Piarista bor – a zsűri értékelt

NID-702_guba

Huszonhét bor érkezett az idén első alkalommal kiírt piarista borválogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és azok közeléből, tehát a balatoni és a tokaji régiókból szárm

Huszonhét bor érkezett az idén első alkalommal kiírt piarista borválogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és azok közeléből, tehát a balatoni és a tokaji régiókból származó fehér borok mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget.

A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú zsűri tagjai dr. Kállay Miklós professzor, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője, a zsűri elnöke; dr. Freund Tamás agykutató; Guba András, a piarista rend pedagógiai igazgatója; dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke és Szöghy Ottó sommelier voltak.

A március 24-én megrendezett zsűrizésen 20 pontos rendszerben, íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit.

A borválogatás után svédasztalos fogadás zárta az igen jó hangulatú napot. 

A borválogatás ünnepélyes eredményhirdetése, a győztes borok és borászatok bemutatása májusban lesz.

A szakmai zsűri által kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltűntetésével.