Terebesi Tibor piarista atya 1925. február 27-én született Budapesten. 1949. március 27-én szentelték pappá. Először hitoktató volt Budapesten, majd 1949 és 1957 között káplán Zug
Az alábbiakban a Magyar Kurír tíz évvel ezelőtti híradása olvasható, csatolva pedig a pápai áldás szövege.
Lapunk kérdésére Terebesi Tibor elmondta: papi pályája során mindig arra törekedett, hogy Isten szerény szolgája legyen. Számára az a legnagyobb öröm, hogy az általa vezetett területen igen aktív a hitélet. Ez a diktatúra éveiben is így volt, ahogy az Kamarás István szociológus Búvópatak című kötetében is olvasható. Most pedig, hogy újraalakult a Szent Imre, illetve a Szent Margit Gimnázium, várható, hogy egyre több fiatalt hódít meg a keresztény eszmeiség-lelkiség. Krisztus tanításának magvai itt jó termőföldbe hullottak: generációk hosszú sora kapott olyan tartalmas vallásos nevelést, amire a legnehezebb időszakokban is tudtak építkezni.
Felsőlágymányoson a lakosok száma 20 ezer, a plébániaközösséghez 13920 hívő tartozik. A hívek számát az egyházi adó befizetése és a keresztelések, illetve templomi házasságok gyakorisága alapján próbálják meghatározni. Az atya a hivatalosan megadott számot magasnak tartja, mert tudja, hogy az itteni lakosság hány százaléka jár rendszeresen a vasárnapi misékre. Amíg csak a száz férőhelyes Kruspér utcai kápolna állt a hívek rendelkezésére, hétszer volt vasárnap szentmise, és mindig megtelt. Most a Magyar Szentek templomában két misét tartanak vasárnaponként. A templomba háromszázhúsz ember fér be, s mindig tele van. Az arányok tehát még magasabbak is, mint korábban.
Terebesi Tibor a hazai társadalom égető gondjai között első helyen a gazdasági helyzetet említi. Arra kellene törekedni, hogy a katolikus egyház szociális tanítása egyre jobban megvalósuljon a mindennapokban, ami feltételezi a gyengék, elesettek védelmét. Ehhez természetesen az erkölcs megújulására is szükség van, hogy az emberek ne csak önmagukkal törődjenek, hanem lássák meg szenvedő, nyomorgó embertársaikat is. Ha a keresztény lelkület nem fogja áthatni a mindennapokat, akkor a súlyos gazdasági gondok, szociális egyenlőtlenségek felszámolására sem lesz remény. A piarista atyának nincsenek illúziói: tisztában van azzal, hogy a gyakorlatban a keresztény eszmeiséget csak kis szigetekben lehet megvalósítani. Ahogy azt látni lehet például a drogosokkal, alkoholistákkal foglalkozó csoportoknál: ezek az alig dotált, de krisztusi lélekkel dolgozó kisközösségek milyen hatékonyan tudnak segíteni a rászorulókon, mert képesek a lelkek megszólítására.
P. Terebesi szerint a kereszténység fő feladata ma is az, mint minden korban: meg kell próbálnunk a két főparancsolat szellemében szeresd a te Istenedet és Uradat, minden erőddel, illetve szeresd felebarátodat élnünk, és ha erre törekszünk, akkor valami nagyon fontosat teszünk. Ezen fordul meg minden: a gyűlölet-szeretet alternatíváján, tolerancia-intolerancia, gyilkosság vagy békés élet. Természetesen nevelés kérdése is, hogy a felnövő generáció melyik alternatívát teszi magáévá. A keresztény hit szerint azonban létezik az áteredő bűn, s a szabad akarat is. Az ember szabadon választ jó és rossz között. S ahhoz, hogy a kereszténység valóban jövőt formáló hatóerő legyen, szükséges, hogy elvetve az erőszak minden formáját, a jót válasszuk. A történelem során ezt volt mindig a legnehezebb megvalósítani, de ennél nincs fontosabb. Az igazi keresztény lelkiségnek meg kell mutatkoznia a mindennapokban, a jóakarat, békesség, barátság révén. Nem képmutatásra és hivalkodásra van szükségünk, hanem lélekből fakadó, őszinte magatartásra. S ha a környezetünk azt látja, hogy minden problémához szelíden, segítőkészen viszonyulunk, akkor bizonyos, hogy ez a körülöttünk lévőkre is hatni fog. Reményik Sándor ír egyik versében az itt-ott világító kis tüzekről. Nekünk is ilyen tüzeket kell gyújtanunk, a személyes meggyőződésünk és példamutatásunk által.
S hogy a nehéz helyzetekben, belvíz és árvíz idején miként mutatkozik meg a szolidaritás? Terebesi atya kifejti: amikor gyűjtést szerveztek a kárpátaljai és magyarországi árvízkárosultak számára, csak a Kruspér utcai plébánián több mint félmillió forint gyűlt össze egyetlen vasárnap. Ez azt bizonyítja, hogy minden ellenkező híresztelés dacára nem a közöny jellemző az emberekre: ha baj van, sokunkban felébred a szolidaritás érzése.
Az atya örömmel említi, hogy a plébánián kialakult egy összetartó közösség, és különösen biztató a fiatalok érdeklődése, aktivitása. Az egyetemi lelkész vezeti az egyetemista kört, másrészt pedig itt vannak azok a fiatalok, akik gyermekkoruktól kötődnek a plébániához: ma már ők foglalkoznak a kicsikkel, oktatják őket, kirándulnak, sportolnak velük. Gondot jelent viszont, hogy az idősebb korosztálynál nem találkozik mindig a kereslet és a kínálat, vagyis több az adakozó, mint az igénylő. Nemrégiben felmérést végeztek. Többen is jelentkeztek, hogy hajlandók segíteni az arra rászoruló öregeknek a takarításban, vásárlásban, vasárnaponként vagy kiemelt ünnepeken elviszik őket kocsival templomba, ingyenes jogi tanácsadást is felajánlottak nekik. Rengeteg felkínálás érkezett, de a segítséget mindössze néhányan vették igénybe, holott nyilvánvaló, hogy ennél sokkal több a rászoruló. Talán szemérmesek az emberek, de az is elképzelhető, hogy a jobb módú réteg jár templomba. Mindenesetre ez olyan probléma, ami megoldásra vár. Egyúttal felveti azt is, hogy összehangoltabb munkára lenne szükség a fővárosban és országosan is a különböző plébániák között, hogy a valóban rászorulókhoz eljusson a segítség.
Terebesi Tibor még ma is aktív, mindennap misézik, kapcsolata állandó a hívekkel. Vannak olyan családok, akiknél öt generáción keresztül keresztelt, esketett, temetett. Rengetegen fordulnak hozzá ügyes-bajos dolgaikkal, és az atya mindenkit meghallgat. Ügyel arra, hogy a segítséget kérő lehetőleg saját maga találja meg a kiutat. Rákérdez, hogy az illető miként képzeli a megoldást, és ebben próbál segíteni. S a legkeservesebb, legtragikusabb esetekben is arról igyekszik meggyőzni a bajba jutottakat, hogy nincsenek reménytelen helyzetek. Az embernek minden körülmények között élnie, küzdenie kell, kockázatok és örömök között, bízva az isteni Gondviselésben.
Magyar Kurír
