Március 25. – Imanap a piarista hivatásokért

Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe / Imanap a piarista hivatásokért
 

Mennyei Atyánk! Ma is sok nélkülöző gyermek és fiatal él Magyarországon. Vannak, akiknek nincsenek szülei, testvérei, akiknek elváltak a szülei, akik rossz iskolába járnak, akik nem ismerik a keresztény élet örömét, akik magányosak, akikkel senki sem törődik. Az ő boldogtalan sorsukon te is csak rajtunk keresztül tudsz segíteni. Kérünk, add, hogy a mi iskolánkból is legyenek olyan fiatalok, akik piaristának jelentkeznek. 

Olyan fiatalok, akik jó szívvel segítik a gyengébbeket, szeretik a gyermekeket felkaroló és tanító Jézust, akik szívesen hirdetnék az evangéliumot, örömmel tanítanának és foglalkoznának diákokkal, készséggel megismernék a piarista lelkiséget és pedagógiát, és ki mernék próbálni, milyen rendtársakkal, közösségben élni. Reméljük, hogy jobbá lehet tenni ezt a világot! 

Hisszük, hogy boldogabban és testvériesebben élnénk, ha minden gyermek jó nevelést, alapos tudást, személyes törődést kapna.

Mennyei Atyánk, kérünk, ébreszd fel sok fiatal lelkében a vágyat, hogy egészen neked szentelje életét a gyerekek keresztény nevelése által a piarista rendben. Ámen.