Évkezdő igazgatói találkozó

Január 10-én évkezdő igazgatói találkozót tartottak a piarista intézményvezetők a tartományfőnökségen. 

 

Tanulás és személyiségfejlesztés

A találkozó első részében Valaczka András mutatta be röviden a Pasztorális-Pedagógiai Titkárság (PPT) 2024-es munkatervét, amelynek fókuszában tartományi tudásmegosztó projektek tervezése és elindítása áll. Két témakör mentén ismertette a kezdeményezéseket: tanulás és személyiségfejlesztés.

Célkitűzés az intézményközi tehetséggondozás elindítása, egyfajta „láthatatlan kollégium” megteremtése olyan tartományi pedagóguscsapat felkérésével, , akik tantárgyuk mesterei, és virtuális előadásokkal vagy tehetségtáborokkal másik intézményeink tanulói számára is elérhetővé tesznek fejlesztéseket, előadásokat. A
StartTanár projekttel a piarista pedagógia know-how-jával pedagógus szakkollégiumra emlékeztető módon szólítana meg tanárjelölteket, gyakornokokat a Tartomány. A performatív tanulás előmozdításához tanári munkacsoportokat hívunk életre, amelyek a digitális tanulásban a nyílt végű, alkotó feladatokkal, és a kidolgozandó feladatok tanárközi megosztásával dolgoznának. A performatív tanulás analóg oldalán is fontos, hogy a tanuló számára történet legyen az iskolai munka, érzelmileg is érintse, ehhez egy saját cselekvést szükségessé tevő, a skála performatívabb vége felé elmozdítandó rendszeren dolgozik (kutatásalapú, problémaalapú, kooperatív, projektmódszer, tudományközi tanulás) a PPT.

Személyiségfejlesztő, közösségi, önismereti, kereszttantervi fejlesztések terén fontos lenne a jógyakorlatok összegyűjtése, és ugyanígy a lelkigyakorlatok spirituális tartalmú részeihez is gazdagítani a módszertant. Kézikönyv és a gazdag feladatanyag indexálása a cél. Ennek részeként a jubileumi szentévre készülve át kellene tekinteni iskoláink zarándoklati tapasztalatait, fakultatív, lehetséges, felhasználható metodikákat alkotva belőlük.

Közös célokért, közös munkával

A találkozón online előadást tartott Carles Gil i Saguer, a piarista rend Európáért felelős generálisi asszisztense a rendi és a tartományi káptalani ciklus tervezési folyamatainak fókuszairól. Hangsúlyozta, minden tervezésnél maga a folyamat fontosabb, mint a konkrét tartalom: a „hogyan” lényegesebb, mint a „mit” tervezünk.

A rendi hatéves ütemterv kapcsán szemléltette, hogy az előkészítésben és magán a káptalanon a résztvevők közös munkája, inspirációja és együttgondolkodása eredményezte mindazokat a dokumentumokat, amelyek a következő időszakban iránymutatásként szolgálnak a piarista világban.

Az egyetemes – és a magyar tartományi – káptalan dokumentumainak, valamint a rend hatéves ütemtervének a kiindulási pontja Jézus Krisztus.

A 2022-es káptalan mentén kidolgozott hatéves ütemterv három központi területet nevezett meg. Az első a piarista, akire szükségünk van. Ezzel azt hangsúlyozzák, hogy a személy a legfontosabb eleme a piarista küldetésnek. Jól felkészült, elkötelezett emberek a rend építésének kulcsai.

A második a piarista világ építése, hisz nem elég gondolkodni helyzeteken, problémákon, hanem tennünk is kell a küldetés megvalósulásáért. A pasztorális elképzeléssel, a társadalmi felelősségvállalással és a rendi pedagógiával azonosulva lehet csak piarista iskolát építeni.

A harmadik legfontosabb terület a pótolhatatlan szolgálat. Az egyetemes káptalan előkészítése során rajzolódtak ki olyan inspiráló források, amelyek tematikusan felölelnek, áthatnak különböző területeket. Négy ilyen kulcsterületet találunk a hatéves ütemtervben: a kilépő piarista rend, az identitás és hitelesség, a teljes körű fenntarthatóság és a szinodalitás.

A magyar tartományi tervre áttérve, megerősítette, hogy fontos látnunk a ma kihívásait, hogy kreatív hűséggel tudjunk válaszolni a körülöttünk lévő szükségekre (az idők jeleire figyelve). Az én-től a mi-ig irányvonal magát a piarista látásmódot, a keresztény közösséget jelenti, ez az a közösség, amely támogatja a különböző platformokon zajló munkát. Ezekből a platformokból – küldetésterületekből – a rendi káptalan öt nagy területet emelt ki: az iskola, a felsőoktatás, a nemformális nevelés, a befogadó otthonok és a kollégiumok. Úgy fogalmazott, az iskola területén erős a piarista világ, de néhány területen – mint például a társadalmi felelősségvállalás – még sok lehetőség áll előttünk.

Az örömhír átadása szintén kulcsterület a piarista küldetésben, már a konstitúcióban is megfogalmazódik, hogy mit jelent egy gyerek számára garantálni az üdvösségét. Ehhez kapcsolódva az együttműködés két típusára hívta fel a figyelmet az európai asszisztens. Az egyik a közös munka, közös tervezés. Ebben az együtt alkotásban erős a magyar rendtartomány, a szerzetesek és az intézmények közösen vettek részt az alkotó folyamatban. Kissé elfedett, de ennél alapvetőbb dologra hívta fel a figyelmet: a közös vízióban való osztozásra. Különösen azoknak a személyeknek, akik a tervalkotási folyamatban nagyobb terhet vállalnak, nagyon fontos, hogy meg tudják osztani a többiekkel azt a víziót, amely mozgatja őket.

Kérdésekre válaszolva Carles Gil elmondta, egyértelműen látszik, hogy az egyetemes káptalanon megfogalmazott hangsúlyokat minden tartomány követi, és látszik a tartományok közötti együttműködés is. Különbségek leginkább a helyi adottságokból fakadóan a konkrét szükségletekre adott válaszokban mutatkozik.

A más szerzetesrendekkel való együttműködéssel kapcsolatban megerősítette, hogy fontos a kapcsolattartás, ugyanígy a nem egyházi szervezetekkel is. Példaként említette a globális nevelési egyezményt, amely nagy előrelépés az oktatás ügyének előremozdításában nemzetközi vonatkozásban.

Pedagógus bérrendezés

A délután első nagy témája a pedagógus bérrendezés aktuális kérdéseinek megvitatása volt.

A Kormány 2023. december 29-ei döntése, hogy a diplomás átlagbérhez igazítás első lépcsőjeként a pályakezdő gyakornokok illetménye 2024. január 1-jétől 528.800,-Ft-ra emelkedjen. Ez az átlagos (32,2%) illetményemelésnek megfelelő összeg.

A gyakornoki illetmény magával húzza a vezetői- és egyéb pótlékokat valamint a tartós helyettesítésért járó óradíjat is. Ennél (528.800,-Ft) kevesebb alapilletményt egy pedagógus sem kereshet, illetve a kutatótanári minimális illetmény 640.000,-Ft lesz.

Továbblépésre a pedagógus bérekre vonatkozó jogszabályok megjelenését követően lesz lehetőségünk.

NMHH Partneriskola Program 

A találkozó utolsó programjaként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Koltay András és munkatársai csatlakoztak az igazgatókhoz, hogy bemutassák az NMHH Partneriskola Programját, amelynek célja a hírközlés, a média és a mozgóképszakma területén a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése. A Programban az NMHH jelenleg több területen ajánl együttműködést a középiskoláknak, többek között eszközbeszerzés, programok fejlesztése, médiatudatosság és -műveltség fejlesztése, pedagógus programok, szakkönyvek és kiadványok biztosítása területén.

A hatóság vezetői röviden megismerték az egyes iskolákban zajló médiaoktatást és diákszerkesztőségek működését. A továbbiakban pedig a piarista iskolákkal közösen kidolgozzák az együttműködési területeket.

Piarista Rend Magyar Tartománya