Végzős diákok elismerése

A tanév végén ünnepi szentmisékben adtak hálát intézményünk tanulói és tanáraik az eltelt tanév örömeiért, kihívásaiért és eredményeiért.

A tanévzáró ünnepségeken a rend tartományfőnöksége minden évben emlékéremmel ismeri el egy-egy végzős diák kimagasló eredményét, amelyeket az iskolai tanévzárókon adnak át az igazgatók.

A Piarista Rend magyarországi működésének 300 éves jubileuma alkalmával 1942-ben alapított Kalazancius-jutalomérmet olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű, a gimnáziumi évek alatt végig kimagasló tanulmányi eredményt ért el, osztályközösségének pedig építő és megbecsült tagja volt.

A tanári karok felterjesztése alapján Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök Kalazancius-jutalomérmet adományozott az alábbi diákoknak:

Dudás Fülöp (Budapest)
Lel Noel és Mészáros Boglárka (Kecskemét)
Rikker Benjámin (Mosonmagyaróvúr)
Szabó Mónika (Nagykanizsa)
Balogh Cintia (Sútoraljaújhely)
Bálint Béla és Apró Balázs Viktor (Szeged)
Szántai Attila (Göd)
Ókovács Benedek és Dobó Emese (Vác)

A Sík Sándor-díjat 1964-ben egy piarista öregdiák alapította, hogy Sík Sándornak, a magyar piarista diákok önzetlen szívű atyjának emlékét megörökítse. A Sík Sándor-díjat olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű és szorgalmú; osztályában közösségi munkát végző és megbecsült tag volt. Az díjat az idei évben következő diákok vehették át.

Gulyás-Balla Márk Antal (Budapest)
Duda Dániel, Fazekas Jolán és Gajdácsi László (Kecskemét)
Novics Abigél (Mosonmagyaróvár)
Horváth Sára, Szabó Bianka (Nagykanizsa)
Szabadka Konrád (Sátoraljaújhely)
Vigyikán Zorka, Garai Dominika Mazurák Ivett (Szeged)
Szabo Szilárd és Somlós László Edvárd (Göd)
Szász Gyöngyvér és Dósa Rebeka (Vác)

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk az elismerésekhez!

Piarista Rend Magyar Tartománya