Megújul a természettudományos oktatás Budapesten

20220325_074237_egyedi

2021 júniusában a budapesti Piarista Gimnázium T 3 – Tanuld! Tudd! Tedd! címmel pályázott a Nemzeti Tehetség Program tehetségsegítés feltételrendszerének javítását támogató NTP-TFJ-21 pályázaton.

A bíráló bizottság novemberi döntése alapján 6,5 millió Ft-ot nyertünk a természettudományos oktatás számára, a tehetségek fejlesztését szolgáló eszközök beszerzésére. Ennek keretében a fizika, kémia, biológia, valamint a robotika oktatásához olyan eszközöket, műszereket sikerült beszereznünk az elmúlt hónapokban, amelyek sok új lehetőséget biztosítanak mind az órai, mind a szakköri munkában. Fizika oktatásához kinematikai, elektromos, mágneses, fénytani kísérletekhez szükséges eszközöket vettünk. A kémia labort spektrométerrel, pH mérőkkel, mérlegekkel, vákuum szivattyúval, molekula modellekkel fejlesztettük. A biológusoknak mikroszkópokat, többek között egy digitális mikroszkópot, amelynek képe kivetíthető, és számítógépre lementhető, természetes vizek vizsgálatára szolgáló minilabort, amelyet például az erdei iskolában tudjuk használni, valamint testmodelleket szereztünk be.

A fejlesztés több célt szolgál. Egyrészt az órai munkát teszi érdekesebbé. A kísérletek, műszeres mérések kézzelfoghatóvá teszik a tananyagot, és motivációt adnak a diákoknak a természettudományos továbbtanulás irányába. Másrészt a szakköri munkában olyan kísérletekre és mérésekre van lehetőség, amelyek felkészítenek a felvételire, versenyekre, sőt kostolót adnak az egyetemi anyagból is. Egyes eszközök pedig kifejezetten a terepi munkát segítik, az erdei iskola, fenntarthatósági nap programjait.

További elképzelésünk, hogy ezeket az eszközöket más iskolák diákjaival (például a Rend más iskoláinak tanulóival) is megismertessük, egy-egy szakkörre vendég diákokat hívjunk, vagy mi menjünk el más iskolákba bemutató foglalkozást tartani. Ennek keretében a Patrona Hungariae Gimnázium 11. osztályos kémia fakultációs diákjai május 20-án már jártak iskolánkban.

A sikeres munka érdekében kémiából egy több mint hatvan feladatot tartalmazó kísérleti gyűjteményt állítottunk össze, amelynek tesztelése most folyik. Minden feladathoz a kísérlet eszköz és anyagigényén, pontos leírásán túl az elméleti háttér összefoglalása is hozzátartozik. A jövőben ez egy analitikai szakkör anyagát képezi.

Reméljük, e fejlesztés tovább emeli iskolánk természettudományos oktatásának színvonalat, és minél több szép versenyeredmény születik, minél többen választanak természettudományokhoz kötődő hivatást!
 

Forrás: Újházy András / Piarista Gimnázium