinamikában való képzésének olyan értelmezése, hogy az egy „tanfolyamon megszerezhető tudás”, és nem átfogó folyamat, amely átalakítja az ember nevelői hivatását; az a vélekedés, hogy nekünk szerzeteseknek nem kell együtt képeznünk magunkat a világiakkal mindabban, ami küldetésünk kalazanciusi identitását érinti, „mert már mindent tudunk”; a szerzetesi jelenlét fontosságának nem megfelelő átgondolása a testvériség életében stb.
5. Óvatosaknak kell lennünk a közöttünk, különösen egyes helyeken, néha megbújó bizonyos gondolkodásmódokkal, vagy talán inkább kifejezésekkel és elképzelésekkel, amelyek egyáltalán nem tükrözik sem a rend gondolkodásmódját, sem az egyházunk által javasolt szinodális dinamikát. Említek néhányat:
   1. „Amíg van elég szerzetes, addig nincs szükség a világi projekt ösztönzésére”. Ez a piarista világiak haszonelvű felfogását tükrözi, és egyáltalán nem felel meg annak a vágynak, hogy részvételen alapuló, pluralista és önazonosságot teremtő Kegyes Iskolákat építsünk. Az egy dolog, hogy tisztában vagyunk a demarkáció létrehozásának elsődlegességével, de egészen más dolog azt gondolnunk, hogy „a világiak projektjét csak akkor fogjuk előmozdítani, amikor szükség lesz rá; egyelőre nem kell”.
   2. „Nem baj, ha egy iskolában nincsenek szerzetesek, hiszen már a világiak vezetik”. Olyan megállapítás és gondolkodásmód ez, amely nemcsak a szerzeteseket, hanem a világiakat is elbizonytalanítja. Nem mindegy, hogy egy piarista iskolában vannak-e szerzetesek vagy nincsenek. Jobb, sokkal jobb, ha vannak szerzetesek. Állítom, hogy nemcsak, jobb, hanem szükséges is. Természetesen, ha nincsenek, másképpen kell intézni a dolgokat. De egy probléma megoldását – vagyis a szerzetesek hiányát – ideálisnak vagy a legjobbnak beállítani nagyon súlyos hiba.
   3. Fiataljaink megfelelő kísérése, hogy jól megértsék a részvétel egész dinamizmusát. A legzavaróbbak a „szélsőséges” dolgok, amelyek valami olyasmivé alakítják a részvétel dinamizmusát, ami soha nem volt, és soha nem is lesz. Fiataljainknak tudniuk és érezniük kell, hogy a hivatásuk teljes, szükséges, szenvedélyes és pótolhatatlan. Amilyen mindig is volt. Mindannyiunknak – szerzeteseknek és világiaknak egyaránt – ezt kell közvetítenünk, és nemcsak szavakkal, hanem az életünkkel is.
6. Új kihívások merülnek fel, amelyek mind az életünk és az általunk bejárt út gyümölcsei. Említek néhányat.

a)     A rend és a testvériség önazonosságának fejlesztése és teljes megélése. A Kegyes Iskolák rendje és a piarista testvériség különböző valóságok, melyek a közösséget választják. Ezt azonban csak világos, teljesen megélt önazonosság alapján lehet megtenni. Olyan piarista rendre van szükségünk, amely intenzíven éli meg a megszenteltséget és a prófétaságot, a saját dinamizmusainak és struktúráinak megfelelően növekszik, ügyel a jelentőségére, valamint élet- és missziós képességére. Ugyanígy, olyan piarista testvériségre van szükségünk, amely növekszik a dokumentumokban világosan kifejtett identitása fejlesztésében, és törekszik a kalazanciusi karizmával gazdagított keresztény hivatás tiszta megélésére, oly módon, hogy a szerzetesek és a világiak meg tudják benne osztani a kapott hivatást.

b)     A missziós kihívás megosztása. Nekünk, a rendnek, a testvériségnek és a piarista világiak közösségének a gyerekekhez, a fiatalokhoz, mindenekelőtt a legszegényebbekhez van küldetésünk. Ez a misszióba küldés lehet megosztott (vagyis közös), és annak is kell lennie. A rend sok helyszínén már az, gazdag és termékeny tapasztalatokkal rendelkezünk a „megosztott misszióba” küldés területén. Sőt, vannak olyan piarista jelenléteink, amelyek így, közösen születtek.

c)     A világos és termékeny piarista alany megalkotása. Amikor arról beszélünk, hogy „piarista”, nemcsak a rendet értjük alatta. Ez magunk között egyre világosabb. Ennek az új piarista alanynak azonban, akit a rend, a testvériségek és megannyi, az Istentől Kalazancius által kapott küldetést megosztó személy segítségével most alakítunk ki, különféle dinamikáiban kellően átgondoltnak és felépítettnek kell lenni ahhoz, hogy termékeny legyen. Ha zavaros, ha nem tiszteli megfelelően a különböző identitásokat, nem fog működni.

d)     A piarista szolgálatok fejlesztése. A szolgálatok témájával kapcsolatban a kreatív reflexió pillanatát éljük meg, amely döntő a piarista hivatás sokféleségének előmozdításában. Utolsó egyetemes káptalanunk felkérte a Generálisi Kongregációt, hogy tanulmányozza egy új – a meghallgatáshoz és a kíséréshez kapcsolódó – piarista szolgálat megteremtésének lehetőségét. Ez szép példája a köztünk születő életnek.

e)        A fiatalok vezető szerepe és hozzájárulásuk a jobb Kegyes Iskolákhoz. Nem fér kétség ahhoz, hogy az út során sokkal több hozzájárulás és javaslat fog érkezni a részvétellel kapcsolatban. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak a köztünk növekvő és köztünk járó, egyre nagyobb piarista társfelelősséggel rendelkező fiatalok ajándékáért, akik tudják, hogy a Kegyes Iskolák építése szép hozzájárulás az általuk felépítendő egyházi és szociális utópiához, és mindannyian tudjuk és hisszük, hogy ezt – Isten országát és annak igazságát – ajándékként kell remélnünk attól, aki mindent megtehet.

Ezt a rendtársi levelet a köszönet szavaival szeretném befejezni, melyek annyi embert megilletnek, akik a legjobb akarattal és Kalazancius iránti szeretettel őszintén vágynak arra, hogy növekedjenek piarista önazonosságukban és kötődésükben, érzékenységükkel és álmaikkal pedig új energiával töltik meg a Kegyes Iskolákat. Mindannyiuknak kifejezem köszönetemet, és mindannyiukért hálát adok Istennek. Kérjük a meghívások Urát, hogy egyre több embert szólítson meg, mindenkit a saját hivatása szerint, hogy folytassa Kalazancius mindig befejezetlen álmának továbbvitelét.

Testvéri öleléssel:
P. Pedro Aguado Sch. P.
generális atya

 

[Az említett dokumentum magyar fordításban Világiak a piarista iskolában címmel jelent meg, Piarista Füzetek 2, Budapest, 2000.]