Pedro Aguado rendfőnök atya 2024. májusi levele
Alapító szent atyánk magas eszményt állított elénk: legyünk „az Igazság munkatársai”. Ezzel a névvel azonosítjuk magunkat, melyet Kalazancius javasolt identitásunk meghatározására. Természetesen ez nem csak a miénk. Például XVI. Benedek pápa is ezt használta püspöki jelmondatában, bár az „alkalmas” vagy „hiteles” jelző nélkül, melyet Kalazancius mindig elé helyezett. De ha nem is csak a miénk, abszolút a miénk, és segítenie kell, hogy megértsük magunkat, bemutassuk magunkat, és az alapító által javasolt eszmény felé haladjunk.
Ez a megnevezés annak az előszónak a harmadik bekezdésében található, amelyet Kalazancius Konstitúciójának bemutatására írt. Az alapító szándékának megértéséhez érdemes elolvasnunk a teljes előszót, és fontos, hogy a kalazanciusi javaslatot e harmadik bekezdés összefüggésébe helyezzük. Ez Kalazancius egyik legtermékenyebb és leginspirálóbb hozzájárulása ahhoz, hogy mi a piarista identitás: „az Igazság munkatársai” vagyunk. Krisztus küldetésének munkatársai vagyunk, az evangélium munkatársai. Együttműködünk az Úrral. Kétségtelenül János harmadik levelének 8. verse (Gaius dicsérete) által inspirálva, Kalazancius új nevet ad nekünk, mely lényegileg meghatározza, kik vagyunk és mire kaptunk meghívást.
1. Az Igazság munkatársai
Igazság vagy igazság? Az általunk használt fordítások felváltva használják a két változatot: Igazság nagybetűvel (Krisztusra utalva) és igazság kisbetűvel. Az igazságot éljük és hirdetjük (az evangélium mélyen humanizáló és teljessé tevő üzenetét, azt az igazságot, amely szabaddá tesz bennünket), [1] az Igazsághoz való hűségben. Az Igéhez hűségesen hirdetjük az igét. Ezért nevelési-oktatási javaslatunk sosem szállíthatja le Annak üzenetét, aki küld bennünket.
Ugyanilyen érdekesek azok a kulcsfontosságú értékek, amelyek miatt Kalazancius azt javasolja, hogy „az Igazság munkatársai” legyünk. Ez három nagyon beszédes jellemző.
Az első nagyon kalazanciusi, nagyon az ő lelkéhez illik: csak alázattal lehetünk azok, akik lenni akarunk. Az alázat, melyet Kalazancius javasol, nem csak jellemvonás, nem csak személyiségjegy. Az alázat spirituális, mélyen spirituális magatartás, mert azon a meggyőződésen alapul, hogy nem vagyunk méltók az Úr meghívására, a kapott hivatásra.
Ez világossá válik a második jellemzőben: csak Isten képes az Igazság munkatársaivá tenni bennünket. Tőle kell várnunk a szükséges segítséget, a szükséges eszközöket. A kezdeményezés Istené, a küldetés Istené, és csak az ő szeretetéből kiindulva, csak Isten segítségével válaszolhatunk. Kalazanciusnak ez a meggyőződése – melyet mély imaéletével értett meg – megvilágítja hivatásunkat.
Igaz, hogy küldetésünkhöz képeznünk kell magunkat; igaz, hogy a képzés és a tanulás minden egészséges eszköze segít bennünket feladatunk ellátásában, de van valami ennél alapvetőbb: hiteles piaristákká az Úrral való spirituális kapcsolatunk őszinte és becsületes megélésével válunk, küldetésünk átérzésével, annak megértésével, hogy csak ezzel a hittapasztalattal lehetünk piaristák.
A harmadik jellemző az a mód, ahogyan Kalazancius bemutatja identitásunkat: „válni”. A jelenlegi Konstitúciónk által javasolt fordítás szerint Isten „az igazság alkalmas munkatársaivá tesz minket”. Ő folyamatosan alakít, mi pedig folyamatosan alakulunk. Más szóval, egy életre szóló feladat előtt állunk. Nem a teljes identitás birtokába jutunk; keressük identitásunkat, imádkozunk érte, dolgozunk rajta, apránként, lépésről lépésre ebben az alakulási folyamatban. Napról napra, mindennap, élethosszig.
Hivatásunknak ez az értelmezése magas követelményeket támaszt velünk szemben: úton vagyunk, s ez az út egy életen át tart. Úgy gondolom, emlékeznünk kell a mindennapok átalakító értékére, a mindennapi életnek, a hűségnek, a közösségnek, a küldetésnek, az imádságnak, a képzésnek az alakító erejére. Napról napra élt életünk eredménye vagyunk, és ebben a napról napra élt életben alakítjuk ki legmélyebb identitásunkat.
2. Gazdag aratást ígérő terület
„Az Igazság munkatársa” meghatározás jellemzőivel együtt Kalazancius kiemeli a vállalkozás nagyságát, amelyre az Úr küld bennünket: gazdag aratás előtt állunk. Ez egy szuperlatívusz, egyike azoknak a megfogalmazásoknak, amelyeket Kalazancius szívesen használ, hogy kiemelje elgondolását. A Mt 9,37–38 visszhangja egyértelmű. Ez a kalazanciusi kijelentés egyértelműen a hivatásunkra vonatkozik. Sok a munka, sok napszámosra van szükség az aratáshoz. Sok a gyermek, akiknek nincs kísérője az útjukon, nincs, aki segítse őket növekedni, nincs, aki megszegje nekik a hit és a nevelés kenyerét.
Ez a mi küldetésünk, ez az a terület, amelyre Isten küldött bennünket: a gyermekeknek és a fiataloknak, különösen a legszegényebbeknek az evangelizáló nevelése. Ez egy végtelen, kimeríthetetlen terület. A Kalazanciust inspiráló evangéliumi szöveg arra emlékeztet bennünket, hogy kérnünk kell az Urat, hogy küldjön új munkásokat aratásába. Nem hiszem, hogy erőszakot tennénk a szövegen, ha azt állítjuk, hogy az alapító ezen üzenetének alapja a hivatásgondozói munka, az az erőfeszítés, hogy Isten hívása elérje a fiatalok szívét, hogy egy napon, ha Isten is úgy akarja, piaristák legyenek.
Ez az oka annak, amiért úgy gondolom, el kell jutnunk arra a meggyőződésre, hogy a piarista rend, ha nem is önmagában hordja célját, igenis Isten országának az eszköze, mégpedig nagyon értékes eszköz. Néha elfelejtjük, hogy a rend építésén való munkálkodás, mégpedig egy olyan lényeges aspektusban, mint azoknak az új fiataloknak a közösségünkbe való bevonása, akik piarista szerzetesként és papként akarják életüket odaadni, kiváló módja annak, hogy a piarista rend továbbra is hozzájárulhasson Isten országának előmozdításához.
Úgy vélem, spirituális kihívás előtt állunk, mely hivatásunk megértéséhez kapcsolódik. Ha levonjuk e gondolkodásmód összes következményét, az sok felismeréshez, életmódunk, munkánk, döntéseink gazdagításához fog vezetni. Életünk minden területét át kell hatnia ennek a „piarista rend építésére irányuló lelkiségnek”. És ezt missziós okokból kell tennünk, mert nincs apostolibb dolog, mint apostolnak hívni másokat.
Tudatában kell lennünk, hogy sok emberrel együtt építjük a Kegyes Iskolákat. A testvériségekkel, a küldetésünkben osztozókkal, a Kalazanciussal azonosuló sok-sok munkatársunkkal. Annak átérzése, hogy „másokkal együtt építjük”, segít, hogy megfelelően helyezzük el magunkat.
3. A Konstitúció
Kalazancius – elmondása szerint – arra a következtetésre jutott, hogy mindazt, ami a Kegyes Iskolák ölén születik, meg kell szilárdítani, olyan struktúrával és szervezettel kell ellátni, amely biztosítja tartósságát. Alapító atyánk a circumvallo, ’körülárkol’, ’körülsáncol’ igét használja. Biztosítani, meghatározni, konkretizálni, kísérni, hűséget és hiteles életet biztosítani akar.
Olyan nagy a küldetés, olyan fontos az, amit Isten a lelkünkben ébreszt, hogy tartós stabilitást kell adnunk neki. Ezért van szükségünk konstitúcióra, egy világos dokumentumra, amely pontosan és normatív módon kifejti, mire kaptunk meghívást.
Már az alapító bréve [2] megbízta Kalazanciust a konstitúció kidolgozásával. Az egyház gyakorlatában teljesen világos, hogy egy karizmának szervezettnek kell lennie ahhoz, hogy gyümölcsöző és tartós legyen. Kalazancius is így értelmezte. A konstitúció kifejti azt a karizmát, életformát és küldetést, amelyet az alapító tovább akar adni követőinek, ugyanakkor a konstitúciót mindig meghatározza annak a kornak a helyzete és kultúrája, amelyben kidolgozzák. Ez nemcsak normális, hanem jó és üdvös is. De vannak olyan történelmi idők, amikor az Egyház, mely a karizmák letéteményese, megérti, hogy olyan új feltételek álltak elő, hogy felül kell vizsgálni azt, amit egyszer rögzítettek. Ez történt a II. vatikáni zsinat után. Jelenlegi Konstitúciónknak erős stabilitással rendelkező dinamikája van, másrészt erős kihívást jelent számunkra. Ez Konstitúciónk értéke.
Az a kihívás áll előttünk, hogy kialakítsuk a „konstitúcióval élés kultúráját”. Úgy vélem, a rend jó úton halad ennek megértése és fejlesztése felé. De még hosszú út áll előttünk. A konstitúcióval élésnek ez a kultúrája megköveteli, hogy mélyebben megismerjük a szövegét és leglényegesebb mondandóját, hogy apránként kialakítsunk egy olyan „rendi kultúrát”, amely lehetővé teszi, hogy növekvő hitelességgel éljük meg azt, amit a Konstitúció javasol.
Az összes lelkigyakorlaton, melyet a fiatal felnőtt rendtagoknak tartok a generálisi vizitáció során, megjelenik a Konstitúció mélyebb – egyéni és közösségi – megismerésének kihívása. Úgy gondolom, jó lehetőségünk van e kultúra fejlesztésére. Két apró példát szeretnék mondani a sok elemezhető példa közül, amelyek segíthetnek megérteni a „konstitúcióval élés kultúrája” kialakításának szükségességét.
Az első a közösségi élethez kapcsolódik. Nézzük például a házigyűléseket. A Konstitúció a következő célokat javasolja a házigyűlések számára: hiteles közösségek építése; a fontosabb kérdések megvizsgálása; a társfelelősség és a közös cselekvés fejlesztése; életünk felülvizsgálása és javítása. [3] Nem kevés közösségben azonban nem törődnek a „piarista testvériség építésének” e nagyon fontos eszközével. Vajon nincs szükségünk a közösségi élet tanulási folyamatára, hogy – kulturálisan – fejlesszük a közös élet dimenzióját? Ez csak egy példa arra, mit jelent a „konstitúcióval élés kultúrájának” fejlesztése.
A második példa, melyet szeretnék felhozni, az, amit a Konstitúció mond a piarista szerzetesek képzéséről. Ezeknek a bekezdéseknek az olvasása nagyon megvilágosító a kezdeti képzés nagy kihívásának megértéséhez. Konstitúciónk közelebb visz bennünket a növendéknevelő profiljához és azokhoz a kulcsfontosságú összetevőkhöz, amelyekből kiindulva a képzési folyamatot meg kell értenünk. [4]
A Kalazancius által elénk támasztott kihívás erős és világos, motiváló és mélységesen megújító: „az Igazság hiteles munkatársává válni”. Gondozzuk és éljük meg identitásunk és küldetésünk megértésének ezt a módját!
Testvéri öleléssel
Pedro Aguado Sch.P.
generális atya
JEGYZETEK
[1] Jn 8,32: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
[2] Jesús Miguel Lesaga – Miguel Ángel Asiain – Jesús María Lecea: Documentos fundacionales, Ediciones Calasancias, Salamanca, 1979, 23.
[3] A Piarista Rend Konstitúciója, 32, 134, 165 és 167.
[4] A Piarista Rend Konstitúciója, 104 és 107.
