Az innovációkhoz, a „megújuláshoz” kapcsolódó projekt…
⇒Kalazancius működéséhez kíván hűséges lenni.
⇒a kalazanciusi karizmatikus örökségre kíván építeni.
⇒a 2019-es káptalani jövőterv megvalósítását kívánja szolgálni.
⇒a változás szükségszerűségéből indul ki.
⇒helyi, a konkrét gyerekekre figyelő, érvényes válaszokat kíván találni a kulcskérdésekre:
⇒intézményesíteni kívánja, erőforrásokkal kívánja támogatni az innovációt.
⇒a helyi felelősségvállalást képviseli a központi elvárások és utasítások helyett.
⇒szervezetet és folyamatot kezdeményez, és rábízza a résztvevőkre a többit (bizalommal teli felhatalmazás)
⇒a tanulószervezeti működést kívánja erősíteni.
Erősek az idők jelei:
rohamosan és egyre gyorsuló ütemben változik körülöttünk a világ, új kihívásokkal kell szembenéznünk, a gyerekeknek új körülmények között kell megállni helyüket – olyan jövőbeni helyzetben, melyről ma nagyon kevés a tudásunk; változó korunk fiataljait pedig csak megújulva – folytonosan megújulva tudjuk megszólítani, kísérni.
Az ismeretek mellett nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az egyéni tanulási utakra, az önálló, kritikai gondolkodásra, a közösségépítésre, az együttműködésre és a szociális érzékenységre. Mindez a tanulás, a tanuló intézmény megújult módjait, formáit is kéri tőlünk – melyben gyerek, szülő és nevelő egyaránt, egymástól is tanul.
Jelenlegi oktatási-nevelési rendszerünk többrétű, komplex válságban van. Nem fenntartható – és egy nem fenntartható világhoz járul hozzá. Meg kell fogalmaznunk újra hogyanjait.
A teremtésvédelem, emberségünk, kapcsolataink és környezetünk megóvása, a szegények, a rászorultak rendszerszintű megsegítése érdekében paradigmaváltásra és radikális cselekvésre van szükség. Új társadalmi modellt kell alkotni és élni. A jövőbeli cselekvés lehetősége és felelőssége leginkább a mai fiataloké – rájuk kell figyelnünk, velük együtt.
Pedagógiai és pasztorális tevékenységeink akadozva működnek, diákjainkat gyakran elveszítjük a nevelési-oktatási folyamatban, s nem tudjuk visszavezetni őket saját útjukra. Pedig ma és holnap éppen önmagukért és a rájuk bízottakért felelősséget vállaló, aktív, kezdeményező fiatalokra van szükség.
Ráadásul ezt is kérik az egyetemes egyház és a piarista rend szinódusi folyamataiban.
Új valósággá kell formálni az intézmény szívében a kalazanciusi szándékot: a gyerekekből, családjaikból és a nevelőkből álló nevelési közösséget. Az iskoláról való gondolkodásban biztosítani szükséges jelenlétüket, képviselni elvitathatatlan összetartozásukat, hogy aztán a közösség a hétköznapok élő valósága lehessen.
Nehéz ma pedagógusnak lenni. Nevelői jóllétünk előmozdítása kritikus szempontja a jövő jó iskolájának. Lényeges cél, hogy az önmagát képző, a másiktól tanulni kész nevelő tudjon erőforrást szánni önmagára, családja és a munka világa egymással békében éljen, legyen közössége, otthon-tere, én-ideje, lehetősége az elmélyülésre, elmélyítésre, a minőségi jelenlétre, méltó lelki-szellemi esélye a változásra.
Ez is kihív minket a jelenből – egy alapvetően más rendszer felé.
A piarista intézmény merész átgondolása csak piarista szerzetesek és világiak közösségében, tetteink által megnyilvánuló karizmánk, a megosztott küldetés elevenségében valósulhat meg. Szükségünk van ennek közös, alkotó újrafelfedezésére, új lendületre.
Jövőképünk: a tanuló piarista intézmény, a „tanuló rend”. A „megújulás” folyamata és szervezete is ilyen, gondos, személyes:
innovatív:
tanulószervezeti működést tanuló:
A koncepció a helyileg megértett és elvállalt felelősséget képviseli. Ennek része a valósághoz igazodás és a diskurzus – kapcsolatban lehet dolgozni, amit „nem tagadhat meg” egyik résztvevő sem.
Ennek jegyében helyi innovációs csapatokat szervezünk, támogatunk, amelyek tartományi szinten is hálózatosan kapcsolódnak.
TIN felhívás: https://www.piarista.hu/hir/tartomanyi_innovacios_napok_felhivas
(Bővebben hamarosan a Piarista Innovációk oldalon olvashatnak.)