Fejlemény a Hírös-Vitál-ügyben

Egy, a piarista rendtartományt érintő, évek óta tartó ügy jelentős fejleményéről számolunk be.

A piarista rendtartomány már több mint egy évtizede keresi annak a lehetőségét, hogy úgy fektesse be passzív vagyonelemeit, hogy abból évről-évre megújuló, kiegészítő forráshoz jusson. Erre azért van szükség, hogy küldetésünkhöz híven ne csak az iskolák számára előírt kötelező feladatokat lássuk el – amelynek költségét megtéríti az állam a fejkvóta alapján –, hanem az ország egyik legmagasabb színvonalú képzését nyújthassuk, és a tanórákon túl további, pedagógiai programokat és tanulási lehetőségeket kínáljunk valamennyi diák számára. Célunk, hogy minél inkább személyre szabott foglalkozásokat, minőségi szakköröket tartsunk, és a diákok lehetőséget kapjanak arra, hogy személyesen kísérjék őket. De ide sorolhatjuk a közösségi programokat és a nyári túrákat is. A piarista iskolához ezek hozzátartoznak, viszont, ha ezeket szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni, akkor ahhoz pluszforrásokat kell bevonnunk.

Az elmúlt bő egy évtized során a pedagógiai innovációra, tanár- és diákképzésekre, valamint az iskoláink és kollégiumaink infrastrukturális fejlesztésére – az egyedi állami támogatásokon felül – több mint négymilliárd forint forrást vont be a rendtartomány és intézményei. A pályázati támogatásoknak köszönhetően, valamint a rendtartomány saját befektetéseiből, egyéb pénzügyi forrásaiból volt lehetőség például a nagykanizsai ökollégium kialakítására, több iskola energetikai korszerűsítésére, a sátoraljaújhelyi tanoda felújítására, számos tanári továbbképzés szervezésére, tananyagfejlesztésekre, iskolai természettudományos laborok bővítésére és korszerűsítésére, új, innovatív pedagógiai módszerek fejlesztésére.

Nem minden forrásbevonási próbálkozás lett sikeres. 2014-ben a rendtartomány egy kockázatitőke-társaságon keresztül befektetett egy olyan élelmiszeripari projektbe, amelynek célja egy exportra is termelő élelmiszer-feldolgozó komplexum létrehozása volt. A Hírös-Vitál Zrt. terve akkor üzletileg észszerűnek, piacképesnek tűnhetett, hiszen a magyar agrártermékek feldolgozottsági szintje 20-25 százalékkal elmarad a kívánatostól. A projekt megálmodója, egy egykori piarista diák hosszú évek óta beszállítója volt a rendtartománynak, és más, gazdasági szereplőknek is.

2020 augusztusában azonban a Hírös-Vitál Zrt. tulajdonosát és vezetőjét letartóztatták költségvetési csalás gyanúja miatt.

Nem sokkal ezután az addigi tartományfőnök lemondott, az új tartományi vezetés 2020 szeptemberében kezdte meg munkáját.

 

A Hírös-Vitál-ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2020 őszén a piarista rendtartománytól is foglalt le iratokat, több szerzetestársunkat és civil munkatársunkat is meghallgattak, kettejüket meggyanúsították.

Mind a volt, mind a jelenlegi vezetés minden rendelkezésére álló eszközzel támogatta a nyomozati szervek és az ügyészség munkáját, a teljes igazság felderítését és az ügy felgöngyölítését. Ez volt az oka annak, hogy eddig a rendtartomány nem szólalt meg az ügyben.

A nyomozás azonban befejeződött, és mostanra a piarista érintettek számára az ügy bírósági ítélettel le is zárult. November 28-án a Kecskeméti Törvényszék elmarasztalta a magyar piarista rendtartomány egyik tagját és egy volt civil munkatársát költségvetési csalásban való közreműködésben. Mindketten együttműködtek az ügyészséggel, egyezséget kötöttek, és tudomásul vették a bíró ítéletét. (Nevüket, titulusukat és magát az ítéletet a bírói döntés alapján, a jogszabályok értelmében tilos leírni.)

 

A piarista rendtartomány határozottan elítéli a bíróság által megállapított bűncselekményeket, amelyek erkölcsi és anyagi károkat okoztak az államnak, a vállalkozás üzleti partnereinek és a piarista közösségnek egyaránt. Szomorúak vagyunk amiatt, hogy a visszaélésben rendünk egyik tagja és egy volt alkalmazottja is közreműködött.

Tudjuk azonban, hogy – még akkor is, ha súlyos hibát követtek el – mindkettőjük eredendő célja a piarista iskolák fejlesztése, a diákok színvonalas képzésének a lehetővé tétele volt.

 

A Hírös-Vitál-ügyben a rendtartomány új vezetése levonta a szükséges tanulságokat. Megtanultuk, hogy a rendünkben uralkodó bizalom légkörében is szükséges a szigorú belső ellenőrzés, amely képes az esetleges visszaéléseket megelőzni vagy időben feltárni. Ezért szigorú kontrollmechanizmusokat léptettünk életbe azoknak a pénzügyi forrásoknak az előteremtésénél, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az általunk működtetett intézményrendszer fejlesztéséhez. Emellett külső szakértők bevonásával megerősítjük az ehhez nélkülözhetetlen gazdasági, üzleti és pénzügyi szaktudást. Ennek keretében hoztuk létre a tartomány gazdasági irányításáért felelős gazdasági vezető új pozícióját, új vezetőt kértünk fel a Piarista Nonprofit Kft. vezetésére, átdolgoztuk és szigorú előírások mentén átszervezzük a rendtartomány gazdasági működésének teljes szabályozását.

A Hírös-Vitál-ügyben a rendtartományt súlyos erkölcsi és anyagi kár érte. A végső összeg a felszámolási eljárás után válik pontossá, várhatóan csak évek múlva. A befektetett pénz a rendtartomány saját, több évtizedes megtakarításaiból, ingatlanvagyonából, ingatlanhasznosításából származott. Ugyanakkor iskoláink mindennapi működését mindez nem érinti, annak költségét a fejkvóta alapján kapott állami támogatás fedezi.

Bízunk benne, hogy az elmúlt két évben végzett munkánk, a történtek feltárása, a hatóságok segítése, gazdasági működésünk átalakítása, és most, amikor már lehetőségünk van rá, az ügy nyilvánosság előtti feltárása, mind hozzásegít ahhoz, hogy erősítsük azt a bizalmi légkört, amely tartományunkat és intézményeinket jellemzi.

A piarista iskolák jelenleg is az ország egyik legmagasabb színvonalú képzését adják, és azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Piarista Rend Magyar Tartománya