A piaristák 1765 októberében telepedtek meg Nagykanizsán. Első lakóhelyük a fő utca keleti végén álló, homlokzatával nyugatra néző katonai kvártélyházban volt, közvetlenül a gimnázium mellett. Közösségük eleinte rezidenciának (residentia) számított, és csak 1826-ban, a magyar rendtartományban utolsóként vált teljes jogú rendházzá (domus), amelynek élén már nem elöljáró (superior), hanem házfőnök (rector) állt.
A nagykanizsai piaristák is elsősorban a rend szokásos szolgálatait végezték: tanítottak a gimnáziumban, és a diákok lelki életét vezették külön istentiszteletekkel (oratorium), ájtatosságokkal, gyóntatással.
A 20. században a rendház többször is költözött. A piarista iskolát követve 1904-ben a Sugár úti honvéd laktanya utcai szárnyában, majd 1924-ben a szomszédos Frigyes-laktanya utcai épületében nyert új helyet. Miután 1948-ban a kommunista hatalom iskolájukat államosította, a piaristák a környékbeli plébániákon, templomokban vállaltak lelkipásztori munkát, saját templomukat pedig Bánáss László veszprémi püspök Nagykanizsa északi részének plébániatemplomává tette. Tevékenységük 1950. június 9-ről 10-re forduló éjszaka ért véget, amikor a kommunista hatalom a rendház tagjait a Vácra deportálta.
A diktatúra bukása után, 1996-ben költözött vissza a városba az első piarista, Perendy László, aki átvette az iskola igazgatását. A rendház formálisan 2003-ben alakult újjá, három szerzetessel, akik az egykori rendház legfelső emeletén alakították ki lakóhelyüket.
