Idén ősszel a kecskeméti piarista iskola nyertes Erasmus plus pályázatainak keretében két alkalommal jártak a magyar tartomány munkatársai külföldi tanulmányúton szakmai tapasztalatcsere céljából. A spanyolországi Emaús provinciában a „Suma y sigue” pedagógiai innovációs projekttel ismerkedtek a résztvevők, akik a magyar tartomány különböző piarista intézményeiből érkeztek, összesen tizenketten. Az alábbiakban erről az útról adunk hírt.
Az Emaús provincia fejlesztési projektje jelentősen eltér a katalóniaitól. Míg utóbbi egy közösen fejlesztett és elfogadott, a megvalósítás helyi módjától eltekintve egységes rendszer (sommásan: a tanítási órák 25%-ában – óvodában 50%-ban – interdiszciplináris projektekben, kooperatív keretrendszerben dolgoznak a diákok), addig az Emaús provincia „Suma y sigue” projektje egyfajta innovációs keretrendszer, amihez illeszkedve minden iskola maga dönti el, milyen innovációkat valósít meg. Ennek oka részben az is, hogy ez a rendtartomány több közigazgatási egység iskoláit foglalja magába, így a jogszabályi feltételek sem azonosak.
A „Suma” (összegzés) szó azt jelzi, hogy épít mindarra, ami a piarista pedagógia összessége, azaz a hagyományokra, eredményekre, a „sigue” (tovább) pedig a fejlesztésre, innovációra utal.
Láthattuk, hogy a spanyolországi, oktatási-nevelési kihívások nagyon hasonlóak a mieinkhez: gyorsan változó világ, a gyerekek megváltozott közege és élete, erős munkaerőpiaci nyomás, a XXI. századi kompetenciákra való felkészítés hiánya az iskolákban stb. Minderre az Emaús provincia egy közös innovációs keretrendszerrel válaszolt.
Négydimenziós átalakulást kezdeményeztek: a kurrikulum újragondolását, a tanár- és diákszerep átformálását, az iskolaszervezési keretek megváltoztatását és a tanulási környezet fejlesztését. „Jobb életet mindenkinek!” – állt minden tettük mögött.
Alapkérdésként arra adtak választ: milyen is legyen a diák, aki kilép a piarista iskola kapuján? A feleletet a diákok kompetenciaprofiljával adták meg. A profilt előbb elkészítették össztartományi változatban, majd minden iskola nevelőtestülete ehhez viszonyulva alkotta meg sajátját. Ezt követően az intézmények egyetemi kutatókkal partnerségben helyzetfelmérést végeztek; megvizsgálták, miben erősek, hol vannak fejlesztendő területeik. E kutatást, azóta is, minden évben elvégzik. A fejlesztendő területekre dolgoznak ki innovációkat, amelyeket aztán a teljes nevelő testület hagy jóvá.
Minden innovációra érvényesek az alábbi szempontok:
- a gyerekre, fiatalokra összpontosít;
- a kompetenciatérképre épül;
- a lelkiség és kultúra integrációjára törekszik;
- a társadalom átalakítására nevel;
- mindenki számára elérhető, inkluzív;
- fenntartható;
- rendszerszintű;
- intézményesített;
- közösségi, csapatban végzett, nem individuális.
Nem tekinthető tehát ebben a keretben innovációnak az, amit egy tanár egyedül tesz, vagy ami egy-egy osztályra kizárólagosan vonatkozik. Valamennyi érvényes megújulási kezdeményezésnek az egész intézményt, minden fiatalt kell érintenie. A kidolgozásban a helyzetelemzésre szükséges építeni, pedagógiailag a célokat és eszközöket igazolni, az eredményeket mérni kell.
Több iskolában sokfajta innovációs törekvést láttunk, melyek a kicsiktől a nagyokig érintették, alakították át a gyerekek életét.
- Az egyik iskolában például azt vezették be, hogy minden héten fél órában kooperatív módszertannal a szociális kompetenciákat fejlesztik. Elsőre nem tűnik nagy dolognak – de ha belegondolunk, hogy az egész intézményben, egységesen és módszeresen zajlik mindez, akkor az összkép már másképp fest.
- Máshol a projektmódszert alkalmazzák kooperatív struktúrákban oly módon, hogy a diákok az órák jelentős részében évfolyamszinten dolgoznak projekteken, egy közös térben. Ez már önmagában is jelentősen átalakítja a tanulás folyamatát, a készségek és képességek fejlesztését.
- Talán a legprofesszionálisabb innovációval egy vitoriai iskolában találkoztunk, ahol a diákok (az óvodából továbbhozott módszertannal) saját motivációjuk mentén, autonóm módon dolgoznak és tanulnak. Hét elején megkapják a heti feladatokat, és hétvégéig el kell ezeket végezniük. A pedagógus végig jelen van: kíséri és segíti őket, ahol szükséges, de alapvetően ők döntik el, mikor mivel foglalkoznak. Ha egy feladattal készen vannak, felírják magukat az adott listára. Ilyen tanulásszervezést fizetős magániskolákban itthon is láthatunk, ám itt egy pedagógussal, a „szokásos” közoktatás keretei között figyelhettük meg, amint a diákok rendben, feladattudatosan dolgoztak, főként kis csoportokban.
- Egy pamplonai iskolában a diák-kompetenciák átfogó értékelésére dolgoztak ki innovációt. Ezek a kvalitatív értékek aztán meghatározott százalékban beszámítanak a tantárgyi értékelésekbe is. Érdekes a rendszer visszahatása: ha értékeljük például a diákok kreativitását, akkor rögtön kérdés, hogy vajon fejlesztjük-e azt? Adunk-e olyan feladatokat, amelyekhez kreativitásra van szükség? Azaz a mérés, értékelés szükségképp visszahat a pedagógiai tevékenységre is, s változtatja azt.
- Az oktatási terek átalakulása hasonlított a Katalóniában látottakra: mindenhol a nyitottság, átjárhatóság, összenyithatóság jellemző.
Az innovációk bevezetése mindig fokozatos: először kicsiben, a komfortzónához közeli lépéseket elvárva, majd a lényeges változások következnek, több lépésben.
Fontos tapasztalás volt még számunkra a jelenlétben való gondolkodás és cselekvés is. A „piaristák” kifejezés egymással összefüggő és együttműködő közösségeket, a piarista karizma hordozóit jelenti. Szerzetesek, a piarista testvériség, az intézmények munkatársai, a „megosztott küldetés” csoportjai, a szülői közösségek, a szociális projektek, a Kalazancius mozgalom, a sok önkéntes, a diákok közössége… mind, együtt, a piarista projektben. Kint tartózkodásunk során a vitoriai testvériség csoportjával találkoztunk, ketten pedig a rendtartomány testvériség találkozóján is ott maradtunk Pamplonában, ahol több mint kétszáz testvériség-tag találkozott és ünnepelt.
Mikulás Domonkos, igazgató (Kecskemét) Lázár László, pedagógiai szolgálatért felelős vezető
Kép: Mikulás Domonkos
