Nagykanizsai hírek 2008 őszétől 2009 tavaszáig

NID-745_Nagykanizsáról 2009 05 04

Viszonylag régen nem írtunk magunkról, pedig sok minden történik velünk.

Legnagyobb örömünk talán a két végzős osztály, de sokat jelent számunkra a sz

November folyamán egy fontos kezdeményezés kibontakozásának lehettünk tanúi: iskolánkban is elindult a szeretetszolgálat. Az ötlet a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból származik, náluk a 9. évfolyam minden tagjának kötelező egy éven keresztül valamilyen karitatív munkát végezni (gyermekek, idősek, betegek segítése). A program pedagógiailag nagyon sikeres, és a diákok számára is meghatározó élményt jelent. Tantestületünk a tavalyi kecskeméti Piarista Pedagógiai Napokon hallott a kezdeményezésről, és már akkor megfogalmazódott bennünk az ötlet, hogy szeretnénk mi is megvalósítani valami hasonlót. Igaz, a szegediek megelőztek bennünket, de egy év előkészület után nálunk is elkezdődött a diákok szociális munkája. A legtöbbet Mérczné Ács Sarolta kolléganőnk tette az ügyért, ő lett a kezdeményezés motorja és főszervezője. A részvétel minden 10.-es diákunk számára kötelező, de a felsőbb évfolyamokból is jó páran bekapcsolódtak önkéntes alapon.

December 3. és 5. között „világította át" iskolánkat a KPSZTI (Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet). A három nap alatt megtekintették az iskolai dokumentumokat, órákat látogattak és interjúkat készítettek a munkatársakkal. Zárásként megosztották velünk legfontosabb tapasztalataikat.

Még tavaly kapcsolódtunk be a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács munkájába, iskolánk is ún. tehetségponttá vált. Ennek felelőse Baumann Éva kolléganőnk lett. A program megvalósítását segítendő járt nálunk december 9-én Csermely Péter, a tanács elnöke. Nagy sikerű előadást tartott kiválasztott diákjainknak és tanárainknak, de a város más iskoláiból is érkeztek pedagógusok a rendezvényre.

Karácsonyi programjaink a tavalyi évhez hasonlóan alakultak: adventi jótékonysági vásár, koncertek, karácsonyi ebéd, osztálykarácsonyok… De volt egy újdonság: decemberben jelent meg iskolánk diákújságjának, a Piarista Deáklapnak az első száma, amely már ez alkalommal is hosszúra és színvonalasra sikerült. Jutott benne hely az óvodai, alsós, felsős, gimnazista, kollégista és diákszövetségi írásoknak is.

A diákfarsang (február 13.) után a sor került a felnőtt farsangra, egyben a végzősök szalagavató báljára is (február 21.). Idén először érettségizik két osztályunk, ugyanis most végez az első előkészítő évfolyamos (0.-os) osztály. Úgy érezzük, büszkék lehetünk rájuk, mindkét osztály sokat fejlődött az itt töltött évek alatt, emberileg és (részben…) tanulmányilag is. A bál nagyon szépen sikerült, két bemutatótánccal, pantomimmal, a sikeres diákfarsangi produkciók megismétlésével, vetítéssel.

A tantestület március 13-i rekollekcióját Lentulai Attila győri református lelkész tartotta Homokkomáromban, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség kápolnájában. 25-én sort kerítettünk hagyományos homokkomáromi zarándoklatunkra. Ezúttal a jó idő is segítette utunkat, szép, de nem perzselő napsütésben gyalogoltunk a kegyhelyre. 27-én délután végzőseink Bende Krisztián tanártársunk betanításában a Felsőtemplomnál előadták azt a keresztutat, amellyel a tavalyi diák-lelkigyakorlaton olyan nagy sikert arattak.

Az idei lelkigyakorlatra április 3. és 5. között került sor. Az elmélkedéseket az 5-8. évfolyam számára Varga Zoltán és Vereb Zsolt, a 9-11.-eseknek Tencz Károly, egykori diákunk, a gyenesdiási evangélikus szeretetotthon igazgatója, a 11-13.-os fiúknak Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, a 12-13.-os lányoknak Kürti-Bokor Judit nagykárolyi piarista nővér tartották.

Április 5-én, virágvasárnap volt a Virág Benedek Szavalóverseny, amelyet az idén kisebb érdeklődés kísért, bizonyára az idén első alkalommal megrendezett Sík Sándor Szavalóverseny miatt.

A húsvéti szünet utáni hétvégén, április 17-19-én került sor a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) szervezésében Nagykanizsán az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek rendezvényre. Az országos szintű esemény egyik főszervezője énektanárunk, Ráczné Bella Cecília volt, növelve énekkarunk, iskolánk és városunk ismertségét Nagykanizsán, illetve az országban.

Elbúcsúztattuk az érettségizőket, a ballagás április 30-án volt. Úgy láttuk, a két ballagó osztály sok tagja valóban nagy szomorúsággal és meghatottsággal köszönt el az iskolától. Fájdalmukban mi is osztoztunk. Pedig finisbe értek: elkezdődtek az érettségik…

 

Böszörményi Géza SchP