Összes hír

Lektorrá avatták Lengvári Csaba piaristát

November 24-én lektorrá avatták Lengvári Csaba piaristát

Közös ima a piaristáknál a Lauder diákjaival

Vallásközi találkozót és közös imaalkalmat szerveztek a budapesti Piarista Gimnázium és a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai.

Esőzzétek drága terhét – Advent Sík Sándorral

Megjelent adventi kiadványunk Sík Sándor műveinek részleteivel.

Szerzetesi köznevelési fórumot szervezett a Szerzetesi Iroda

November 30-án tartották meg a szerzetesi köznevelési intézményt fenntartók őszi találkozóját.

Adventváró rekollekciót tartott Máriabesnyőn a tartományi kongregáció

November 29-én az adventi időre felkészítő rekollekciót tartott a magyar rendtartomány kongregációja.

Állások közös értékek mentén – Megújult az Egyházi Állásportál

Új szolgáltatással, frissebb megjelenéssel, dinamikusabb háttérrendszerrel működik novembertől a portál.

Nemzetközi piarista kongresszus lesz Budapesten

2025 márciusában Budapesten rendezik a Piarista Nevelés Nemzetközi Kongresszusát.

Küldetéses életút – Személyes találkozóval folytatódott a BePIPA

Négy jelenlétünkből nyolc újonnan, vagy néhány éve kapcsolódott munkatárs vett részt az alkalmon.
1 5 6 7 8 9 284