Pedagógiai innovációk

Az innovációkhoz, a „megújuláshoz” kapcsolódó projekt… 

Kalazancius működéséhez kíván hűséges lenni.
a kalazanciusi karizmatikus örökségre kíván építeni.
a 2019-es káptalani jövőterv megvalósítását kívánja szolgálni.
a változás szükségszerűségéből indul ki.
helyi, a konkrét gyerekekre figyelő, érvényes válaszokat kíván találni a kulcskérdésekre:

    • Miben áll ma az identitásszolgálat, a küldetésszolgálat, a pedagógiai szolgálat?
    • Mire van ma szüksége a gyerekeknek?
    • Milyen „iskolát” működtetne ma Kalazancius?
    • Mi az időszerű piarista válasz ma és holnap?

intézményesíteni kívánja, erőforrásokkal kívánja támogatni az innovációt.
a helyi felelősségvállalást képviseli a központi elvárások és utasítások helyett.
szervezetet és folyamatot kezdeményez, és rábízza a résztvevőkre a többit (bizalommal teli felhatalmazás)
a tanulószervezeti működést kívánja erősíteni.

Meg kell újulnunk az „iskolában” a gyerekekért.

Erősek az idők jelei: 

rohamosan és egyre gyorsuló ütemben változik körülöttünk a világ, új kihívásokkal kell szembenéznünk, a gyerekeknek új körülmények között kell megállni helyüket – olyan jövőbeni helyzetben, melyről ma nagyon kevés a tudásunk; változó korunk fiataljait pedig csak megújulva – folytonosan megújulva tudjuk megszólítani, kísérni.

Az ismeretek mellett nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az egyéni tanulási utakra, az önálló, kritikai gondolkodásra, a közösségépítésre, az együttműködésre és a szociális érzékenységre. Mindez a tanulás, a tanuló intézmény megújult módjait, formáit is kéri tőlünk – melyben gyerek, szülő és nevelő egyaránt, egymástól is tanul.

Új társadalmi modellt kell alkotnunk, élnünk.

Jelenlegi oktatási-nevelési rendszerünk többrétű, komplex válságban van. Nem fenntartható – és egy nem fenntartható világhoz járul hozzá. Meg kell fogalmaznunk újra hogyanjait. 

A teremtésvédelem, emberségünk, kapcsolataink és környezetünk megóvása, a szegények, a rászorultak rendszerszintű megsegítése érdekében paradigmaváltásra és radikális cselekvésre van szükség. Új társadalmi modellt kell alkotni és élni. A jövőbeli cselekvés lehetősége és felelőssége leginkább a mai fiataloké – rájuk kell figyelnünk, velük együtt. 

Személyesen a fiatalok mellé kell állnunk.

Pedagógiai és pasztorális tevékenységeink akadozva működnek, diákjainkat gyakran elveszítjük a nevelési-oktatási folyamatban, s nem tudjuk visszavezetni őket saját útjukra. Pedig ma és holnap éppen önmagukért és a rájuk bízottakért felelősséget vállaló, aktív, kezdeményező fiatalokra van szükség. 

Ráadásul ezt is kérik az egyetemes egyház és a piarista rend szinódusi folyamataiban.

A nevelési közösséget újra kell teremteni.

Új valósággá kell formálni az intézmény szívében a kalazanciusi szándékot: a gyerekekből, családjaikból és a nevelőkből álló nevelési közösséget. Az iskoláról való gondolkodásban biztosítani szükséges jelenlétüket, képviselni elvitathatatlan összetartozásukat, hogy aztán a közösség a hétköznapok élő valósága lehessen. 

A pedagógus jóllétét radikálisan emelni kell.

Nehéz ma pedagógusnak lenni. Nevelői jóllétünk előmozdítása kritikus szempontja a jövő jó iskolájának. Lényeges cél, hogy az önmagát képző, a másiktól tanulni kész nevelő tudjon erőforrást szánni önmagára, családja és a munka világa egymással békében éljen, legyen közössége, otthon-tere, én-ideje, lehetősége az elmélyülésre, elmélyítésre, a minőségi jelenlétre, méltó lelki-szellemi esélye a változásra. 

Ez is kihív minket a jelenből – egy alapvetően más rendszer felé.

A megosztott küldetés meggyőződésével kell cselekednünk.

A piarista intézmény merész átgondolása csak piarista szerzetesek és világiak közösségében, tetteink által megnyilvánuló karizmánk, a megosztott küldetés elevenségében valósulhat meg. Szükségünk van ennek közös, alkotó újrafelfedezésére, új lendületre.

Jövőképünk: a tanuló piarista intézmény, a „tanuló rend”. A „megújulás” folyamata és szervezete is ilyen,  gondos, személyes: 

  • minden intézményre és minden pedagógusra egyedileg figyel
  • mindenki a saját ütemében tudjon lépni, úgy, hogy intézményes kísérést kap

innovatív: 

  • helyi felelősséggel (első körben) helyileg érvényes újításokat pártol, tartományi diskurzusba ágyazva
  • az innovációra nincs forrás, de szeretnénk; akkor lehet forrást hozza rendelni, ha intézményesült, különben nem. 
  • a jelenlegi rendszerben nem lesz megoldás; „ki kell lépni”. 

tanulószervezeti működést tanuló: 

  • nincs központi módszertani uniformizálás, hanem helyi és tartományi tanulási folyamat van 
  • a tapasztalat és reflexió váltakozását jelenti
  • érvényes folyamat van, helyi és tartományi szinten, amiben megegyezünk

A koncepció a helyileg megértett és elvállalt felelősséget képviseli. Ennek része a valósághoz igazodás és a diskurzus – kapcsolatban lehet dolgozni, amit „nem tagadhat meg” egyik résztvevő sem.

Ennek jegyében helyi innovációs csapatokat szervezünk, támogatunk, amelyek tartományi szinten is hálózatosan kapcsolódnak.

TIN felhívás: https://www.piarista.hu/hir/tartomanyi_innovacios_napok_felhivas 

(Bővebben hamarosan a Piarista Innovációk oldalon olvashatnak.)

Kapcsolódó hírek

Összes hír